Kisváros vs nagyváros

Budapest? Köszi nem….

A nagyváros lüktet, Budapest maga az őrült, vidám forgatag. Egy darabig. Aztán már csak egy kis nyugalmat szeretnél. Meg ismerni a szomszédodat.

A húszas éveimet a fővárosban töltöttem – jobb nem is történhetett volna velem. A képzeletbeli emlék-tarsolyomat csordultig töltöttem életre szóló élményekkel, kalandokkal. Jó, könyvet talán nem lehetne még írni belőle, de őszintén szólva nem cserélném el semmiért.

Úgy gondolom, hogy aki fiatal, annak semmi keresnivalója a szülőfalujában. Igenis világot kell látni, ki kell szakadni apa-anya féltő öleléséből, hiszen sok szülő legszívesebben még a 20 éves gyereke kezét is fogná a zebrán. Nekem Budapest maga volt a megváltás. Elköltözésem talán életem egyik legjobb éve volt. Hónapokig ámultam a hatalmas, remekbe szabott épületeken a belvárosban, és nem bírtam betelni a körút folyamatos, esti nyüzsgésével. Varázslatos volt, mint egy szép, pezsgő álom.

Eltelített a szabadság érzete, hiszen itt úgysem ismer senki, ha hülyét csinálok magamból, az kettő percen belül a múlt homályába vész. 100 méteren belül 5 bolt, 3 kínai, 2 gyorsétterem és 3 kebabos vár, és mennyire laza már, hogy csak úgy pizsamában leugrok a Corvin-plázába. Gyakorlatilag minden sarkon áll egy kocsma, és szerencsére nemcsak a klasszikus alkoholista-megőrző, hanem a fiataloknak szánt bulihely. Nem állítom, hogy minden hétvégémet ebben a színes kavalkádban töltöttem, de jó érzés volt, hogy bárhol, bármikor elmehetek egyet bulizni, ha ahhoz van kedvem.

Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy Budapest, vagy bármelyik más milliós nagyváros normális, emberi létre alkalmas lenne. Ehhez a felismeréshez pedig el kellett mennem egészen Sopronig.

Nem mintha a hűség városa olyan aprócska lenne, de Budapesthez képest semmiség. Amikor tavaly ide költöztem, az izgalom mellett elfogott valamiféle keserűség is: kisvárosi lettem. Egy idő után majd biztos én is piacra fogok járni, a napon fénypontja pedig az lesz, ha a szomszéd Jóska bácsi rám kacsint. Nem mondom, mai napig hiányoznak a kiülős nyári fröccsözések, de azért rengeteg pozitívuma is van annak, hogyha nem a belvárosi forgatagban élsz.

Például kevésbé leszel idegbajos. Pesten nagyjából 80 helyen kell átszállnod, mire elérsz a munkahelyedre, a mindennapos küzdelem már reggel 7-kor, a villamoson kezdődik. Az utazás felettébb “kellemes”: ha sikerült is kikerülnöd az ülésen rád váró talán AIDS-es tűt, akkor is minimum egy utas meg fogja kérdezni, hogy szoktál-e gondolkodni Istenről. És bizony, hogy szoktál, amikor a mögötted lévő fura alak már vagy 5 perce túlságosan hozzád simul, csak úgy egészen véletlenül. De persze ülhetsz reggelente a dugóban is, és fogadhatsz a főnököddel, hogy hány perc késéssel érsz be a munkahelyedre.

Aztán ott a jó kis szmog is, ami “érdekes” módon mindig súrolja a megengedett értéket. Nem közkeletű tény, de a belvárosiak élettartama átlagosan 3 évvel kevesebb. Na, még mindig olyan vonzó az az albérlet a Nyugatinál?

Ha csak nem figyelsz oda, kettő perc alatt eltapsolhatod a fizetésedet. Itt egy ruhabolt, ott egy kocsma, bevásárlás, mozi – és a bankszámlád újra a fizetés előtti formáját veszi fel. A hajléktalanoknak persze nem adunk, úgyis csak piára költenék. Nagyvárosiként megszokod az utcán élő emberek látványát. Ami, mivel egyre kevésbé meghökkentő, egy idő után alig hat meg. Ha pedig véletlen adsz neki egy százast, a Magyar Vöröskereszt igazi lovagjának érzed magad.

És bár Sopronban élek, Bécsben dolgozom, a belváros belvárosában. Eddig fel sem tűnt, mennyire fullaszt a tömeg, rosszabb napjaimon legszívesebben felrúgnám a sok idegesítő turistát és osztrákot egyaránt, mikor kettőt nem tudok lépni tőlük. Mert persze valahogy itt is rohannom kell. Na és a reklámok, ó azok a csodálatos, agymosó plakátok és videók. A metróból felfele jövet pszichedelikus élmény vár rám: 20 képernyőn egyszerre tolják az arcomba a „természetes szépséget”, én pedig vagy nem tudok máshova nézni, vagy egyszerűen becsukom a szemem. Mert reggel 8-kor nem erre van szükségem.

És persze ne felejtsük el, hogy minél kisebb közösségben élsz, annál inkább annak részese lehetsz. Egy nagyvárosban csak porszemnek számítasz a sivatagban, szerencsésebb esetben megmaradtak a barátaid a suliból vagy az első munkahelyedről. El sem tudom képzelni, hány magányos ember tengetheti a pesti bérházak omladozó falai közt a mindennapjait, úgy, hogy még a szomszéd kutyája sem néz felé. Ki a franc akarna ilyen életet?

Persze munkalehetőségek szempontjából egyértelműen a nagyváros a nyertes. Szerény véleményem szerint a legjobb opció egy kis helyen élni, valahol egy metropolisz közelében. De ezt persze mindenki döntse el maga!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here