Másodszori nekifutásra már feltárul Szezám kapuja. Bejut a lelkes edzésre vágyó. Bár kincs nincs odabent, de van bőven vas és hús. Ebből van a legtöbb. Már tudod, hogy nem lesz mindenki izmos és szép, kivéve pár plakátfiút az előcsarnokban, alattuk motivációs idézetekkel, amiktől neked azonnal inadba száll a bátorság. Azzal vigasztalod magad, hogy legalább ma nem vagy rúzsos, mert lesikáltad indulás előtt, ami miatt úgy néz ki az ajkad, mintha most jöttél volna egy kiadós feltöltésről. És még lüktet is.
Ahogy belépsz, bevillan, hogy minimum Nike cipőt kellett volna venned, és a cicanadrágodat is lecserélhetnéd már, az otthoni nem az igazi, látva két csinibabát copfban, amint márkás cuccban nyomja. Látod is a fejükön, hogy nem értik, hogy mit keres ott valaki, aki harminc felett van, ami abszolút szenior kategória.
Köszönsz kedvesen, egy ilyen helyen nincs magázódás, csak szia vagy helló, tiszta Meki. Ettől menten jobban érzed magad. Nem, ez hülyeség, a valóságban azt hiszed, lám, fiatalnak néznek.
Benn a teremben minden gép úgy néz ki, mint egy elárvult vasdarab, ami azt várja, hogy felzabálhassa azt, aki közelébe megy. Gyorsan előkapod a telódat, és megnézed azokat a képeket, amelyeket a lányod küldött, hogy mentse a menthetőt. Azokról kellene felismerned, hogy melyek képesek szép vállat vagy hátat csinálni.
Nem könnyű, ez biztos, hiszen mindegyik gép nagy, van rajta némi fekete szivacs, de hogy hogyan működik, azt nem lehet tudni. Nem turmixgép egyik se, hogy ki lehessen próbálni. És ekkor következik be az el nem kezdett edzés legborzasztóbb pillanata. Megjelenik valaki, akiről messziről lerí, hogy edző. Magas, fiatal és olyan izmos, hogy mellette Kásás Tamás Mr. Beannek tűnik. Mosolyog, mi mást tenne? Te is, mert jobb nem jut eszedbe.
Közelít, menekülő útvonal nincs. Sejted, hogy meg fog szólítani. Így is történik. Azt mondja, segít, ne aggódj. Mert az úgy megy, hogy az ember lány meglátva Supermant, azonnal abbahagyja a stresszelést. Megkérdi, mire gyúrnál, mire te azt hebeged, mindenre, de nem a rétesre gondolsz. Lehet, hogy ő arra, amikor alaposan végigmér. Megjegyzi, hogy nem kell nekiesned mindennek az első alkalommal, fontos a bemelegítés, és a fokozatosság. Megmutatja, hogy kezdj neki, hogy érdemes nyújtani. Te ezalatt csak állsz, mint nemrég a bejárat előtt, és nem mered elhinni, hogy a szépfiút munkára bírtad. Veled marad negyven percig, nem mintha felfogadtad volna, és kedvesen azt mondja, ráér, szívesen segít.
Te is ráérsz, miközben az jár a fejedben, hogy biztosan az anyját látja benned, attól jött rá ez a karitatív tevékenység. Telnek a percek, néha megfogja a vállad, a karod, hozzáér a hátadhoz, és magyarázza, melyik gép, melyik izmot fogja erősíteni. Az egészből egy szót se értesz, de bólogatsz, és ha beledöglesz, akkor is megcsinálod azt az adagot, amit mond, különben nem mernél még nagyobbakat pislogni se.
Megdicsér, közli, hogy jó formában vagy, ami nem igaz, kivéve, ha ő jó formának látja medvemamát hosszú téli alvás után, amint elgémberedett tagokkal kivánszorog a barlangjából. Fenekében meg még ott van a szőrdugó, hogy ne kelljen neki elvégeznie a dolgát heteken át. A tiédben, jobb ezt tisztázni, csak virtuális dugó van, különben tényleg összecsinálnád magad az izgalomtól, utólag a gyönyörűségtől.
Amikor minden gépet megmutat, amire szükséged van, a fehérjékről kezd beszélni meg a kollagénbevitelről, mire te már azt se tudod, fiú vagy-e vagy lány, de hümmögsz, és emeled lezárásként azt a fogantyús labdát, tudom, tudom, kettlebellt. Titkon arra gondolsz, másnap reggel vajon képes leszel-e felemelni a kávéscsészét, vagy a munkahelyeden kell valakit megkérned, hogy csináljon neked egy életmentő feketét.
A kedves, drága fiú csakhogy kezet nem csókol a végén, amikor elköszön tőled. Vigyorog, amiről nem tudod, hogy rád vagy rajtad, de ez a tudatlanság most nem fáj. Azt mondja, vár legközelebb, ne add fel, mert csodákra vagy képes. Odakint észreveszed, hogy bicajodról leesett a lánc valamiképpen, de te, akiről tudvalévő, hogy maga a csoda, egy mozdulattal visszadobod, majd olajos kézzel felpattansz, és úgy gurulsz hazáig, hogy fülig ér a szád. Mert edzeni jó. Mert kibírtad, és nem ejtetted egyik súlyt se a lábadra. Az övére se. Mert volt valaki, aki nem hagyott elveszni…Mert az a valaki, akinek a nevét se tudod, hirtelen megfiatalított a mosolyával.
