Alkonyodott, amikor elbúcsúzott Minkától, akinek nem lett jobb kedve. Egyre erősebben gyötörte a honvágy, és azon gondolkodott, meg fog szökni, ha sokáig nem történik vele semmi.
Misi haragosan csapta be maga után a vaskaput, mert már torkig volt Kázmérral, a seggnyalóival, a kedvenceivel, akik mindig meg tudták vesztegetni valamivel, hogy jobb munkákat kapjanak, vagy rövidebb ideig legyenek kint a földeken, esetleg előbb kerüljön sorra az ő vagy a rokonaik búzája. Mindenkinek volt valami óhaja-sóhaja, és nehezen tudta visszafogni magát, hogy ne mondja meg nekik, hogy menjenek már haza, és hagyják az embert dolgozni, a földek nem szaladnak el. Mintha senkinek nem lett volna más dolga, mint reggel a zadruga udvarán gyülekezni, ott inni és pletykálni.
A pálinka meg a sör mindennapos volt, mindegy, hogy tél volt-e vagy nyár, inni kellett, és ha nem akart, nyavalyásnak, pipogyának tartották. Régebben ő is hasonlóképpen gondolkodott, bár nem mondta ki. Szerette az italt, felszabadult tőle, és meg is feledkezett boldogtalanságáról. Amióta azonban az orvos annyit mondott neki, hogy álljon le, mert nem éri meg az ötvenet, abbahagyta. Érezte, hogy a cukra sincs rendben, de az nem riasztotta meg annyira, mint májának az állapota. Az utóbbi időben rosszul is volt az alkoholtól, amit nem tudott megmagyarázni, mert hát a pálinka felerészt gyógyszer, ő azonban öklendezett tőle. Azon a hétfőn is, amikor épphogy belépett a hatalmas udvarra, ahol tankolásra sorakoztak a kombájnok, rögtön odapattant mellé valaki, és szilvapálinkát tolt a képébe.
– Most nem iszom! – mondta, és már lépett is volna tovább, de az öreg elkapta a karját.
– Nem úgy van az ám, fiam! – mondta mérgesen.
– Én nem vagyok a maga fia, úgyhogy nekem maga ne fiamozzon! – mordult rá.
Már az felbosszantotta, hogy hozzáértek, rühellte. Mit fogdossa, ez a vén trotty? Azt képzeli, hogy neki lehet, mert már vénember?
– Jól van, nem kell annyira rátartinak lenned! Apáddal régen együtt gyerekeskedtem! Ő nem volt ilyen!
Misi végigmérte. Sötétkék munkásnadrágja még tiszta volt, ezért nem akarta jobban magára haragítani, nehogy az öreg véletlenül ráborítsa a pálinkát. Nem az első eset lett volna. A tágas udvaron, a traktorok és pótkocsik között jó páran álldogáltak, ittak, cigarettáztak, meg az előző napi meccset vitatták. Néhányan felkapták a fejüket az éles hangra, de még nem gondolták, hogy baj lesz belőle.
– Én nem apám vagyok, és megmondtam, hogy nem kell, akkor nem kell. Nem érti?
– Oszt miért nem? Azt akarod, hogy átok érje a termést? Belehalnál, ha koccintanál az egészségemre?
Misi szemöldöke felszaladt. Látta, hogy a másik nem fogja békén hagyni, ezért úgy gondolta, jobb, ha faképnél hagyja. Van épp elég baja. Aznap műtik a lányát, ő nem tud bemenni hozzá, az asszony meg mostanában rosszul van, és a hétre esőt is mondtak. Az ő búzája még a földeken van, ha elázik, csúszik az aratás, és nekik kell a pénz, abból akart ólat építeni hátra, meg egy kukoricagóré is kellene már, a régi, csakhogy össze nem dől.
Lépett egyet, de a kötekedős ember megmarkolta a munkáskabátja gallérját.
– Csak egy kortyot! – tolta az üveget egészen közel Misihez.
A férfit elfutotta a méreg és egy heves mozdulattal akkorát csapott, hogy az üveg messzire repült és szilánkokra tört a repedezett aszfalton. Erre már a többiek is odafordultak, mert végre történt valami, amiről nem akartak lemaradni.
– Az anyád úristenit, mit képzelsz te magadról? – kiáltotta az öreg vörös fejjel.
Misi odaugrott, és megragadta mellkasán az ingét.
– Ha még egyszer anyámat meri emlegetni, a falra kenem! Megértette? – ordította, és felemelte, majd visszaejtette amazt.
– Misi! Elég legyen! Maga meg miért nem bír magával Pista bácsi? – állt meg mellettük Kázmér. – Mit erőlteti, ha megmondta, hogy nem kér?
– Hát a termés miatt…
– A termésnek semmi köze az iváshoz! Jó lenne, ha nem idegelne itt senkit. Menjen haza, és majd az embereim csinálják a dolgukat. Ha annyira hinni akar, imádkozzon otthon a Szűz Mária képe előtt! Értve vagyok?
Pista bá bólogatott, de szeméből nem tűnt el az ellenségesség. Ezekkel a fiatalokkal nem lehet bírni, gondolta. Ez a Misi is mit képzel magáról? Most aztán majdnem rosszul járt. Képes lett volna megütni őt, pedig csak egy kortyot kellett volna innia, aztán annyi.
A többi traktoros érdeklődve mozizta végig a jelenetet. Ismerték társukat, tudták, hogy jobb nem húzni vele ujjat. Ismerték Pista bácsit is, aki folyton körülöttük ólálkodott, és azzal töltötte az idejét, hogy haverkodni próbált. Erre azonban senki nem tartott igényt. Misi is tudta ezt, nem kellett volna felkapni a vizet. Ám ha az anyját szidták, azt egy férfi se bírta el, különösen az, akihez annyira közel állt az édesanyja, mint hozzá.
Anyja volt egész életében a jó, a becsületes, a kedves, erre ez a rongy ember a szájára vette.
Már tíz éve, hogy elment az asszony, mellrákja volt, de Misi nem tudta megemészteni. Akárhányszor meglátott egy terebélyes, kontyos asszonyt a faluban, fekete ruhában, mindannyiszor hevesen kezdett verni a szíve. Egész életében anyja szerette csak. Jobban, mint a bátyját, jobban, mint a férjét, aki túlságosan nagy étvággyal bíró ember volt.
Misi apja szép ember volt. Magas, karcsú, bajuszos, szerették az asszonyok, és ő sem vetette meg a fehérnépet. Ezért a felesége sokat szenvedett, még többet tűrt mellette. A két fiára pazarolta összes szeretetét, de főleg a kisebbre, aki mindig bújós és kedves volt, ha mellette volt.
Persze, hogy ajnározta, dédelgette, de gondosan ügyelt rá, hogy igazi férfit faragjon belőle. Férfit, de ne olyat, aki folyton az asszonynép után koslat. Amikor beteg lett, senki nem vette komolyan. Rák, suttogták, és úgy bántak vele, mint a leprással. Alig tíz hónap alatt elvitte, és Misi azt hitte, beledöglik, úgy fájt neki anyja elvesztése.
Apját nem hatotta meg, érzéketlenül figyelte fia szenvedését, és semmi más nem érdekelte, csakhogy melyik asszonyhoz lopózzon be esténként, amíg annak az ura alszik, vagy épp kártyázni van hajnalig. Ebben nőtt fel, ez folytatódott, ezért szentül megfogadta, hogy soha, semmilyen körülmények között nem foga megcsalni a feleségét, mert annál szörnyűbbet nem tudott elképzelni. Ehhez tartotta magát, bár nem szerette Böskét. Soha egy pillanatig se érzett mást iránta, mint megvetést.
Szerencsétlen lány volt, piás apa, és ideggyenge anya gyereke. És ivott ő is. Mert nem tanult belőle. Viszont hű volt hozzá, bár Misi tisztában volt azzal, hogy nem érez iránta semmit. Mégis vele maradt, szült neki két gyereket, pontosabban egy gyereket meg egy lányt.
Folytatjuk…
