Azon a mámoros hajnalon minden megváltozott. Zsuzsó enyhén becsiccsentve érkezett haza. Pietro elkísérte, nem mertek kocsiban ülni. Egész úton nevettek. Jóval hangosabbak voltak a kelleténél, főleg amikor elhagyták a belváros zsúfolt utcáit. A kőfalak, amelyek már láttak sok cifra dolgot, most sem remegtek bele, amikor két fiatal énekelve bandukolt hazáig. Zsuzsó a Tavaszi szél vizet áraszt c. dalt akarta megtanítani a fiúnak, de ő folyton össze-vissza keverte a sorokat. Azért a Tanaszi szel olasz változata rendesen zengett az ébredő napsugarak fényében.
Giulia nem aludt, vagy már nem aludt, ezért hamar meghallotta, hogy közelednek. Nem ment ki, tudta, hogy van ez. Ő is volt fiatal. Elmosolyodott és arra gondolt, el fogja veszíteni hamarosan a legnagyobb segítségét. A lány, akit nagyon megszeretett, haza fog menni, és valószínűleg nem fogja látni többé. Tisztában volt vele, hogy a szerelem győzni fog, olasz nő létére minden porcikája hitt benne, és el is fogadta. Hiába szerette volna, hogy Zsuzsó Milánóban legyen boldog, a szívnek nem lehet megmondani, hogy ne költözzön oda, ahol a szerelem várja. És az a fiú, aki utána jött, biztosan szerette az ő pártfogoltját.
Az ember nem szeli át a fél világot olyasvalaki miatt, aki nem fontos neki. Így megvárta, amíg a fiatalok lehiggadnak, és Pietro elmegy. Zsuzsó halkan csukta be a méretes fakaput, de az mégis akkorát zuhant, mintha ébreszteni akarta volna a lakókat.
– A fenébe! – morogta. – Pedig vigyáztam.
– Semmi gond, ha az ember Milánó szépe! – lépett ki az udvarba Giulia. Megölelte Zsuzsót és finoman betámogatta.
– Bocsánat, de valahogy többet sikerült inni a kelleténél! – mentegetőzött a lány. – Sose szoktam, erre azonnal a fejembe szállt.
– Gratulálok! Boldog vagy, kislányom? – kérdezte az asszony kedveskedve. – Mindjárt főzök neked egy méregerős kávét és jobban leszel.
– Lehet, hogy jobb lenne, ha aludnék!
– Nem hinném, hogy aludni akarsz, ha elmondom neked, hogy tegnap estefelé vendégünk volt.
A lány szeme kikerekedett. Leült a fonott székre és várakozón nézett az asszonyra.
– Maradj csak itt, szellőztesd ki a fejed, én meg csinálom a kávét! – Azzal megfordult és bement.
Zsuzsó tudta, minden porcikájában érezte, hogy a vendég csak egyvalaki lehetett. Az, akit éjjel futólag látott, csak nem hitt a szemének.
– Na, mit gondolsz, ki állított be tegnap? – somolygott az asszony, miközben letette a csészét az apró, kör alakú asztalkára.
– Giulia, mondd, hogy nem Magyarországról jött! Mondd, hogy nem Iván volt!
– De, de, édes szívem. Mondtam neki, hogy elmentél, és ettől nem lett boldog. Nem volt nagyon beszédes, pedig behívtam volna, vagy legalább egy kávét adtam volna neki, de gyorsan lelépett.
– Mondta, hová megy?
– Nem mondott ő semmit, csak menekült. De én tudtam, hogy meg akar keresni téged. Szóval, nem talált meg?
Zsuzsó szemét elfutotta a könny. Itt volt Iván, de nem ment oda hozzá. Nem szólította meg, biztosan azért, mert azt hitte, Pietroval van. Miket feltételezhetett még róla? Hát nem tudja, hogy csakis őt szereti?
– Ha meg is talált, elkerült!
– Akkor kislányom, vagy gyáva, vagy más oka lehetett. Esetleg az az a széltoló?
Zsuzsó belekortyolt a forró kávéba, ami azonnal megégette a nyelvét.
– A csudába! – kiáltott fel magyarul. – Pietro gavallér volt, mi csak barátok vagyunk. Nem hihetett mást Iván. Nem tudom, mit beszélt be magának, de nem keresett meg.
– Na, azt hiszem, ő is olyan büszke fajta, aki azt hisz, amit hinni akar. Nem könnyű az ilyennek megmagyarázni, hogy félreértette a helyzetet.
– Tudod, Giulia, nem akarok magyarázkodni. Nincs rá szükség. Külön vagyunk, ő dobott ki engem.
Zsuzsó hangja dacos volt.
– Ebben igazad van, de utánad jött, ami nem jelenthet mást, csak hogy szeret, hogy megbánta. A férfiak is éppoly bolondok, mint a nők, ha szerelmesek.
– Meglehet, de én Ivánt nem ismerem gyávának. Ő mindig igazi harcos, boldogul az életben egyedül is, erre most megfutamodott?
– Én nem tudom megmondani, miért nem rohant hozzád! Ez szörnyen nagy ostobaság azután, hogy eljött Milánóba. De mint mondtam, a fiúk se okosabbak, sőt. Csak azt hiszik. Erre lásd, a te Ivánod féltékeny volt.
Zsuzsó elmosolyodott. Minden álmosság és fáradtság kiszállt a fejéből. Szeme csillogott, és már az sem volt fontos, hogy mennyit vagy mit ivott. Végignézett magán, és csak sajgó lába akadályozta meg abban, hogy azonnal vonatra üljön.
– Hazamegyek! – mondta nagy sokára.
– Tudtam én, de ne azonnal! Pihend ki magad, szedd össze a cuccod, és kérlek, ne búcsúzz el végleg! Pietro örökre megharagudna rád, ha elmennél köszönés nélkül.
– Tudom, nem is akarom megbántani. Hazamegyek, de csak pár napra, hogy kiderüljön, hogyan tovább. Jönnek a vizsgák, lassan a diplomamunkámat is írnom kell, szóval van dolgom bőven. Viszont le kell ülnöm Ivánnal beszélgetni. Nincs több mellébeszélés, tudni akarom, hogy miért jött ide.
– Ez nagyon jó ötlet.
Ahogy ez a mondat elhangzott, megcsörrent a telefon. Hajnali hat volt, ami igen korai időpont volt egy beszélgetéshez.
Giulia komótosan felállt, aztán lassú léptekkel bevonult az előszobába. Sejtette, hogy nem őt vagy férjét keresik.
– Valami Karolina keres, nagyon türelmetlen! – szólt ki sejtelmesen.
– Karola? Most? – ugrott fel Zsuzsó. – Csak nincs valami baj anyáékkal?! Vagy a mama?
Szíve azonnal a torkába ugrott és úgy zakatolt, hogy azt hitte, elájul.
– Itt vagyok, Karola! Mi történt! – szólt bele a fekete kagylóba.
– Te csaj, el se hiszed, de Iván kilépett a Pink Cats-ből! Vége, konyec, eladta!
– Ezért hívtál hajnalban?
– Nem, te szerencsefia! A szerelmed elindult hozzád, érted! Mindenki azt beszéli, hogy felpakol és hazahoz a napfényes Itáliából, pedig ott aztán dolce vita van.
Zsuzsó hangosan kacagott.
– Na, te nagyon jól informált, közlöm veled, hogy már itt volt, de el is ment.
– Micsoda? Kidobtad? Nem lesz lagzi? Ezt nem mondod komolyan!
– Ácsi, higgadj le! Itt volt, de nem talált meg. Nem is keresett nagyon, mert… A tudja fene, miért. De azt mondod, haza akart vinni? Honnan tudod?
– Jaj, egyetlen butácska barátnőm! – Karola műédes hangja betöltötte az előszobát, mert nem bírt halkabban beszélni. – Te nem Mezőszéken nőttél fel? Van ott titok, mondd?
– Rendben, világos. Akkor azonban meggondolta magát, mert én itt vagyok, ő meg ki tudja hol.
– Zsuzsa, ne szórakozz már! Told haza a hátsód azonnal, mert ha Iván nélküled jött haza, annak oka van. Az ok meg csakis félreértés lehet. Jól gondolom?
– Talán, mit tudom én!
– Akkor most leteszem, és te villámgyorsan csomagolj, mert ha nem, én megyek érted, vili? Elegem van már ebből a macska-egér játékból.
– Igenis, anyukám, úgy lesz anyukám! – bólogatott Zsuzsó. – Hazamegyek és tisztázom a helyzetet.
– Helyes, addig Jucival megtudjuk a városban terjedő pletykákat. Indulás, várunk!
Giulia bár nem értett semmit, tudta, hogy a kérdés eldőlt.
– Pihenj, egyet kislányom, aztán holnap nekivághatsz az útnak. Rendben? Ma még elköszönhetsz Pietrotól is. Ha netán mégse jönnél vissza…
– Köszönöm, de visszajövök, legyen bármi is. A várost se akarom így elhagyni.
Azzal megfordult, és a szobájába ment. Ruhástól végigdőlt az ágyon és úgy vigyorgott a plafonra, mintha magát a Szűz Máriát látta volna ott megjelenni. Iván itt volt, érte jött, lüktetett a szíve örömében, ahogy percek múlva lassan lecsukódott a szeme és mély álomba merült.
Kép forrása: Pinterest
