szombat, szeptember 13, 2025
Ezt Panna mondta rám még nagyon régen, és rajtam is ragadt. Állítólag naiv és hiszékeny vagyok. Lehet, de nem vagyok hajlandó úgy kezelni az életet, hogy folyton gyanakszom. Tudom, hogy vannak rossz emberek, gonoszak is, de ez nem jelenti,...
Majdnem fél év múlt el azóta, hogy találkoztunk. Volt ebben minden. Timi külföldre ment először két hónapra, aztán még kettőre. Mindig kicsit meghosszabbították a kint létét, és Szingapúrból nem ugrik haza az ember hétvégénként. Úgy látszott, jól érzi magát,...
– Az már túlzás, amit ezzel a gyerekkel művelsz! – mondta Rita és mélyen a szemembe nézett. – Nem bírsz róla leszakadni, agyontutujgatod. Ránéztem és utáltam őt. A legjobb barátnőm gyerekkorom óta, de most meg tudtam volna fojtani. Miről beszél?...
Hétfőn eljön a véletlenek ideje. Férjem dolgozik, vagy ki tudja, mit csinál. Az élet látszólagosan visszaáll a megszokásba. Mindenki teszi a dolgát, színészkedik, hazudik és alakoskodik, mert ez viszi előre a világot. Nem, biztos, hogy nem az a fene...
Egész életemben azt hallottam, a háború iszonyú, csak attól mentsen meg a jó isten bennünket. És nem hittük, hogy jöhet még egy, meg még egy, mert tudtuk, a világháborúk elvittek milliókat. Civileket és katonákat egyaránt. Filmek százai dolgozták fel a...
Nem túlzok, de igazán fantasztikus képek készültek rólam. Alexander érti a szakmáját és a fények, árnyékok játékában igazán szép vagyok jó sok felvételen. Szinte minden nap kellett mennem, lassan megszoktam. Azt a két órát kibírom, nem sokat beszélgetünk, beállít...
Az utóbbi évek kedvelt kifejezése lett a mamahotel. Biztosan ebből is van több csillagos, attól függően, hogy mennyire minőségi az ellátás és a kiszolgálás. Mi is a mamahotel?Egy olyan szolgáltatás felnőni nem akaró tinik és fiatal felnőttek részére, amelyben...
Szeretem a csajokat, de néha az idegeimre mennek. Ha nem ismerném őket, lehet, hogy cifrábbakat gondolnék róluk. Egyik sem életrevaló. Nyuszibőrbe bújva vinnyognak a bokor alján, de egyik sem tesz semmit, hogy az élete változzék. Mielőtt valaki nekem ugrana,...
Otthon csend van. A gyerekek még nem értek haza, és ennek most örülök. A ház ragyog, most nem én takarítottam, jött egy páros, ahogy máskor. Úgy néz ki, mint egy álomotthon, ahol csak boldog emberek élhetnek. A sorozat többi részét...
A kétezres évek elején, a nagy vidékre költözések kezdték reneszánszukat élni. Sok ismerősömre rátört a költözzünk el Pestről életérzés, mert vidéken szép az élet, no meg olcsó felkiáltással. Annáék, akiket csak futtában ismertem, szintén belelkesedtek és nem bírtak ellenállni...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb