Internetes ragadozók

"Ez a világ már rég nem az, ami az internet és a közösségi oldalak elterjedése előtt volt. Sokkal megfontoltabban kell már kezelnünk az információkat, mint régebben. Hogy Magyarországon hány gyerek tűnik el évente, jó példa arra, hogy nem veszélytelen a net világa. Próbáljuk megérteni, hogy akkor sincs könnyű dolgunk, ha nem mi teszünk fel fotókat, ismertetőket. Mondhatnánk erre, hogy nem lehet gyanakodva, félelemben élni, de egy, pontosan egy eset elég, ha baj történik, és épp a mi gyerekünket rabolják el, csábítják valami rosszra, vagy bántalmazzák."

 Még mindig nagyon kevés szó esik a mindennapokban és a hazai médiában is az internetes ragadozókról. Amikor gyerekünk még óvodás vagy kisiskolás, arra tanítjuk, hogy ne álljon szóba idegenekkel, és azt hisszük, ezzel meg is tettünk mindent, bár sok kísérlet bizonyította, hogy a gyerekeket a legegyszerűbb indokokkal is el lehet csalogatni szüleik közeléből, vagy az iskolából, üzletekből. A gyerek alapvetően bizalommal tekint azokra, akik kedvesek vele, vagy állatokkal vannak. Szívesen segít, ha valaki azt mondja neki, hogy elveszett a kiskutyája, papagája, és kíváncsiságát se nehéz felkelteni, főleg, ha a jó külsejű a gonosz. A mesék is arra építenek, hogy aki rossz, az biztosan csúnya is, ezért az előítéletek mentén a gyerek azt tanulja meg, hogy az emberek vagy ilyenek, vagy olyanok, és nem tart olyanoktól, akik mosolyognak és vidámnak tűnnek.

Később, amikor gyerekünk belép az internet világába, szinte elengedjük a kezét. Arra hivatkozunk, hogy nem akarjuk folyamatosan ellenőrizni, kivel és mit csetel, milyen szobákban beszélget játszótársaival. Ez valóban nem könnyű dolog, és a kiskamasz foggal-körömmel védi az úgymond magánszféráját. A kamaszok meg egyenesen támadásnak élnek meg bármiféle kérdezősködést. Való igaz, hogy nem tudunk minden pillanatban mellettük lenni, nem is liheghetünk folyton a nyakukban, de meg kell tanítanunk nekik a valódi társalgást, vagy inkább a gyanakodást a netes csetben.

 
 

Ha valaki nem megfelelően közeledik hozzájuk, ha olyasmiket kér, kérdez, ami kellemetlenül érinti őket, fontos, hogy tudják, jelezni kell. A világon egyre több a pedofil, akik képeket gyűjtenek, felvételeket készítenek és meglesik gyerekeinket. Ez nem a távoli jövő, egyre gyakrabban fordul elő, hogy olyan gyerekek esnek áldozatul, akik túl kedvesek voltak, akiket nem tanítottak meg nemet mondani, vagy akik nem mertek szólni a szüleiknek. A kamaszkor sérülékeny időszak. A gyerekek egy része mindenkire haragszik, de legfőképp azokra, akikre eddig felnézett, azaz a szüleire. Úgy érzi, nem veszik komolyan, gyereknek titulálják, miközben ő már rég másmilyen, másképpen gondolkodik. Ebből nagyon sok konfliktus ered. Ha ekkor jön valaki, aki figyelni kezd rá, megdicséri, meghallgatja, akkor a gyerek örömmel nyit felé. Egy ilyen beszélgetés sose indul durván, vagyis nem vágnak a dolgok közepébe. Nem intim fotót kér, aki ilyesmire vetemedik, hanem eljátssza a gondoskodó barátot, barátnőt, aki mindig megérti a neki kitárulkozót, és biztosítja arról is, hogy környezete téved vele kapcsolatban: igenis érett, okos, belevaló. A kamasznak másra sincs szüksége, mint megfelelő támogatásra és figyelemre. Ha ezt megkapja, attól a pillanattól kezdve, ha nem elég ravasz, ha nem hívták fel rá a figyelmet, besétál a csapdába. Az a fiatal, aki úgy hiszi, elhanyagolják, nem beszélgetnek vele, miközben ő maga hárít a legjobban, csalódik a világban, és már nem közvetlen környezetében keres barátokat. Míg kiskorában sokszor tanítottuk, hogyan mondjon nemet, hogy fusson el, kérjen segítséget, amikor nagyobb lesz, kicsit magára hagyjuk. Ez hatalmas hiba. Nagyon sokat kell beszélgetnünk a rájuk leselkedő veszélyekről. Mutatnunk kel nekik olyan filmeket, történeteket, amelyekben akár magukra ismerhetnek. Meg kell ismertetnünk őket olyan szituációkkal, amelyek másokkal estek meg, hogy érezzék, nemcsak velük történhetnek hasonlók.

A mai világban egyre nehezebb megvédeni a gyerekeinket, mert egyre inkább félrehúzódnak saját világukba, eltűnnek különböző játékokban, általunk nem feltételezett, nem is ismert tevékenységekben. Az internetes ragadozók millió és millió profil mögött rejtőzhetnek, és egyetlen egy adat, vagy kép mögött se tudhatjuk biztosan, ki rejlik. Nekünk, felnőtteknek, szülőknek az a dolgunk, hogy megértessük gyerekeinkkel, hogy bármikor mondhatnak nemet. Nem kell teljesíteniük senki kívánságát, aki meztelen képet kér tőlük, vagy arra szólítja fel őket készítsenek ilyen-olyan felvételt magukról. Azt kell tudatosítanunk bennük, hogy nincsenek egyedül, és ha valaki úgy közeledik hozzájuk, ahogy nekik nem megfelelő, kérjenek segítséget. Mondják el, ha ilyesmit élnek át. Azt is, ha valaki nem hagyja őket békén, ha fenyegetőzik, vagy olyan kihívásra akarja őket rávenni, ami nem a bátorságról, hanem az ostobaságról szól. Az internetes ragadozóknak semmi se szent. Ne higgyük, hogy a gyerekeinkről feltett képek, a világhálón pontosan ott vannak, ahová kerültek. Ha fent vannak a neten, bárki letöltheti őket és felhasználhatja ártatlan családi fotóinkat, büszkeségeink minden megmozdulását. Ha megmutatjuk, hol jár, mit csinál a gyerekünk, mit sportol, milyen szokásai vannak, rengeteg lehetőséget kínálunk fel a beteg embereknek, hogy kiéljék vágyaikat. Legyünk óvatosabbak! A fotóalbum régen se tartozott a világra, de az sem, hogy gyerekünk mennyire csodálatos és különleges. Nem kell mindenki tudtára adnunk, hogy mi kiváló szülők vagyunk, mert mindenki tudja, aki egy kicsit is elgondolkodik, hogy a fotók csak egy pillanatot örökítenek meg. Ha eltettük a telefont, lehetünk zsarnokok, szörnyetegek. Kit csapunk be?

Ez a világ már rég nem az, ami az internet és a közösségi oldalak elterjedése előtt volt. Sokkal megfontoltabban kell már kezelnünk az információkat, mint régebben. Hogy Magyarországon hány gyerek tűnik el évente, jó példa arra, hogy nem veszélytelen a net világa. Próbáljuk megérteni, hogy akkor sincs könnyű dolgunk, ha nem mi teszünk fel fotókat, ismertetőket. Mondhatnánk erre, hogy nem lehet gyanakodva, félelemben élni, de egy, pontosan egy eset elég, ha baj történik, és épp a mi gyerekünket rabolják el, csábítják valami rosszra, vagy bántalmazzák.

Még a legnagyobb odafigyelés mellett is történhet baj. Nem szabad hagynunk, hogy egy ajtó oly módon zárjon ki bennünket gyerekünk világából, mint az, amelyen nem jutunk be, de nem is akartunk, mondván, nem sértjük meg a magánszféráját. Meg kell tennünk, ha az érdeke ezt kívánja. Később már hiába igyekeznénk…Legyünk bátrabbak gyerekeinkkel szemben, és mutassuk meg nekik, hogy mindig számíthatnak ránk. De nemcsak szavakban, hanem tettekben is. A 21. század nem tűr egyéb megoldást. Minden megváltozott, nekünk meg alkalmazkodnunk kell az efféle, igen nehéz kihívásokhoz is.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here