A szemhéjpúderkészlet és a rúzsok tömkelege előtt is érdekelte a nőket, hogyan varázsolhatnák magukat még szebbé. És ha azt hiszed, a gyanta a legfájdalmasabb, ami veled történhet, nagyon tévedsz.
Kezdjük is mindjárt egy karcsúsító gyakorlattal! Egészséges életmód és sok mozgás? Ugyan már, ez túl macerás! Helyette vesd be inkább a bélféreg-diétát! Nyugodtan tömheted magadba egész nap a nutellás palacsintát, a kis kukacok majd megeszik helyetted te pedig nádszál karcsú maradhatsz. Ha esetleg azt hinnéd, hogy ez valami középkori módszer, el kell, hogy keserítselek… a „diéta” a 20. század elején élte virágkorát, amíg be nem tiltották. Jó belegondolni, milyen ostobák voltak az emberek alig több mint száz éve.
Kozmetikushoz sem kell többé járnod, bőven elég, ha tartasz otthon pár Szibériai hegyi csigát. Lazulj le, kérd meg egy barátnőd, hogy rakjon az arcodra pár csodás teremtményt, a többit majd ők elvégzik – a csiga nyálkája ugyanis megszépíti a bőrt. Ideális szombat délutáni program.
Na de vissza a régmúltba! Mivel a középkorban egy nőnek még nem volt a kisfiókba bekészítve a sminkkészlete, egyszerűbb módszerekhez kellett folyamodnia. A hófehér bőr elérése érdekében olykor kivéreztették magukat, így a hatás persze természetes lett. Egy előkelő hölgy persze nem hagyhatott magán egy szál szőrt sem, a mai eldobható borotvákhoz viszont akkoriban még csak hasonló sem létezett. A szőrtelenítéshez semmi másra nem volt szükségük, mint némi arzénra és mészre… ezt összekeverték, majd két Miatyánknyi idő után a massza gyakorlatilag leégette a szőrt. Ezt később egyéb hozzávalók váltották fel (disznózsír, csak hogy a leggusztusosabbat említsem), de nem volt ritka a fecskéből készült főzet sem.
Ha valahol a hülyeség elérte a csúcspontját, akkor az a 18. századi párizsi arisztokrácia volt. Túl azon, hogy az urak imádták a magassarkú – harisnya párosítást (és még a mai férfiakat szidjuk), előszeretettel sötétítették a szemöldöküket ólomszármazékkal. Nagyon egészséges. Esetleg egy az egyben leborotválták, és újra rajzolták – ha valamikor, hát abban a korban lett volna értelme a divatrendőrségnek. Egyébként az ólmot a nők sem vetették meg, ami persze később számos egészségügyi problémát eredményezett.
Az akkori szépségipar azonban itt még nem állt meg, a higanyt például előszeretettel keverték bele szappanokba és bőrfehérítő krémekbe. A ragyogó szem és bőr eléréhez pedig a hölgyek szívesen fogyasztottak arzént – mondjuk nem sokáig.
Az eres szem már a 19. században sem számított vonzónak, de hol voltak még akkor a mai, modern szemcseppek? A múlt embere ezt sem gondolta túl, egyszerűen narancs- vagy citromlevet csepegtettek a szemükbe. A nők előszeretettel tépkedték ki a szempillájukat, az arcukat fehérbor és eper keverékével világosították (akkoriban a minél fehérebb- annál előkelőbb elve érvényesült). A leglelkesebbek hamis ereket rajzoltak magukra. Nem kevés szabadidejük lehetett.
A szépségápolás java azonban csak ezután jött, amikor a század végén 1898-ban Pierre és Marie Curie felfedezte a rádiumot. Az 1910-es évekre a szépségipar elkezdte ontani a radioaktív termékeket: éjszakai krém, arctisztító, fogkrém és még sorolhatnánk. Az 1920-as években még nyugodtan kérhettél volna a kozmetikusodtól egy jó kis radioaktív arcpakolást – éjszaka világítasz ugyan a sötétben, de legalább hamarabb hazatalálsz. A radioaktív szépségápolás a ’30-as években élte virágkorát. Sok-sok év kellett, mire a gyártók észrevették, hogy a termékeik enyhén szólva károsak.
Úgyhogy „A szépségért szenvedni kell” mondás a régi eljárásokat tekintve új értelmet nyer. Én legalábbis megvagyok radioaktív arckrém és fecskefőzet nélkül.
fotó: Internet
