A Legénybúcsú tipikusan az a magyar vígjáték, amelyről a néző már az első húsz perc után tudja, hogy nem fogja megváltani a világot, és nem is hagy maradandó nyomot az emberben. Pedig a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled sikere után azt gondolnánk, van remény, és áradni fognak a kiválóan rendezett alkotások.
A film mintha egy másik érából érkezett volna, pedig napjainkban játszódik. Poénjai, karakterei elképesztően silányak, és harminc évvel ezelőtti humorral akarnak tarolni. Lehet, hogy egykor a csúnya nőkön való élcelődés vicces volt, ma nem az. A kövér nőket pufiknak nevezni, és ezt hatvanszor kimondani nem jó humor. Pufi nőket nem akar senki legénybúcsúra – közli a főhős, és ettől már feszengeni kezd, akiben van némi jóérzés. Megalázó, ahogy a rendőrnő karakterét alázza a rendező, és kiemeli, hogy milyen nehézkesen fut, és noná, hogy bosszút akar állni régi szerelmén, aki persze csak dögösebb lett az idők során, míg ő elhízott. Szánalmas poén az is, hogy a fia is kövérkés és nem tud egy szót se kinyögni, nem beszélve arról, hogy anyja Olafnak nevezték el. Ezen a néven is jókedvűen élcelődnek a szereplők, mert hű, de vicces valakit gúnyolni azért, amilyen nevet választottak neki. Legyen csak Malmö, mert azt könnyebb megjegyezni.
A két főszereplő orvos, de mindkettő triviálisan ostoba. A vőlegényben egy szemernyi érzelem sincs az a lány felé, akit másnap el fog venni. A barátja, akit Ember Márk játszik, kifejezetten ellenszenves. Ő attól lesz jófiú, hogy lenyalják a kócos haját, és egy szürke kardigánt adnak rá a filmesek. Van ma harmincévesen valaki, aki így öltözik? Mintha száz évvel ezelőttről érkezett volna, egy épkézláb mondatot nem tud elmondani. Nem, biztosan nem ez lesz Ember Márk legjelentősebb szerepe, ahogy Fehér Tiboré, a vőlegényé sem. Feltűnik még a filmben Nagy Sándor, aki szintén bugyuta, és álcáját két barkó jelenti, mert hát nem pap, azt azonnal látjuk.
A legkellemesebb látvány talán Kárpáti Rebeka, a rosszkislány, akinek alakja láttán bárkinek leesik az álla. Húzzák-vonják, teszik-veszik, és ez a lány mindig tökéletesen néz ki. Elképesztően gyönyörű. A másik hölgy, Törőcsik Franciska megint csak az ötvenes évek kardigánjába bújt tündérháziasszonyt jeleníti meg… Az apáca jelmezbe bújt Kovács Gyopár az egyetlen nő, akinek van karaktere a vásznon.
A legnagyobb baj nem az, hogy a film egyszerű, bár túlontúl az. Egy könnyed vígjátéknak nem dolga társadalmi mélységeket feltárni, ám a gond az, hogy a Legénybúcsú belerúg mindenkibe: a kövér nőkbe, a sikertelenekbe, és a karikatúraszerű mellékszereplőkbe. Csakhogy ez 2025-ben poros, bántó és kínos humor. A karakterek egysíkúak, általában infantilisak, bugyuták. A forgatókönyv csak kliséket alkalmaz: alkohol, félreértések, hangos ordibálás, de a hangerő nem helyettesíti a valódi poénokat.
A dialógusok elcsépeltek, semmitmondóak, a téma ötlettelen, megfáradt. Ez a film nem merész vagy provokatív, hanem olyan humort preferál, amely során szégyenkezve elfordulunk. Könnyen felejthető, ahogy Csonka András vagy Korda György is, aki már-már csak robot üzemmódban létezik. Mindketten fel-feltűnnek, de nem adnak semmit a filmhez.
A rendező ezzel az alkotással bőven kiérdemelné az Arany Málna-díjat. Szomorú, mert olyan költségvetés állt a rendelkezésre, amelyből többre is futhatta volna.
Kép forrása:Pinterest
