Segítség, udvarolnak nekem!

"Tudom, tisztában vagyok vele, hogy nekünk, nőknek semmi se jó, de akkor is! Egyszerűen rémisztő és érthetetlen, hogy van a 21. században valaki, aki még udvarolni akar. És tud is. Tény, hogy leszoktunk róla, és valljuk be, le is szoktattuk a férfiakat. Többek között úgy, hogy egyes drága nőtársaim különböző okoknál fogva nem tudnak várni. Nem is akarnak, ezért nemhogy tálcán kínálják magukat, hanem oda is vetik a testüket, azzal a felkiáltással, hogy miért ne? Meg hogy micsoda ósdi szokás az, hogy gavallér legyen velünk valaki, esetleg virágot hozzon vagy megkérje a kezünk?!"

Tudom, tisztában vagyok vele, hogy nekünk, nőknek semmi se jó, de akkor is! Egyszerűen rémisztő és érthetetlen, hogy van a 21. században valaki, aki még udvarolni akar. És tud is. Tény, hogy leszoktunk róla, és valljuk be, le is szoktattuk a férfiakat. Többek között úgy, hogy egyes drága nőtársaim különböző okoknál fogva nem tudnak várni. Nem is akarnak, ezért nemhogy tálcán kínálják magukat, hanem oda is vetik a testüket, azzal a felkiáltással, hogy miért ne? Meg hogy micsoda ósdi szokás az, hogy gavallér legyen velünk valaki, esetleg virágot hozzon vagy megkérje a kezünk?! Majd mi, mert, ha nekik lehet, nekünk miért nem. Hogy ennek legtöbbször mi a vége: csak annyi, hogy csodálkozunk, hol vannak a régi lovagok, akik még meg akarták menteni a királylányokat vagy szépeket mondtak. Ha ma lennének sárkányok, egyes nők önként sétálnának a barlangjukba és a királyfinak is csak annyit mondanának, hogy őket aztán ne mentse meg senki, majd megmentik ők magukat.

Csapdában vagyunk kedves nőtársaim, mert elvárnánk némi lovagias bánásmódot, meg figyelmet és kedveskedést, de ha megkapjuk, megrémülünk tőle. Ahogy én is.

 
 

Vajon manapság hol máshol ismerkedik az ember lánya, mint a neten?! Hogy veszélyes? Igen. Hogy sok az idióta? Meglehet. Van más választásunk? Aligha.  Pontosan ezekből kiindulva regisztráltam fel én is egy oldalra. Volt már ilyesfajta nekibuzdulásom pár éve, de csúfos kudarcot vallottam. Azaz vallottak azok, akik írtak. Hiába írogatnak, semmi mást nem akarnak, csak lefektetni. Amikor óvatosan és kevésbé óvatosan megmondom nekik, hogy nem jó irányba haladnak, megsértődnek, beolvasnak, letiltanak. Nincs türelmük meghallgatni a másikat, hiába nem akarom életem történetét a Háború és béke folytatásaként feltálalni. Az, hogy milyen alsónemű van rajtam, vagy szeretem-e harisnyában csinálni, sokkal jobban érdekli őket.

Ezért az ilyen beszélgetéseknek gyors lezárás vége, és az a tapasztalatom, hogy ma már nincsenek normális pasik. Nők se, csak az nem szempont nálam.

Erre most nem térek magamhoz, mert valaki udvarol nekem. Kerek három hete. Szépen, lassan, óvatosan, tele kedvességgel.  Nem érdeklődik a fehérneműm iránt, sőt egyéb ruháim se keltik fel az érdeklődését. Viszont reggel köszön, a napomra kíváncsi, beszélget velem, ha ideje engedi, és este elköszön. Ezt alig hiszem el.

Azt mondja, fontos neki, hogy megismerjen. Lassan lépegetünk előre, nem rohan le, és nem mondja, hogy mindenáron találkoznunk kell, mert vágyik rám. Van kedve arról kérdezősködni, mik a terveim, hogy érzem magam egyes szituációkban, és nem zárkózik el attól, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Mindeközben udvarol: kedveseket mond, de nem nyálasan, hanem tudatva velem, hogy érdeklem, mint nő, mint ember,  nemcsak testet lát bennem, hanem a lelkemre is kíváncsi. Jesszusom, létezik még ilyen?

Alig merem elhinni, mert régóta nem ezt látom. Mindkét nem tele van elvárásokkal, türelmetlen és azt hiszi, akkor lesz érdekes, ha szenzációs dolgokat művel. Ez a pasas teszi a dolgát, edzeni jár, és nem akarja telekürtölni a világot önmagával. Nem zúdítja rám negatív tapasztalatait, és ami a legfontosabb, kérdez. Érdekli a véleményem a világról, és bármilyen fura, filmekről és könyvekről is beszélgetünk. Vicces, de tudja, ki Rhett Butler, és nem nevet ki, amiért kislányként rajongtam érte.

Nem könnyű feldolgoznom, hogy van még hozzá hasonló a földkerekségen. Joggal kérdezhetné bárki, hogy akkor eddig miért nem találkoztunk. Bevallom, nekifutottunk, de egyszer nekem nem volt jó, máskor meg neki, de ez egyikünket se törte le. Megbeszéltük, és arra jutottunk, biztosan nem véletlenül alakult így. Azóta is ír, szépeket mond, és akarja tudni, gondolok-e rá. Gondolok. Sokszor, de egyelőre óvatos vagyok. Szokatlan, hogy valaki meg akar ismerni, és nem akar leteperni azonnal. Nem ehhez vagyok szokva, és bármilyen szimpatikus, és simogató is a dolog, nem engedem bele magam teljesen.

Telefonon is beszéltünk, és úgyis rendben van. Nem derült ki róla, hogy a finom beszéd mögött egy nő van. Kifejezetten kellemes a hangja, intelligens és figyel. Olyan, mint cset közben. El merjem hinni?

Segítség, udvarolnak nekem!

Néha elébe mennék a dolognak, mert még nem vagyok kevésbé türelmetlen, hiába tanulom. Várom, hogy azt mondja, azonnal bekopogtat, de még véletlenül se mondja. Amikor rákérdezek, azt feleli, mindennek megvan a maga ideje. Látni akar, velem akar lenni, de nem úgy, hogy okvetlenül szeretkezzünk. Fontos a lassúság, mert érleli a kapcsolatot. Rám meg úgy gondol, mint egy rejtett kincsre, amit még nem akar megtalálni. De azért bejelölt a térképen, azon a kincskeresőn, ami a szívében van. Ki mond ma ilyet? Megáll az eszem.

Egyelőre ennyi történik, én meg értetlenül állok az eseményeket figyelve. Nem akarom elhinni, hogy van még régimódi ember, akinek fontos, hogy a másik lelkébe lásson. Mindez nem zárja ki a testiséget, szó sincs róla, pedig mostanában túlságosan előtérbe hoztuk. Fontosabbá tettük, mint a lelket. Én örülök, hogy ő mást akar.

Próbálok nem gyanakodni, örülni, hogy van hozzá hasonló…Naiv vagyok? Adja az ég, hogy igaz legyen mindez. Három hét, és én lassan ki merem nyitni a szívem, ami nem kis dolog annyi kudarc és csalódás után. Egyre bátrabb és lelkesebb vagyok. Én, aki mindeddig féltem és óvtam magam, a Kínai Nagy Falnál is vastagabb fallal. Rés keletkezett a falban, és kezdek örülni neki.

Ha megtörténik a találkozás, megírom… Addig marad a lassú, kellemes csetelés, a várakozás, és egymás finom megismerésének öröme. Viszlát 21. század, jó most nekem a huszadikban!

Kattints ide más írásokért!

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here