A legtöbb ember úgy tesz a hétköznapokban, mintha minden rendben lenne az életében. Rutin szerűen felkel, kávét főz, elindítja a gyerekeket az iskolába, óvodába, bemegy dolgozni, majd hazafelé vásárol, este főz, vasal, takarít vagy egyszerűen csak pihenni próbál, de valójában belső monológok százait pörgeti az agyában. Nincs olyan pillanat, amikor hagynánk simán működni a körülöttünk lévő dolgokat, főleg, ha nők vagyunk, hanem elképesztő belső meccseket játszunk, amelyektől általában rossz lesz a kedvünk. Folyamatosan hasonlítgatjuk magunkat, gyerekünket, munkánkat másokéhoz. Természetesen az esetek többségében nem kerülünk ki győztesen, mert kinél ne lenne egy másik ember szebb, ügyesebb, okosabb vagy rátermettebb? És akkor nem említettük a legfélelmetesebbeket: a soványságot és az öregséget.
Percenként képesek vagyunk önmagunkat büntetni azzal, hogy lám, másoknak sikerült. Jó, jó neki is három gyereke van, de mind kiváló, és közben ő este jógára jár, nyelvet tanul meg a haja is gyönyörű. Igen, vannak ilyen nők, és vannak olyan férfiak is, akik a kisujjukat se mozdítják látszólag, mégis sikeres a vállalkozásuk.
Soha nem a munkát látjuk, hanem a végeredményt, és ez még frusztrálóbb. A világ olyan mennyiségű reklámot termel, amellyel nem tudjuk felvenni a versenyt. Olyan erősen próbálja megtalálni a gyenge pontjainkat, hogy lassan elhisszük, hogy nekünk csak az van. Ha fiatal lányok vagyunk, akkor a divat terén maradunk le valahogyan, ha anyák, akkor még inkább megszaporodnak a negatívumok bennünk, mert sose leszünk többé egészen fiatalok, csinosak, és nem utolsó sorban jó anyák és feleségek. Valahol elbukunk, és ezt úton-útfélen orrunk alá dörgölik. A fogyasztói társadalom a lelkifurdalásunkra és belső bizonytalanságunkra épít, és ezt tökéletesen teszi. Ha azt hinnénk, a férfiak kivételek, akkor rájöhetünk, hogy ez egyáltalán nem így van, mert az ő teljesítménycentrikusságuk komoly kihívás. Mindezek mellett a ma férfija jó apa, remek szervező és családját minden téren ellátó ember kell, hogy legyen. Ez nem is lenne gond, ha nem törekednénk valami szuperférfi, szupernő státuszra, és hagynánk, hogy olykor fáradtak, kedvetlenek vagy sikertelenek legyünk. Ez nem újkeletű, de manapság annyira mélyen gyökereztetjük magunkban a majd és megmutatom-érzést, hogy a kudarc szinte kódolva van. A kód neve idő és türelmetlenség. Nem lehet mindent egyszerre és gyorsan, de mivel ezt nem tudjuk megérteni, bántjuk magunkat. Jó lenne, ha hagynánk magunkat élni, és nem tennénk folyamatosan patikamérlegre a lelkünk.
Bármennyire is szenvedünk, az előttünk álló út hosszú és kíméletlenlen. Azzal változtathatjuk meg, ha elfogadjuk, hogy nem tudunk életünk minden területén kiválóan teljesíteni, és ezt mások esetében is méltányoljuk. Felejtsük el a sztereotípiákat, mert ezer módon hazudnak és taszítanak kétségek közé bennünket. Elég lenne csak elég jónak, türelmesnek, kedvesnek lenni éppen annyira, amennyire az adott helyzet engedi. Már az is sokat számítana, ha levennénk tekintetünket az óriásplakátokról, ha nem ácsingóznánk nemlétező életek után, és megértenénk, hogy a saját boldogságunkat, pontosabban a pillanatnyi örömünket nem engedhetjük át a média világának. Amikor gyerekeink sírnak egy mese kapcsán, nevetve magyarázzuk nekik, hogy az nem a valóság. A körülöttünk lévő világ, a maga hangzatos szlogenjeivel, tökéletesre retusált fotóival, kikozmetikázott életeivel szintén a nem a valóság részei. Mégis jobban hiszünk benne, mint a gyerek az Oroszlánkirály halálában. Abba kellene hagynunk önmagunk kínzását nemlétező dolgokkal. A világ akkor szép, ha jól érezzük magunkat benne. És bármennyire banális, ha süt a nap, ha valaki ránk mosolyog, ha kedvesen szól hozzánk, ha megdicsér bennünket, valóban otthonosabbak leszünk benne. Nem kell nagy dolgokra gondolni, épp ezektől a kicsiktől, mint a langyos tavaszi szellő, egy felvillanó tekintet, egy előzékeny mozdulat, lesz jobb a percünk.
Hibáztathatunk bárkit, de megváltani nem tudjuk a bolygót, csak kis lépésekben szebbé tenni önmagunk számára. Ezen dolgozhatunk, ennek van értelme. Ha elégedetlenek is vagyunk olykor-olykor, higgyük el, mások is hasonló gondokkal küzdenek, és nem kopog be hozzájuk se Superman, se egyéb megmentő, mert csak mi lehetünk azok, akik békén hagyjuk és nem ostorozzuk magunkat vélt és valós hibákért. Az élet gyors és kiszámíthatatlan, legalább mi ne bántsuk benne a saját lelkünk.
Kép forrása: Pinterest
