Miközben gyorsan telnek az órák év utolsó napján, némi kapcsolgatás után belefutok a Dirty Dancingbe. 1987 óta számtalanszor láttam, ahogy sokan, és mindig megnézek belőle egy részletet. Hol Baby tánctanulásának első lépései kötnek le, hol az a fajta, úgymond meghitt, családi nyaralás, amiben nekem nem volt részem, vagy a kihagyhatatlan zárótánc, amitől nincs lány, nő, akinek ne olvadna fel jégpáncélja, amit a szíve köré épített.
Patrick Swayze már rég nincs e földi világban, de mosolya, mozgása és eszméletlenül szép teste ott van a vásznon, miközben érzékeny, lobbanékony és becsületes a végtelenségig. Maga az álom, és nehéz arra gondolni, hogy az akkor 35 éves férfi azóta már égi parketten szórakoztatja a többieket. Még fiatal volt és ragyogó, a filmben tökéletes. A Dirty Dancing sikere azóta is megfejthetetlen, mert leszámítva a jó zenéket, nem történik benne semmi fergeteges. Talán ez a nyitja.
Az emberek lassan elfelejtenek már randevúzni, beszélgetni, udvarolni és vágyakozni. A világ elsekélyesedett, miközben mi még arra várunk, hogy jöjjön valaki, aki meg akar bennünket ismerni, aki még tud ránk várni, aki nem akarja azonnal a testünk-lelkünk, hanem hagyja, hogy kinyíljunk és meg merjük mutatni, amit máskor soha, senkinek. Mind sebeket, csalódásokat hordozunk magunkban, átvertek, becsaptak, megaláztak bennünket, nincs már új a nap alatt. Valamikor régen azonban volt időnk kiheverni, átszomorkodni a heteket, mert a múló szerelmet is meg kellett gyászolni, most azonban csak fejest ugrunk egy másikba, hátha megkíméljük szívünket a kínoktól.
A Dirty Dancig ebből a régiből ad vissza egy keveset. A mai lányoknak, fiúknak megmutatja, hogy volt élet a Tinder előtt, nem kellett azonnal reagálni mindenre, és telefon nélkül pláne tudtunk teljes odafigyeléssel a másikra koncentrálni, vagy éppen nem. Ha már a nosztalgiát említettem, biztosan jobb volt úgy élni, hogy nem várták el tőlünk, hogy ezer helyen legyünk jelen, nem TikTokoztunk titokban, és szerencsére senki nem írogatott nekünk, hogy minden rezdüléséről tudjunk, pedig nem is volt szükségünk ezekre a felesleges információkra.
Ma már nagyon nehéz elmélyülten a csillagokat bámulni, kikapcsolt állapotban hagyni a kütyüt, és hallgatni a másik meséjét, hogy megismerjük, hogy megtudjuk, mit hozott magával előző kapcsolataiból. Egyáltalán nem fontos, kit és hogyan szeretett, hagyott el vagy fordítva, csak az a lényeges, hogy a pillanatot velünk éli meg, fel meri bátran vállalni, hogy vannak érzései, és ha negatívak, ki meri mondani. Pontosabban ki tudja anélkül, hogy sértegetne.
Nem, a régi világ se volt mindig fantasztikus, de volt igény az emberi kapcsolatok kibontakoztatására, egy kávézásra, sétára vagy andalgásra a Duna-parton. Talán most sincs ez másképpen, de azért csak-csak ránézünk a mobilunkra, nyomunk egy semmitmondó lájkot, szmájlit, azért, hogy tudassuk, figyelünk, jelen vagyunk, miközben nem…
A film nemsokára 40 éves, de amit adni akar, örök vágya marad az embereknek. Hihetjük bátran, hogy jó így nekünk, mégis sóvárgunk a múlt átélt vagy át nem élt pillanatai után. Hogy egy huszonéves érti-e ezt, nem tudom, de az biztos, hogy a mai lányok se akarnak mások lenni, mint királylányok egy fiú életében és arra vágynak, hogy bátran és jól szeressék őket, miközben ők is így tesznek. Ha képesek rá.
Így nem marad más nekünk, akik örökösen szép szerelmekre és csodás társakra vágyunk, mint remélni, hogy nemcsak a filmvásznon léteznek, és ha mi beleadunk apait-anyait, akkor felénk sodorja őket a szél, miközben nem lesz náluk telefon, ha pedig igen, eszük ágában se lesz elővenni, mert a kezükben virág vagy szerelmeslevél rejlik.
Lám, mit tesz egy film, azonnal túlzásokba esek…Mégis, annak, aki nem adta fel a reményt, sok szerencsét, nagy szerelmet és végtelen sok kalandot kívánok az új évben! A többieknek meg jó kedvet és hitet egy jobb világban!
Boldogságot, szerencsét és jó egészséget Mindannyiunknak!
Kép forrása: Pinterest
