Ősz eleje volt, az a fajta napsütés, amikor még csak a naptár jelzi, hogy vége a nyárnak, meg korábban sötétedik. Léna későn végzett az irodában. Szándékosan. Nem akart hazamenni, filmet nézni és utána kimerülve elaludni. Nehéz hónapok voltak mögötte, sehogyan sem tudott túljutni a szakításon. Már önsegítő videókat is nézett, sőt egyszer megpróbálta leírni a fájdalmát, de az szinte semennyit sem csillapodott.
Fél kilenc után már zsongott a feje, szeme fájt a monitoron lévő számok látványától. Úgy döntött, sétál egyet, hátha kimerül annyira testileg is, hogy csak bedől az ágyba és átalussza az egész hétvégét. Útközben megpillantotta a Rio nevű szórakozóhelyet, amely mellett máskor elrohant volna, de most nem tette. Péntek volt, de a fiatalok tizenegy előtt nem kezdtek szállingózni. Lába akaratlanul arra vitte. Úgy érezte, minden jobb, mint hazamenni.
A pultos srác a poharakat törölgette és meglepve nézett rá. Nem az a fajta nő volt, aki ilyen helyen megfordult. Léna kicsit mindenben túl sok volt. A helyhez képest mindenképp. Túl elegáns volt az öltözéke, túl feltűnő derekáig érő, barna hajzuhataga. Üres tekintete mégis sok bánatot rejtett.
Ahogy leült a pulthoz, a srác elgondolkodva nézett rá.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte könnyedén, minimális érdeklődéssel a hangjában.
– Magára bízom! Valami isteni italt készítsen nekem, ami elbódít.
– Rendben! Nem fogja megbánni.
Léna elmosolyodott. Ebben biztos volt. Ha hatott volna, ecetet is decis pohárból itta volna.
A pultos megfordult és határozott mozdulattal az ananászlé után nyúlt. Léna végignézett a pangó helyiségen és hirtelen megmerevedett. Orrát megcsapta a rum illata, amelybe ananász vegyült. Az illatmemória azonnal átvette gondolatai felett a hatalmat.
Ezt itták folyton. Ez volt a szerelem és a boldogság itala Balin.
Egy pillanat múlva a srác azt az italt tette le elé, amelynek emlékével nem akart aznap este találkozni. A gyönyörű koktél ott fénylett előtte a pohárban.
– Ezt kóstolja meg! – mondta a mixer. – Ilyet még biztosan nem ivott. Nincs az a nő, aki ne kerülne a hatása alá.
– Igen, tudom – válaszolta Léna.
– Tudja?
– Igen… Ananász, rum és mangó… Hihetetlen, hogy ide is elért… Ha van ideje, elmesélem.
A srác bólintott.
– Amint látja, ráérek. Jöhet a mese.
Léna megint mosolygott. Belekortyolt és lehunyta a szemét. Az íze felkapta, megforgatta és repítette. A nyár, a meleg, a ragyogás selymes íze ráolvadt nyelvére.
– Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Ez a lány minden pénzét félretette, hogy eljuthasson álmai helyszínére, Balira. Majd két éven át takarékoskodott azért, hogy ott királynő lehessen. Bali tengerpartján jött rá azonban, hogy a királylányságot nem pénzben mérik. Vele egy időben volt ott egy férfi is, aki már ott élt és dolgozott egy ideje. Azonnal kiszemelte magának a lányt, és már a második estén megkörnyékezte. Ezt olyan finoman és kedvesen tette, hogy a lány nem gyanakodott. Meghívta egy csodálatos koktélra, amelytől mindketten mámorosan vágyni kezdtek valami addig ismeretlen szerelemre.
A pultos srác nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe:
– Fogadjunk, hogy nős volt!
– Türelem, a mesék eleje mindig szép. Van egy kis bonyodalom a közepén, de aztán boldogan élnek, amíg…
– Tudom, Shrek!
Léna felkacagott.
– Majdnem. De folytatom is. Attól az estétől kezdve három héten át minden nap találkoztak. Hol vitorláztak, hol szörföztek, olykor meg csak egy távoli parton hevertek a homokban. Idilli volt minden, ahogy Bali, az emberek és a koktél is, amelynek illata beivódott a szerelmes lány bőrébe. Három hét adatott ennek a szerelemnek. Kevés. Ahogy a nyáriaknak más esetben is. Mindenki tudja, hogy nem szabad őket komolyan venni, mert erősen megsebzik a szerelmes szíveket, ám a lány ostoba és naiv volt. Úgy hitte, vele máshogy történik. A mese azonban mese maradt, és nem lett szép a vége, ahogy kis híján Hófehérke sem ébredt fel.
Léna belekortyolt az italba és tekintete a távolba meredt. A lehető leggiccsesebb szerelmet élte meg fél évvel ezelőtt. Olyat, amire a barátnői közölték, hogy menten elhányják magukat, mert nem létezhet. Csak azért nem undokoskodhattak tovább, ha már nem mehettek vele, mert látták, hogy a nyálas szerelmes filmek végén is megjelenik a vége felirat.
– Nős volt? – kérdezte újra a srác, aki lassan az összes poharat fényesre törölte és a helyére tette. Közben beszállingózott egy-két korai vendég, de ők nem a pulthoz telepedtek le.
– Ahogy az már lenni szokott…
– És?
Léna a poharára mutatott.
– Kérhetek még egyet? Nem az emlékek miatt, bár erről az italról biztos eszembe fognak jutni.
– Örömmel. –
Azzal megfordult és a csodás illatú ananászt megint összekeverte mangóval, rummal és ki tudja, mivel, majd kitöltötte a csillogó pohárba. Az illatemlék bekúszott Léna bőre alá és ő meglepődve tapasztalta, hogy most nem szomorkodik.
– Azt mondta, ennek így kellett lennie… Én meg hazajöttem. Szokványos történet.
– A szerelem sosem az. Ha két ember egymásra talál, akkor az lehet egy apróbb csoda is.
– Nagyon bölcs – kacagott a lány, de ezzel a mondattal nem egyezett teljesen.
Kép forrása: Pinterest
