Mindenki közönyös? Mosolyogj!

Időszámításunk előtt 526-ban, mikor még Pesten éltem, az egyik csodás aluljáróból felmenve furcsa lihegés ütötte meg a fülemet. Oldalra pillantottam – egy férfi állt összegörnyedve, majd’ meg akart halni.

Az emberek természetesen rezzenéstelen arccal siettek a dolgukra.

  • “Na ne már – gondoltam magamban – én tudom, hogy Pest egy szívtelen város, de mégiscsak…”

Persze nem állt meg senki, úgyhogy egyedül én kérdeztem meg a férfit, tudok-e rajta segíteni. Finoman elutasított. Pár évvel később egy idős úr esett össze egy hideg téli éjszakán a 4-6-os megállójában. Mivel valószínűleg hajléktalan volt, túl sok embert nem izgatott a látvány. Miközben hívtam a mentőket, egy srác próbálta szóval tartani; másoktól csak közönyt vagy töketlenkedést tapasztaltam.

Na de nehéz is észrevenni a bajt, bedugott füllel, a telefon képernyőjébe mélyedve. Fogalmam sincs, hol tanultuk meg ezt a fajta gúnyos közönyt – aztán eszembe jut, hogy a középkorban is nyugodtan meg lehetett dobálni paradicsommal azt, akit a főtéren kalodába zártak. Hát, ennyit egyelőre az emberiségbe vetett hitről.

Csak azért is elhatároztam, hogy én nem olvadok bele ebbe az ocsmány szürke masszába. Leszálláskor azóta is mindig köszönök vagy intek a buszsofőrnek – lehet, hogy aznapra ez lesz az egyetlen kedves gesztus, amit tapasztal. Ha kijövök hónap végéig, adok pénzt a hajléktalannak. Nem érdekel, ha elpiálja, nem vagyok Isten, hogy ítélkezzek felette. Mosolygok az eladóra, akkor is, ha cserébe egy fáradt morgást kapok válaszul.

És tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül – bár meglepően kevés ember gondolkodik hozzám hasonlóan. De azért van pár kivétel. A bácsi, akivel pár éve ismeretlenül, de remekül elbeszélgettem a metrón. Fogalmam sincs, miről, az viszont élénken él bennem, hogy megköszönte a beszélgetést. Akkor valamiféle furcsa melegség áradt szét bennem. Így is lehet, anyázás, közöny, siránkozás nélkül?

Hogyne lehetne, csak nem ehhez szoktunk hozzá. Te sem, én sem. Most az “Élelmeseké a világ” szlogen virágkorát éljük. Azt viszont már te döntöd el, hogy az önző ridegséget vagy a kedvességet választod. Megsúgom: az utóbbival te is jobban jársz. Még ha elsőre nem is tűnik úgy.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here