Judit – A kiborulás
Rettenetesen érzem magam, mert a lányok teljesen kiborítottak. Sajnálom, hogy nem értenek meg, nem kellett volna elvárnom tőlük, de erről szól a barátság, nem?
A sorozat többi részét itt olvashatod
Vajon van-e valaki, aki megérti más szerelmét? Nem hinném, mindenki a magáét látja a legkülönlegesebbnek vagy legfájdalmasabbnak, attól függően, hol tart a kapcsolata.
Zsombor be akar mutatni az anyjának. Ez annyira hétköznapi dolog, hogy nem is kellene törődnöm vele, de egy gyors fejszámolás után rájöttem, hogy alig pár évvel lehet idősebb nálam. Valószínűleg gyűlölni fog, mert szánalmas ribancnak tart, aki behálózta az ő szerelmetes fiacskáját. Pedig aki a hálót szőtte, az a fia volt. Én csak belegabalyodtam.
Hazaérve hirtelen megint anya lettem. Anita a barátnőiről csacsogott, meg a tanító néniről, aki szőke és csinos. Finom illata van. Ezt hallgatom nap, mint nap. Egyetlen dolog biztos vele kapcsolatban: nagyon fiatal és lelkes. A világot kiforgatná a helyéből, csakhogy újat tudjon mutatni. Vajon én is ilyen voltam még pár éve? Most sem vagyok más, csak van mögöttem néhány év, és már tudom, hogy a világ stabilabb, mint hittem.
Az állatkerti séta után semmi másra nem vágytam, minthogy Zsomboré lehessek. Csak feküdjünk egymás karjaiban és beszélgessünk. És ez így is volt, de azért nyugtalanított, hogy elhívott az esküvőre. Hiába mondja mindenki, hogy nem számít a kor, én azt gondolom, hazudnak. A férfiaknak mindent lehet, náluk dicsőség a fiatal csaj, de a nőknél egészen más a helyzet. Őket mindenki elítéli és gúnyosan mosolyog a háta mögött.
Amikor lefektettem Anitát, pontosabban csak mellé ültem az ágyban, váratlanul nekem szegezte a kérdést:
– Szerinted apának lesz új felesége?
Szemében nem volt sem félelem, sem aggodalom, inkább egészséges kíváncsiság ült.
Megsimogattam a fejét, és válaszoltam.
– Ezt csak apa tudná megmondani.
– Te mégis mit gondolsz erről?
– Én úgy hiszem, hogy lesz. Senki nem szeret egyedül lenni.
Erre felhúzta a szemöldökét és mélyen a szemembe nézett.
– Akkor te is keresel más férjet?
Erre mit mondhattam volna, mint az igazat?
– Talán, de ezt előre sose tudja az ember.
– Rendben, de szólj, mert nem akarok úgy kiborulni, mint Mira. Nemrég váltak el a szülei, és most az anyja újra férjhez megy.
Rámeredtem és bólintottam. Tudtam, hogy az ártatlan kérés mögött ezer érzelem húzódik, de nem akartam most erről beszélgetni.
– Szólni fogok, megígérem!
Azt hittem, hogy ennyivel megúszom, amikor feltette a döntő kérdést:
– Az emberek miért nem tudnak együtt maradni? Hát nem azért házasodnak, mert szeretik egymást?
– De azért, csak mindenki változik. Van úgy, hogy egy idő múlva már nem szeretjük a hamburgert, ami addig a kedvencünk volt. Idővel rá sem tudunk nézni.
– A hamburgert nem lehet megunni – mondja komolyan és látom szigorú arcán, hogy nem ért semmit abból, amit mondok neki. Talán nem is baj. Sokszor én sem értem magam.
– Meg lehet, hidd el! – mondom, és leoltom a lámpát. Nem kislány már, de ezekről még nincs fogalma.
Amikor visszamegyek a szobámba, csörögni kezd a telefonom. Réka az. A hangja óvatos és lágy, ami tőle nem megszokott.
Azt mondja, úgy érzi, ideje őszintének lennie velem, de fél, mert eddig elhallgatott valami fontosat előlem. A gyomrom menten összezsugorodik.
– Most már ne hallgass, mondd! Mit tudsz, ami nem várhatott volna holnapig?
Nagy levegőt vesz. Hallom, hogy idegesen lélegzik.
– Csak azért mondom el, mert szerelmes vagy.
– Ha nem lennék az, akkor nem mondanád?
– Talán. Akkor arra gondolnék, hogy a mostani kapcsolatod egy jó buli és nem rontanám el.
Szóval ez van a pakliban. Bele akar rondítani, hogy később ne fájjon a szívem. Hogy a fenében van az, hogy mindenki az én szívemet akarja megvédeni?
– Essünk túl rajta! Mondd már! – szólok bele a telefonba ingerülten.
– Jó. De ne hidd, hogy ez olyan könnyű nekem. – Nagy levegőt vesz. – Tegnapelőtt láttam Zsombort egy másik nővel.
Elsápadok. Csak nem az ismert koreográfia játszódik le megint? Már megéltem ezt Attilánál, nincs szükségem ismétlésre. A szívem vadul ver és várom, mi jön még.
– Biztosan ő volt? Jól láttad?
– Ezer százalék. Nem tévesztem össze senkivel. Egy nőt ölelgetett a moziban. Előttünk ültek, csókolóztak is.
Tegnapelőtt Zsombor nem ért rá este. Azt mondta, készülnie kell a másnapi tárgyalására, ne találkozzunk. Belementem, mert én is fáradt voltam. Attila sem ért rá, hogy Anitára vigyázzon. Lehet, hogy Réka nem téved? Tényleg őt látta?
Hirtelen elsötétül előttem a világ. Megkapaszkodom a székben, de nem esem el.
– Köszönöm, hogy elmondtad – mondom hosszú hallgatás után. Felvillan előttem Zsombor izmos háta, meleg ölelése és puha szájának érintése. És nagy villogó betűkkel a szám: huszonkilenc!
– Judit, ugye nem hiszed, hogy rosszat akarnék neked? – kérdi Réka idegesen. – De jobb, ha most tudod meg. Egy fiatal lánnyal volt. Huszonéves lehetett.
– Szép volt? – kérdem, hogy még jobban fájjon.
– Amennyire láttam, igen.
Hallgatunk. Akkor miért akar bemutatni az anyjának? Mi értelme van annak, hogy két nőt futtat? Miért nem őt viszi a falusi lakodalomba? Ennek is biztosan oka van. Csak én nem tudom kitalálni, mi lehet az.
– Rendben.
– Az isten szerelmére, mondd, hogy ne mész a Dunának! – kiáltja a telefonba a barátnőm.
– Hagyjál már! Nem megyek, eddig se tettem. Ne aggódj, nem lesz semmi baj!
– Jól van, akkor elköszönök. – És lerakja.
Fél tíz múlt, én meg ott maradok egy rakás kérdéssel a fejemben, és nem tudom, mit tegyek. Kérdezzek rá? És ha Réka mégiscsak téved? Milyen kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy nem Zsombort látta! Ha meg igen, akkor sem jövök ki jól a helyzetből. Inkább várok.
Lezuhanyozom, teszek egy könnyű pakolást az arcomra, és keresek egy könyvet, amely talán kizökkent a szomorúságból. Olyan könyv persze nincs.
Ekkor meglátom, hogy Zsombor jó éjszakát kíván, és azt írja, alig várja, hogy másnap találkozzunk. Ha hazug, akkor ez az üzenet aljasság. Már nem tudok semmit, de sokáig bámulom a plafont és azon gondolkodom, hogy a szerelem soha nem egyszerű, mindegy hány éves az ember.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
