Így tedd túl magad a párod bosszantó szokásain

Soha nem a helyükre rakja az elmosott edényeket… A képernyőn 0-24-ben foci, vízilabda, rosszabb esetben női röpi megy… Ja és persze akárhányszor felhozod, milyen hangosan horkol, azt sem tudja, miről beszélsz…

Noha időnként tökéletesen megértjük egymást, a nők és a férfiak mégis külön ,,fajba” tartoznak. Testünk különböző felépítésének, neveltetésünknek, valamint a társadalmi elvárásoknak köszönhetően mindegyikünknek vannak olyan szokásai, amit a másik ki nem állhat – akár az orrunkra köti ezt, akár nem. És ez bizony számtalan konfliktus és felszín alatti feszültség okozója lehet egy kapcsolatban.

 
 

A válások meglepően magas arányában az egyik jelentős kiváltó ok az, hogy a pár egy tagja a másik egy bizonyos tulajdonságát egyszerűen nem bírja elviselni, aki pedig azon nem hajlandó változtatni és/vagy meg se hallgatja társát.

Ha ez utóbbi áll fenn, akkor a probléma forrása valószínűleg máshol rejlik. Azonban ha csak olyan látszólag kis dolgokról van szó, mint a hűtőben a sörös dobozok helye, akkor a legjobb a dolog amit tehetsz, hogy veszel egy mély levegőt és átgondolod a dolgokat.

Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de a legegyszerűbb módja, hogy ezeket tisztázzátok, az az, ha leültök és megbeszélitek. Amennyiben ezt a cikket olvasod, előfordulhat, hogy ezt már sok százszor eljátszottátok. Ez esetben egy százegyedik alkalom valószínűleg csak falra hányt borsó lenne.

Sok mást nem tudsz tenni, mint hogy emlékezteted magad arra, hogy miért vagy a partnereddel: azért, amilyen ő maga, minden pozitív és negatív tulajdonságát is beleértve. Ne próbáld meg megérteni, hiszen ha eddig nem tudtad, valószínűleg most sem fog sikerülni. Viszont abba gondolj bele, hogy mennyi minden dolog van amit magaddal kapcsolatban nem értesz, hány meg hány dolgot teszel te is aminek még magad sem látod az értelmét.

Női parkoló Változtass velünk! – Kattints a képre és csatlakozz a MyMirror facebook csoportjához!

Sajnos a rossz hír az, hogy ezek a rossz szokások a kapcsolatotok bármelyik pillanatában előjöhetnek és elkezdhetik bosszantani a pár másik tagját. Nincsen aranyszabály, hogy az összeköltözés pillanatában minden kiderül (bár az igazi mélyvíz akkor kezdődik). Mivel mindannyian folyamatosan változunk, ezért a szokásaink ugyanúgy változnak napról napra, hétről hétre, akár jó, akár rossz irányba.

De természetesen ez nem azt jelenti, hogy azokat a dolgokat, amikkel tényleg nem értesz egyet és károsak rád vagy a kapcsolatotokra nézve, el kell tűrnöd. Ha van, ami igazán zavar, de a párod nem hajlandó róla beszélni és sosem hallgatja meg a véleményed, akkor valamin változtatnod kell.

Ha azonban a kis, jelentéktelen dolgokról van szó, rendkívül sokat segíthet az, ha felismered, hogy gyakorlatilag ezek az apró, néha idegesítő szokások teszik a párodat azzá az emberré, akit szeretsz. Minél többször rájössz erre, annál könnyebb lesz elsiklanod felettük.

Fotó: Pinterest

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here