Pride, bécsi módra

Unottan, némi munkaundorral körítve, de leginkább álmosan vitetem le magam Bécs egyhangú mozgólépcsőin. Egyszer csak feltűnik, hogy a korlát szivárványszínű. Mi a franc? Továbbmegyek, ugyancsak 7 színű, csíkos zászlók vezetnek végig utamon, ameddig csak a szem ellát. Fel sem tűnt, hogy már rég megkezdődött az Europride.

Főleg azért nem, mert azt sem tudtam, hogy ez létezik. Azt gondoltam, hogy minden fővárosnak, éppúgy, mint Pesten, megvan a maga kis rendezvénye, és kész, a jónép kibulizta magát. Fogalmam sincs, hogy csak én élek-e burokban, vagy ennyire el vagyunk zárva a külföldi médiától.

Meg aztán felvetődik a kérdés, hogy mi szükség erre – ennyi erőből minden egyes csoport megrendezhetné éves szinten a maga kis parádéját – anyák, apák, kékszeműek, lilahajúak, satöbbi. Nem vettem még részt efféle rendezvényen, így komolyabb véleményt nem tudok alkotni róla – viszont még egy olyan hír sem jött velem szembe, hogy verekedés tört volna ki, esetleg vért folyt volna. Egy focimeccs után viszont minimum egy jó kiadós verekedés már-már kötelező elem.

Na de miről is van szó? Idén június 1-től 16-áig Bécs lesz a homoszexuálisok ideiglenes fővárosa. Ez nemcsak bulit, parádét és felvonulást jelent, rengeteg kultúrrendezvényen és információs pontokon magyarázzák el bárkinek sok szeretettel, miért nem rendellenes az, ha valaki a saját neméhez vonzódik.

Hogy szükség van-e erre, vagy csak felesleges pénzkidobás? A kérdést szerintem kapásból megválaszolja az, hogy eddig hány magyar meleg párt láttál kézen fogva az utcán. Én legfeljebb olyan ötöt-hatot, pedig Pesten éltem, nem világvégefalván. De további választ adhatnak a toleránsnak titulált “addig nincs vele bajom, amíg otthon, a négy fal közt csinálják” típusú vélemények is.

A rendezvény egyébként nagyjából egymillió látogatóval számol, mi magyarok még szerencsések is vagyunk, hiszen csak át kell ugranunk a szomszédba. A fő helyszín a Rathaus előtti park lesz, ide telepítik ki ideiglenesen a Pride Village-t. Ezen kívül még a Sigmund Freud parkban, a Votivkirche előtt is lehet majd gyülekezni – ez alapvetően egy nagyobb, szellősebb rész, ami inkább a tömegiszonyosoknak kedvez.

Az igazi buli, a leglátványosabb rész azonban csak június 15-én lesz. Zárásképpen ugyanis ekkor vonul végig a parádé a Ringstraßé-n (kicsit olyan, mint Pesten a körút, csak omladozó házak nélkül). A színvonalat és a hangulatot egyébként várhatóan zenés produkciók és hatásos beszédek fogják tarkítani. A napot – nem meglepő módon – egy kiadós parti zárja.

Jöjjön egy kis kulturális háttér némi angolórával vegyítve (igen, lehet utálni): a pride azt jelenti: büszke. Maga a meleg büszkeség egyébként nem új keletű. Homoszexuálisnak lenni még a 20. században is bűncselekménynek számított, az “elkövető” országtól és évszámtól függően más-más büntetésre számíthatott. Maga az éves felvonulás viszont egy konkrét eseményre vezethető vissza. 1969-ben egy New York-i melegbár, a Stonewall vendégei felléptek az őket zaklató rendőrök ellen. Ennek emlékére rendezik meg minden évben a melegfelvonulást. Kérdés persze, hogy a ’70-es évek-beli szexuális forradalom nélkül mindez működhetne-e ilyen formában ma?

Azt egyébként nehéz megmondani, hogy a társadalom hány százaléka vonzódik a saját neméhez. A National Health and Social Life Survey kutatásai szerint (tudományos intézet az USÁ-ban) a nők 1,4%, a férfiak 2,8%-a homoszexuális. Egyébként a homo- és biszexualitás az állatvilágban is megfigyelhető.

Véleményem szerint addig jó, amíg ilyen rendezvények létrejöhetnek – valószínűleg fogalmunk sincs, mit élhet át az, aki úgy érzi, titkolnia kell a másságát.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here