Egyik nap pasik beszélgettek a tévében a szerelemről, szakításról. Arra a véleményre jutottak, hogy a szerelem nem is létezik, mert az csak döntés és kémia. Kis levegőkapkodás után elgondolkodtam. A belénk nevelt sztereotípiák olyan mélyek és erősek, hogy hirtelen nehéz lett objektíven gondolkozni.
Feltételezzük, hogy ma már valóban nem létezik a szerelem. Adva van a kémia, a vonzódás, a vágy. Mennyivel praktikusabb nem szenvedni valaki után! Nem kaparni a falat hiányától. Urai maradhatunk az érzelmeinknek, nincsen rózsaszín felhő, nem kell azt hinni, hogy a másik különleges, mert ő is ember, két füle van, egy orra és a többi testrésze is hasonló másokéhoz. Elvileg ugyanúgy funkcionál, mint a legtöbb földi halandóé.
Nincs meg a terhes csodálat, és a ragaszkodás, mint olyan nem létezik. Megvan a vágy, amely gyors kielégülésre törekszik, megvan az önbecsülés, mert senki nem tiporja sárba. Tiszta nyereség. Tehát dönthetünk úgy, hogy nem leszünk szerelmesek. Magát a szerelmet is tagadhatjuk, hiszen remekül boldogulunk nélküle. Egyedül is el tudjuk intézni mindennapi teendőinket, nincs szükségünk okvetlenül valakire, aki süt, főz, bevásárol, polcot szerel és szeretkezik. Minden egyes tevékenységre van jó vagy kevésbé jó megoldás, és szakember is.
Megkímélhetjük magunkat továbbá a szakítás okozta fájdalomtól, keserűségtől, hiszen, ha nem fáj, akkor nyert ügyünk van. Ha nem szerettünk, akkor valószínűleg nem roppan össze a szívünk, maximum a hiúságunk sérül, ha nálunk fiatalabbat, szebbet vagy érdekesebbet találnak. Márpedig találnak. Ugyanis mindenkinél van jobb. Szebb, szexisebb, kívánatosabb is. A pénzről nem is beszélve, ugyanis tagadhatatlanul sok nő vágyik gazdag társra, kényelmes életre, és még mindig a férfiak keresnek jobban.
Kicsit mintha afelé haladnánk, hogy minden azon múljon, hogy kényelmi szempontból megfelelő legyen nekünk. Ez mind férfiakra, mind nőkre érvényes.
A szerelem kellemetlen tud lenni. Megváltozott tudatállapotot idéz elő. Nehezíti a gondolkodást és a józan ítélőképességet is rontja. Kiválasztottunkról hamis képet alkotunk, mert felmagasztaljuk, imádjuk minden rezdülését, belelátunk mindent, ami sosem volt benne. Elkezdünk vágyni rá, amit ő ragaszkodásnak, kapaszkodásnak él meg. Azt hiszi, birtokolni akarjuk, vagy elszámoltatni az idejével, erejével és az érzelmeivel. Számon kérjük, hogy miért nem szeret eléggé, vagy miért nem mutatja ki. Elvárjuk, hogy őszinte legyen, ne nézzen másra, hiába jönnek vele szembe jobbnál jobb jelöltek. Megköveteljük, hogy ajándékkal is kedveskedjen, hordozzon a tenyerén bennünket, vagy épp gondoskodjon rólunk.
Ha mindennek híján leszünk, akkor sírunk, jajgatunk és panaszkodunk. Egyszóval a szerelem fárasztó. Folyamatos alkalmazkodásra, megalkuvásra késztet. Olyan filmeket kell megnézni, amilyeneket a hátunk közepére se kívánunk. Nem lehet szabadon elmenni sörözni, kártyázni vagy csajos estéken mulatni. És sorolhatnám…
És akkor valahonnan előbukkan az eltagadott, sárba tiport, kigúnyolt SZERELEM. Gyönyörű versek, regények, filmek maradnak utána. Egy életen át bódult emlékezésre késztet. A vágyat felemeli és elringatja. Megmutatja, hogy várni és remélni csodálatos. Bebizonyítja, hogy minden, amit életnek, gazdagságnak és örömnek hiszünk, értelmetlen nélküle. Nevetni tanít, és reggel úgy ébredni, hogy mosoly legyen az arcunkon. A gyűlölt hétfőt rózsaszínre váltja, ha este láthatjuk a kedvesünk. Az érintés, a csók, az ölelés borzongató és vigasztaló lesz.
Megmutatja, hogy jobb emberek lehetünk mások által. Leküzdi az önzésünket, tükröt tart elénk, amelyben hirtelen szebbek leszünk, mint valaha is. És napról napra szebbek, nem csak pillanatokra. Smink nélkül, akárhány kilóval, szakadt pólóban, kócosan.
A Szerelem mindent tud, lát és elér. Körülölel és burkot képez körénk, amelyben különlegesek leszünk. Az is csodálatossá lesz, akire a mi varázsporunk hullik. Hogy néha fáj és gyötör? Nem számít, mert az érzés, amit kapunk csak félig múlandó. Amikor megkopik és elfárad, akkor is lenyomatot hagy a lelkünkön.
Hogy hol van a szerelem mostanában? Bennünk, emberekben, akik tagadjuk, beszennyezzük, gúnyoljuk, de csak addig, amíg fel nem emel bennünket. Hogy ez talán álom? Meglehet. De álmokból szőtt valóságban élni nem is olyan rossz dolog.
fotó: Pinterest
