Sokszor mondtam neked, hogy egy másik világban talán egymásra találhattunk volna, de te nevettél. Azt felelted, hogy ott esetleg hangya lettél volna, vagy egy szúnyog és lecsaptalak volna szemrebbenés nélkül. Nem, ember lettél volna, ahogy én is, tiltakoztam erősen. Mindketten tudtuk, hogy az egész csak játék, ahogy a mi kapcsolatunk is, amelynek sosem lett volna szabad elkezdődnie. Annyiszor hallottam már másoktól ezt a mondatot. Mindig az jár a fejemben, hogy akkor miért kezdődött el? Két ember, aki nem vak és nem süket, vajon minek hoz rossz döntést? Miért közeledik egymáshoz, amikor pontosan tudja a végkifejletet? Arról nem is beszélve, hogy egyikünk se akart vagy tudott volna válni. Barátok voltunk. Nem közeliek, de olykor megfordultál nálunk, máskor meg együtt nevettünk egy közös bulin. Semmi az égadta világon nem indokolta, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Ahogy szokták mondani, megtörtént. Ez hazugság. A hóesés vagy a levelek hullása valóban megtörténik, de kell hozzá valami: hideg, hiányzó napfény, az évszakok változása. Nálunk erről szó sem volt.
Kerek életet éltünk. Két-két gyerek mindkettőnknél, nyaralások, sikerek, és valami mégis hiányzott. Mondhatnám, hogy az izgalom, de szánalmas lenne. Felnőttként, éretten már tudjuk, hogy nem percenként villogó és változó videójáték az életünk. Vannak szabályok, kötelességek, és nemcsak önmagunkért vagyunk felelősek. Valami azonban mégis gyötri az embert legbelül. Nincsenek rá szavaim. Hazudhatnám, hogy nem szerettem a férjem, de nem lenne igaz, ahogy te is szeretted és ma is szereted a feleséged, hiszen mellette vagy.
Egy másik életben, hazudjuk, de ez csak mézesmadzag, amit elhúzunk magunk előtt. Olcsó vigasz. Én nem hiszem, hogy két embert nem lehet szeretni egyszerre. Mert van hely a szívben, még akkor is, ha úgy hisszük, betelt. Láthatod, hogy mégsem. Ez talán azt jelenti, hogy másképp szeretjük a másikat, mint azt, akit először választottunk? Meglehet. Másképp, de nem jobban vagy kevésbé. Biztosan sokan leszednék a fejem ezekért a gondolatokért, annyira kizárólagosnak hiszik a szerelmet. Évekkel ezelőtt magam se hittem volna mást. Most már tudom, hogy van ilyen, hogy megtörténhet, és ettől nem lettünk jobbak vagy rosszabbak. A szerelem lehet értékes és valódi abban az esetben is, ha párhuzamosan érezzük két ember iránt. Nincs igazam? A szenvedély mértéke azonban változhat. Tényleg szeretem a férjem, a gyerekeim, akik belőlünk lettek, ahogy te is a tieid.
Ha máshogy döntöttünk volna, most nem ők lennének a mi életünk fényei. Anyává és apává válásunk egyben azt is jelenti, hogy fokozatosan eltűnik belőlünk az álmodozó lány és fiú, marad helyette a gondoskodó és felelőségteljes szülő. Mégis, mégis, amikor megláttalak, megéreztem valamit a múltból. Életre kelt az a régi lány, és ideig-óráig nem voltam se anya, se feleség. Az vesse rám az első követ, aki nem érzett hasonlót. Jó volt látni, hogy te is hasonlóképp élted meg a találkozásaink átalakulását.
Attól tartok, nincs másik élet vagy párhuzamos világ, és nem marad más dolgunk, mint lecsendesíteni a szívünk, elmagyarázni neki, hogy felesleges meghasadnia, hiszen bárhogy döntenénk, sebek maradnának rajta. Így, kedvesem, ne engedjünk az álmoknak. Maradjunk meg azoknak, akiknek mások látnak bennünket. Így tiszták maradnak az álmaink és a vágyaink is. Az élet olykor nem csokifagyi, vagy ha igen, megolvad, és kezünkre folyik, mielőtt még elfogyasztanánk tölcsérestől, mindenestől.
Szeretlek téged, szeretni foglak mindig, ahogy a családom is, ezen semmi nem változtathat. Tudom, hogy benned is hasonlóképpen zajlanak a dolgok. Hagyjuk nem kereknek, de kis híján tökéletesnek a hétköznapokat, mert ünnepnapból igen kevés van. Ugye megértesz?
Kép forrása: Pinterest
