Azt mondják, az idő relatív. Ha várakozunk, minden másodperc hosszúnak tűnik, de ha elmerülünk valamiben, amit szeretünk, élvezünk, akkor repülni látszik. Egy perc életünk során gyakran észrevétlen marad, legfeljebb, ha arra bizonyos percre gondolunk. Ez általában a mérhetetlen öröm vagy bánat perce. Vannak olyanok, amelyeket sose feledünk, vagy csak lassan csendesednek a szívünkben.
Állni egy dobogón, célba érni egy versenyen csodálatos. Lekésni a vonatról, hajóról egy perc is elég, de ezek mind nem számítanak, mert vannak később indulók. Mind olvastunk olyasmiről, hogy elszalasztani egy repülőt, egy indulást bárhová, legyen az munkahely, iskola, sokszor mondható szerencsésnek, bár ezt előre nem lehet megjósolni. A nagy tragédiák is sokszor következnek be úgy, hogy nem volt előjelük, és ha valaki nem szállt fel egy gépre, nem arra az ülésre ült, amire kellett volna, nem ment el egy koncertre, ami terrortámadás helyszíne lett végül, az mérhetetlen csodának tűnik életében.
Egy perc alatt jó esetben nem történik semmi, ketyeg az óra, várjuk a munkaidő végét, a diákok a tanóráét, a futár érkezését, valaki hívását, nem törődünk vele, ha több lesz belőle, maximum bosszankodunk. Ám vannak olyan másodpercek, amelyek alatt felborul az életünk, kocsink, balesetet szenvedünk, vagy szeretteink abban a láthatatlan percben kilépnek a földi örökkévalóságból. Mind tudjuk, hogy életünk véges, bár az ellenkezőjét hisszük. Talán ezért nem teszünk meg mindent, hogy élvezhessük a pillanat örömét, ezért nem gondolunk arra, milyen jó és nyugodt életünk van, még akkor se, ha olykor nem az. Milyen nagyszerű lenne, ha megértenénk, hogy akkor vagyunk jelen a mában, ha most érzünk, most örülünk, ha nem várunk és nem halogatunk. A majd nagyon csábító tud lenni, pedig olykor megtörténik az is, hogy lefekvés után nem ébredünk fel többé.
Mennyivel jobb lenne a mostban kimondani a dicséretet, a kedves szavakat, elfogadni mások véleményét, kedvesnek és jobbnak lenni, mert megeshet, hogy nem lesz rá több lehetőségünk. Mindez azonban lehetetlennek tűnik. Az ember úgy hiszi, ura az életének, érzelmeinek, tetteinek. Csak nagyon komoly ráhatás után jön rá, hogy nem mindig ő dönt, nem biztos, hogy képes úrrá lenni az érzésein, és a tettei bizonyos helyzetben egyáltalán nem fedik szándékát. A balesetek, betegségek pontosan megmutatják, hogy mennyire madzagon rángatott bábuk vagyunk saját életünkben. Senki nem indul el úgy, hogy tudja, aznap karambolozni fog, pedig egész életében figyelmesen vezetett. Nincs olyan ember, aki egy reggel arra akarna ébredni, hogy közli vele az orvosa, hogy gyógyíthatatlan beteg, pedig egész életében sportolt, nem dohányzott, és a tőle telhetően legegészségesebben élt.
Félelemben és örökös aggódásban nem lehet boldogan élni. Nem vagyunk és nem lehetünk hibátlanok, ezért kellene mások hibáit, tévedéseit is megértenünk, még akkor is, ha súlyosak. Vannak olyanok, akik képesek a legkisebb dolgot is felfújni, míg egyesek gyermekük, társuk életének kioltóját se gyűlölik. Meg tudnak neki bocsátani, ami pokolian nehéz és felfoghatatlan. De ők így érzik jól magukat. A gyűlölet még soha nem vitt előre senkit, nem is segített a fejlődésben, mégis csodálatra méltók az ilyenek.
A világ azoké, akik tudják, hogy olykor csak egy esélyük van. Nem lehet elkótyavetyélni, nem lehet könnyedén félredobni. Az az egy perc válhat a csoda percévé, de a borzalomé is. Ha sikerülne tudatosabban élnünk, ha nem a tárgyak és más anyagi dolgok felhalmozása lenne a célunk, élményekkel telve élhetnénk az életünket. Aki ezt megérti, nem harácsol, nem fontos neki autójának márkája, mert bármelyik okozhatja a vesztét, és fájdalmaink, szenvedéseink közepette megértenénk, teljesen mindegy mennyi pénzünk van a bankban vagy a széfben. Átmenetileg talán könnyebbséget jelent, de sajnos az átmenetilegen van a hangsúly.
Egy perc alatt…Megváltozhat minden, ám ez lehet jó is. Adhatunk, ajándékozhatunk mosolyt, segítséget, jó szót és persze pénzt is, ha annak látjuk szükségét. Érdemes lenne tényleg megállni, valóban rácsodálkozni a reggelre, a napsütésre, a tavaszi esőre. Mert még itt vagyunk. Ennél több aligha számít a világban. Nekünk és kizárólag nekünk.
