Eljött a hazautazás napja. És Selma az utolsó pillanatban úgy döntött, a Berrettini farmon marad. Ez a fajta spontaneitás korábban olyannyira nem jellemezte, mint a Szaharát az esőzés. Egyszerűen beszippantotta valami. Valami, ami nem egyszerűen szerelemnek nevezhető, hanem egy egészen új perspektívának az élethez.
Az első cikket leadta, a főszerkesztő kifejezetten elégedettnek tűnt, pedig nem könnyű a kedvében járni. Végül háromrészes sorozatban állapodtak meg, az elsőben részletesen írt a bivalyokról, továbbá a gazdálkodásról szólt, és a bivalytejből készült fehér aranyról.
Szóval a munka része mondhatni a megszokott mederben haladt, azonban a magánélete fenekestől felfordult. Először is rádöbbent, hogy életében először szerelmes. A feminista, pacifista énje mélyen visszahúzódott a lelkében, a helyén pedig kivirágzott egy nő, aki szabad, szerelmes és boldog.
Ez a felhőtlen, de új érzés döbbentette rá, mennyire gúzsba kötötte az ideák kergetése, a munka, és nem utolsósorban a megfelelni vágyás. De kinek is valójában?
– Hová merültek el a gondolataid?
Luca minden rezdülését figyelte és felismerte őket, néha hátborzongatóan pontosan. Selma oldalra fordult az ágyban, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.
– Életemben először nem írtam to-do listát, fogalmam sincs, hol leszek két hét múlva.
A férfi elvigyorodott.
– Milyen listát?
– Hát a heti és havi teendőim a listáját, amit el kell végeznem.
Luca tettetett komolysággal bólintott.
– Nos, akkor írd be arra a listára, hogy két hét múlva is itt leszel.
Selma felsikoltott, mert a férfi teljes súlyával fölé gördülve kezdte csiklandozni. A nápolyi kirándulás után Luca átköltöztette a saját szobájába, fülledt éjszakákat és olykor fél napokat töltöttek a ház urának birodalmában.
– Nem kell menned ellátni az állatokat? – kérdezte Selma a nevetéstől kifulladva.
– Ugo és Michele megoldja.
Nem csak az újságíró világa fordult a feje tetejére, hanem Lucáé is. A munka, ami konkrétan életben tartotta az elmúlt években, teljesen háttérbe szorult. Legszívesebben elcipelte volna Selmát egy távoli helyre, ahol kedvére szeretheti és szolgálhatja a nap minden percében.
A nő szép lassan nyílt meg neki, akár egy ritka virág, és ő minden apró változásnál egyre jobban bolondult érte. Megőrjítette a tudat, hogy közeleg a hazautazás időpontja, és amikor Selma közölte, a birtokon marad, majdnem elbőgte magát, pedig életében csak egyszer sírt. A temetésen…
*
Két órával később frissen zuhanyozva és munkásruhába öltözve hajtottak át Ugo és Michele nyomában a birtokon. Selma az íráson kívül szerette volna hasznossá tenni magát, és segíteni a házban. Mivel Flora azonnal kijelentette, hogy az ő konyhájában ugyan nem kotnyeleskedhet egy hozzá nem értő taknyos, takarítani meg a faluból járt egy afrikai származású nő; maradt a férfimunka.
Luca először hallani sem akart róla, de Selma feminista énje fellángolt, és úgy kioktatta a férfit három mondatban, hogy azonnal vasvillát nyomott a nő kezébe, majd rámutatott a szénakupacra. Selma, aki valójában azt sem tudta, mi a különbség a széna és a szalma között, igencsak megküzdött a széna felpakolásával az utánfutóra. De a nap végén olyan kellemes fizikai fáradtságot érzett, amit nem tudott semmihez sem hasonlítani.
– Látom, hogy fáj a vállad – közölte Luca, miközben szúrós szemmel vizslatta.
Selma elvigyorodott, és kissé nehézkes mozdulattal nyúlt a pohárért, amiben ezúttal egy rubinvörös negroamaro várt arra, hogy élvezettel megigya.
– De annyira jó – sóhajtotta, – olyan helyeken sajognak az izmaim, amiknek a létezéséről sem tudtam.
A férfi mosolyogva hallgatta, és Selma büszkeséget fedezett fel a szeme csillogásában.
– Azért holnap inkább az írással foglalkozz, reggel ennél is jobban fog fájni.
Luca lovaglóülésben a nő mögé telepedett a napozóágyon, és óvatosan átgyúrta a vállizmait. Selma vékony, amolyan madárcsontú nőnek számított, ezért a férfi csak gyöngéden gyömöszölte az izmokat, nehogy fájdalmat okozzon neki.
Selma halkan nyögdécselt, még a pihenésnél és az ízletes bornál is jobban esett neki a masszázs.
– Flora teljesen be van zsongva – mondta lehunyt szemmel a nő. – Egész este kedvesen bánt velem, és másról sem beszélt, mint Carmelita hazaérkezéséről.
– Ne is mondd, százszor meg kellett hallgatnom, hánykor és milyen géppel érkeznek. Majd meglátod, az alma nem esett messze a fájától, Carmelita is épp olyan erőszakos és basáskodó, mint az anyja.
– Remélem, jól kijövünk majd.
Luca felhorkant.
– Inkább az ellenkezőjétől tartok, Carmelita képtelen lakatot tenni a szájára, folyton kifecseg mindent.
Selma a férfi felé fordult.
– Vannak titkai, Berrettini úr? – kérdezte élcelődve.
– Ugyan – morogta Luca.
A férfi tekintetétől és a hirtelen támadt feszült légkörtől Selma megborzongott.
Szóval vannak titkai.
Fotó: a szerző sajátja
