Szerinted belementem másodjára is? Nem! Volt annyi eszem és tartásom is. Pár hónapig. Utána hagytam, hogy besétáljon az életembe. A lakásomba nem. Hetente hívott és mindig azt kérdezte, mit kell tennie ahhoz, hogy elérjen. Ugyanazt válaszoltam, semmit, elfoglalt vagyok, majd szólok, ha lesz rá időm. Végül lett. Ilyen az, amikor valaki képtelen felülkerekedni önmagán és nem hiszi el, hogy a rossz az rossz. Főleg, ha jó köntösbe bújik.
Tetszett nekem. Nagyon. Rövidebb lett a haja, izmosabb a teste, és bár hihetetlenül hangzik, az Eladók szíve is megdobban olykor-olykor. Az volt életem legjobb és legérzékibb szeretkezése. Nem számított a pénz, az idő, akkor csak egy lány voltam, akinek jólesett a nyakszirtjén végigtáncoló csókok sora. Finom ujjaival oly módon simogatta a hátam, hogy már attól majdnem csúcsra jutottam. Minden mozdulatában benne volt az erő és a gyengédség különös keveréke, amellyel hasonlatossal nem találkoztam később.
Amikor beengedett és leültetett, nem kínált pezsgővel, mint az ostoba filmekben, de kevert egy italt, talán vodka martinit, amit nem ittam meg, mert az izgalomtól hozzá se tudtam nyúlni. Szorosan mellém kuporodott, és azt kérte, hogy ne szólaljak meg, csak az élvezet hangját akarja hallani tőlem.
A lassú mozdulatok, a bőrének hűvös és lágy érintése pillanatok alatt felkavart. Testem oly módon kezdett felforrósodni, ahogy az a profik között sosem fordulhatna elő. Igyekeztem, tényleg igyekeztem nem átadni magam neki, de elbuktam. Forró lehelete elbódította testem minden porcikáját, miközben elkalandozott rajta.
Én akkor valóban egy nő voltam a mindenségben, aki csak azt kívánta, hogy ez az érzés elnyelje, betemesse és soha ne érjen véget. Úgy vette le rólam a ruhát, mint egy felesleges köntöst, amely nélkül szebb vagyok. Nem szólalhattam meg, de azt súgta a fülembe, hogy nálam finomabb nő nincs, és ha tehetné, élete összes percében szeretkezne velem. Hallottam én már ennél különbeket is, mindegyiken mosolyogtam, de most beleolvadtam a kéjbe, ami órákon át tartott, és soha többé nem ismétlődött meg. Ha lehet azt mondani, hogy én valakié lettem az életem során, akkor azon a délutánon, nem voltam önmagamé. Csak a végén. Amikor fizetett. Hogy ő látta-e, hogy mit tesz velem, abban biztos voltam. Egy okos, ravasz pasas volt, aki megmutatta a haverjainak, hogy jobb és több nálam. Hazugságban és álságban.
Amikor kijózanodtam, megittam a vodka martinit, és eljöttem. Taxiba szálltam, mert nem akartam hazáig imbolyogni az érzés utóhatásától. Ő ezalatt konferencia-beszélgetésben számolt be rólam, és követelte, hogy utalják át neki a fogadások összegét, amit megnyert. Az egyik akadékoskodott, bizonyítékot akart, erre Benett annyit mondott, felvétele is van rólunk. Rövid, de hatásos. Hogy mindezt honnan tudom? Az egyik srác hónapokkal később mesélte el, mert megsajnált. Engem, az Eladót, akit nem szeretnek emberszámba venni azok, akik megszokták, hogy a tárgyakért és a szolgáltatásokért fizetnek. Szóval mindenki. Benne mégis volt valami, ami nem hagyta nyugodni. Benett hatvan eurót kapott értem, mert hatan voltak rajta kívül, akik egy tízest dobtak a közösbe. Ennyit értem, ahogy minden mozdulata, csókja, én meg kis híján belezúgtam, mert egy ismeretlen érzés a hatalmába kerített.
Így ért véget a kalandom vele egy időre, amelyben a szívem kicsit jobban sérült, mint ahogy addig bármikor. De nem az a lány vagyok, aki ebből ne állt volna fel.
Itt vagyok, élek, és senki a világon nem tudja rólam, hogy az egyetem mellett mással is foglalkozom. A senkit a körön kívüliekre értem. A kör tágas, elvétve fordult elő velem, hogy két vevő tudott rólam. A diszkréció számukra is fontos kitétel, kivéve Benettnek, aki aljas ember lett az idők során, de erről akkor még csak sejtésem se lehetett.
Hogy mi történt a pár perces felvétellel? Azt is elmesélem egy másik alkalommal. Újabb tanulás, újabb elővigyázatosság lett a „mese” vége, ám a pénzem gyűlt és közben tanultam, olvastam, amennyit csak bírtam. Főleg éjjelente, amikor képtelen voltam aludni.
