Gyűrű a csipszes zacskóban

Kristóf hetek óta egy dolgon töprengett. Nem megállás nélkül, mert az nem vallott volna rá, viszont gyakran eszébe jutott. Úgy döntött, hat év után feleségül veszi Kamillát. Tudta, hogy a lány nem számít már rá, mondta is a barátnőjének, és az mindent visszamondott Kristófnak. Volt a hangjában egy adag kajánság is, de ezt nem lehetett Kamillának megmondani. Számára a barátság szent és tiszta volt. Még szerencse, hogy nem tudott drága barátnője próbálkozásáról.

Anikó ismertette meg őket egymással, bár nem számított arra, hogy ebből kapcsolat lesz. Ő csak amolyan futó közvetítőként szerepelt aznap, így elég kellemetlenül érintette, hogy ezek után lemaradt Kristófról, pedig fente rá a fogát egy ideje. Még akkor is próbálkozott, mikor már egy másik irodába kerül. Csak annyira finoman tette, hogy lazán mondhassa, félreértették. Nem lehetett lebuktatni, úgyis kimagyarázta volna magát. Főleg Kamilla előtt, aki végtelenül naív volt. A fiú ezt szerette benne legjobban. Nem nézte hülyének ezért. Meglátta benne a jóságot, amely mostanában kiveszőfélben volt a hétköznapokból. Már-már ő is naívnak tűnt, de Kristóf szeretett volna még hinni az emberek jóindulatában.  Erre azonban Anikó alaposan rácáfolt. Sehogy sem tudott megszabadulni a lánytól, pedig már többször tudtára adta, hogy nincs esélye nála. Mégis úgy látszott, hogy az sose adja fel. Vagy az elérhetetlen cél vezérelte, vagy valóban nagyon bejött neki Kristóf.

 
 

Mégsem akarta besározni Kamilla előtt, mert attól tartott, ő jönne ki rosszul a helyzetből. Ez az érzés kissé frusztrálta, de lassan belenyugodott.

Hat év után végre elhatározta, hogy megkéri a lány kezét, de azt különleges módon teszi. Látott már elég sok gagyi romantikus filmet ahhoz, hogy azokat a sablonokat ne alkalmazza. Valami nagyon újat akart. Ami eddig még senkinek nem jutott eszébe.

Aztán egy nap az ötlet besétált az ajtón. A nappaliban filmeztek, és mint oly sokszor, csipszet ettek. Ez együtt járt a filmnézéssel. Bármennyire közhelyesnek is tűnt az ötlet, úgy gondolta, a csipsz lesz mindennek a kulcsa. Elvégre ki számít arra, hogy egy olyan zacskóban talál majd rá a gyűrűre, amit annyira vár. Hónapokig spórolt a kiválasztottra, sőt elcsente Kamilla egyik régebbi gyűrűjét is, aztán az ékszerboltos hölggyel cinkosan összekacsintva, kiválasztották a legszebbet. Nem hivalkodót, de nem is túl egyszerűcskét. Annyira dobogott a szíve, miközben kifizette, mint egy kamasznak, pedig már majdnem harminc volt. De azt akkor is tudta, hogy nem tervez az életben több lánykérést, csak ezt és kész. A legtöbben ezt remélik, aztán valahogy felülről vagy ki tudja honnan, közbeszólnak. Kristóf bízni akart a kapcsolatukban, amely eddig is jól működött és kiválóan hárította az Anikóhoz hasonlók próbálkozásait. Azt nem is feltételezte, hogy Kamillának lehettek hódolói, bár szép volt, de túlzottan visszafogott. Soha nem vette észre, hogy mással flörtölt volna, és ez nagy nyugalommal töltötte el. Nem voltak ínyére a mai lányok, akik minden megtesznek a pasiknak, hogy felfigyeljen rájuk, vagy hogy pénzeljék őket. Ez számára elképzelhetetlen volt.

Azon a szombaton még egyikük sem sejtette, hogy este a sürgősségin kötnek ki. Egy vígjátékot választottak ki, aztán mindketten elterpeszkedtek a kanapén.

Már jóval előtte az egyik zacskó aljára dugta a gyűrűt és várta, hogy a lány kiöntse a csipszet a tálkába. A koppanástól majd meglepődik, aztán kutakodni kezd, és az a szombat bekerül majd a családi legendáriumba. Így tervezte.  Majdnem hasonlóképp történt. Majdnem. Kamilla valóban kiszórta a csipsz egy részét az üvegtálba, majd elhelyezkedve szorosan Kristóf mellett, elindította a filmet. Nem volt semmiféle koppanás, nem volt meglepetés. A fiú idegesen fészkelődött, mert a terv egyelőre nem úgy alakult, ahogy várta. És csak ettek, ettek. Azaz Kamilla, mert Kristóf az idegességtől mozdulni sem bírt. A tálból fogyott a csipsz, de a gyűrű nem volt sehol. Az utolsó darabkánál ugrott be neki, hogy valószínűleg még a zacskóban maradt. Mire azonban érte nyúlt volna, a lány felemelte a törmeléket, és a szájába szórta. Azonmód köhögni kezdett.

Kristóf lemerevedett.

– Vizet! – nyögte a lány.
Rémülten töltött neki egy kis almalét, mire a lány könnybe lábadt szemmel újra köhögni kezdett.
Gyorsan ivott pár kortyot és krákogva ennyit mondott:

– Mi a fene lehetett a csipszben, majdnem megölt! – Aztán a fiú arcát látva elkomolyodott. – Nem haltam meg, ne aggódj – kiáltotta kacagva. – Csak félrenyeltem.
– A gyűrű…- mondta kétségbeesetten a fiú.
– Miféle gyűrű? Jesszusom! – kiáltotta Kamilla. Leesett neki. – Te a zacskóba rejtetted? Ekkora bolond vagy?
– Ki gondolta volna, hogy megeszed?
– Magasságos ég! Egy gyűrű van a gyomromban!
– Igen, épp oda tart!
– Hogy szedjük ki? Menjünk az ügyeletre! – állt fel gyorsan a fiú. – Csak nehogy valami bajod legyen!

Kamilla nevetett, de azért nyugtalan lett.

Két órával később, amikor már túl voltak az orvos vigyorgó ábrázatán és az utasításon, amely arra vonatkozott, hogy pár napig tésztaszűrőbe végezze a dolgát, Kamilla átölelte a még mindig sokkos fiú nyakát, és csak ennyit mondott:

– Igen.

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here