Diego Armando Maradona 1960. október 30-án született Argentínában, Lanúsban. Egy Villa Fiorito nevű szegény környéken nőtt fel. Nem olyan gyerekkora volt, amelyből természetes módon vezetett volna út a világ legnagyobb futballstadionjaiba. A futballpályát számára sokáig nem a stadion jelentette, hanem az utca. Már gyerekként látszott rajta, hogy különleges mozgásérzékkel áldotta meg a sors.
Tizenévesen már az Argentinos Juniors játékosa volt, tizenhat éves korában pedig bemutatkozott a felnőtt élvonalban. Fiatalon olyan hírnévre tett szert, amelyet nehéz lehetett emberileg is feldolgozni: miközben még szinte gyerek volt, már egy egész ország azt várta tőle, hogy ő legyen a következő nagy argentin futballista. Az 1980-as években Európába került, először Barcelonába, majd 1984-ben Nápolyba szerződött. Ott azonban már nem egyszerűen futballista lett. A szegényebb dél-olasz városban Maradona valami sokkal nagyobbat jelentett: reményt, büszkeséget és azt az érzést, hogy egy lenézettnek tartott város is képes legyőzni azokat, akik korábban elérhetetlennek tűntek. A Napolival két olasz bajnoki címet és UEFA-kupát is nyert.
A pályafutása csúcspontja természetesen az 1986-os mexikói világbajnokság volt. Maradona ekkor 25 éves volt, és Argentína kapitányaként öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott. A döntőben Argentína 3–2-re győzte le Nyugat-Németországot, a győztes gólt pedig Jorge Burruchaga szerezte Maradona passzából.
Az angolok elleni negyeddöntő még különlegesebb fejezet. Négy évvel a Falkland-szigeteki háború után a mérkőzésnek politikai és érzelmi súlya is volt. Maradona két gólt rúgott. Az elsőt kézzel, amelyet később „Isten kezének” neveztek, a második viszont a futballtörténelem egyik legtöbbet csodált egyéni teljesítménye lett: saját térfeléről indulva több angol játékost és a kapust is kicselezte, majd a kapuba lőtt.
Maradona azonban soha nem volt egyszerű hős. A pályán kívül egyre több problémával kellett szembenéznie, és a világhírnév, a pénz, a folyamatos figyelem és a függőséggel való küzdelem fokozatosan olyan életet alakított ki körülötte, amelyben rendkívüli sikerek és mélypontok váltották egymást. Pályafutása későbbi részében már nemcsak a futballista teljesítményéről szóltak a hírek, hanem a magánéletéről és önpusztító korszakairól is.
Mégsem lehet egyszerűen a botrányai alapján megítélni. Maradona egész életében erősen kötődött a családjához és Argentínához, és különösen érzékenyen reagált arra, amikor úgy érezte, hogy az egyszerű embereket lenézik. Talán ezért tudott olyan erősen azonosulni a nápolyi közönséggel is: ő maga is onnan jött, ahol az embernek előbb kellett bebizonyítania, hogy számít, mint azoknak, akik már születésüknél fogva előnyből indultak.
Hatvanéves korában halt meg szívmegállás következtében 2020. november 25-én. Halálakor a világ nemcsak egy futballistát gyászolt. Egy olyan embertől búcsúzott, aki egyszerre volt zseni, példakép, esendő ember és végtelenül ellentmondásos személyiség.
Maradona története talán éppen azért maradt ennyire különleges, mert nem tökéletes emberként lett legenda, ahogy a szurkolók elvárták volna. A futballban szinte természetfeletti dolgokra volt képes, miközben a saját életével sokszor nem tudott ugyanilyen jól bánni. A pályán ő irányította a labdát, az életben azonban gyakran elsodorták az események. Talán ez az egyik legemberibb része annak az életnek, amely egy Villa Fiorito-i kisfiúval kezdődött, és azzal végződött, hogy a világ egyik legismertebb sportolója lett belőle.
A Nápolyban járók ma nem tudnak úgy végigsétálni az utcákon, hogy ne találkoznának képével, a róla készült szobrocskákkal, falfestményekkel. A „lenézett” város sosem felejtette el „fogadott fiát”.
Az isteni Diego október 30-án lenne 66 éves.
