Halloweeni boltkórosok

A teli bevásárlókocsi mellett ücsörgök egy padon a nagy bevásárlóközpontban, és várom, hogy a party kellékes bolt kinyisson. Muszáj vennem még pár dekorációt a Halloween bulihoz, közben vizslatom a kirakatot és új ötletek után kutatok.
Idősebb házaspár megy el a bolt előtt, az asszony hangosan felnevet a műpókokon, férje szája is mosolyra fut. Megállnak és hangosan nevetgélnek a „bolondos dolgokon”, amikor egy másik hölgy ér oda a kis társaságunkhoz, és megrökönyödve bámulja a kirakatot. Nem tetszésének azonnal hangot ad, és szörnyülködve magyarázza a halottak napjának a kicsúfolását, és a szeretteink emlékének megtiprását eme ünneppel az ő szemszögéből. Az idősebb házaspár és én is nézünk a fortyogó nőre, gondolkodom, hogy vitába száljak e vele, vagy hagyjam még puffogni.

 
 

Inkább úgy döntök, hogy az éppen nyitó üzlet árucikkei közé vetem magam. Feltétlenül szükségem lesz még pár lufira a dekorációhoz, szemgolyókat akarok gyártani. A fortyogó nő számomra érthetetlen módon úgy gondolja, hogy véleményét a boltban is el kell mondja, így belépve már közelről szemlélve a horrorisztikus kellékeket vált át a halottgyalázásos koncepcióról az „amerikai ünnepeket hajkurászó idióták” kezdetű témára.
Még itt is úgy gondoltam, hogy jobb, ha a művér és a csontvázkezes serlegeken elmélkedek inkább, amikor felém lépve feltette a kérdést: Ugye nem akarja ezeket a borzalmakat hazavinni a gyerekének?! Megszólítva vagyok, semmi kétség, a bevásárló kosaram tartalma árulkodik gondolom gyermekes családi állapotomra, így nagyot sóhajtok, hátha a vérnyomásom ezt üzenetnek veszi, hogy ne ugrándozzon, és a nő felé fordulok: Tessék?
Gondoltam kezdésnek ez így most elég lesz. A nő újra elkezdi monológját, amit már a bolt előtt hallgattam, csak akkor nem vett észre, és már fordultunk is rá az amerikai vonalra, amikor is hirtelen közbevágtam: „Nézze asszonyom, marhára nem érdekel itt a boszorkányüldözése, ha már stílusosak akarunk lenni, és hozzáteszem, hogy Ön nagyon keveri a dolgokat. A Halloween ünnep október 31-én van, amit Ön említ, mint Halottak napja, az november 02. A kettő között ráadásul ott van Mindenszentek, ami november 01, de ez ne zavarja össze! Tudom, hogy kicsiny távolság, de azért nem egy nap, és ugye a Karácsonyt is külön tartjuk a Szilvesztertől. Ezen kívül nem amerikai ünnep, csak Ők tették, mondjuk úgy világhírűvé, mert amúgy ez egy Brit – Ír hagyományon alapuló ünnepség, amit bevándorlók vittek ki Amerikába. És tudom, hogy sokan úgy gondolják, hogy az év 365 napjából kész horror egy éjszakát annak áldozni, hogy a gyerekek és a felnőttek is beöltözzenek, bolondozzanak és együtt töltsenek egy kis időt móka és kacagás közepette mindezt félelmetes jelmezekben, de kész szerencse, hogy a maradék 364 nap megmarad Önöknek, akik rajtunk tudnak hüledezni és károgni. Javaslom, hogy jól ossza be.”


Nos az látszott az arcán, hogy vagy túl gyorsan beszéltem, vagy az sokkolta le, hogy közben egy csontvázkezet lóbáltam magam előtt, minden esetre szóhoz nem jutott, csak puffogva elindult kifele a boltból, „Ez kész Istenkáromlás” -t hajtogatva.
Na erre is lett volna helyreigazításom, de már nem akartam utána szólni, örültem, hogy a fekete aurájával és energiájával kifele viharzik a boltból. Ekkor lépett oda az idősebb házaspár közül a férj, és kedves mosoly közepette megkérdezte: Ne haragudjon, vinnénk valami jópofa dolgot az unokánknak, lenne valami ötlete?
Az eladó még mindig sokkban volt a kiviharzott északnyugati boszorkány monológjától, így szívesen segítettem eldönteni a kérdést a vámpírfog és a műsebek között.
Beszereztem a lufikat és abszolút jó kedvvel fordultam ki a boltból, hogy most már hazafele vegyem az irányt.
A kocsiban még gondolkodtam, hogy lehetne a szuper óriás műpókot lufiból összerakni, és hogy a kisfiam mennyire fogja élvezni majd a barátaival a halloween-i bulit. És muszáj újra megnéznem az Álmos völgy legendáját Johnny Depp-el. Jesszus, ez már több a sokknál!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here