A „láthatatlan” munka

"A házimunka és a gyereknevelés olyan tevékenység, amelyeknek nem látjuk mindig azonnal a következményeit, ezért hajlamosak vagyunk eltekinteni felettük. Pedig, ha pénzben mérnénk, bizonyára rájönnénk, hogy vasalónőt, bejárónőt, takarítónőt, bébicsőszt, korrepetítort tartani nem olcsó mulatság. És mindez még mindig jórészt a nő feladata, ami nem feltétlenül abból ered, hogy ő ért hozzá."

A házimunkára, mint tevékenységre ritkán gondolunk értékként. Persze, tudjuk, hogy fontos, meg látványos, ha nincs, ha a lakás kívül-belül elhanyagolt, mégse díjazzuk különösebben, ha rend van. Nem igazán fogjuk fel, hogy a tisztaság, a tiszta ruha, a felmosott fürdő, kisikált kád valóban értékes. Legyintünk, hiszen a nő dolga. Talán mostanában kevésbé, de hazánkban még mindig kevéssé tanítják meg a fiúgyerekeket arra, hogy a házimunka nem a nők kiváltsága. Nem mondhatjuk, hogy vidéken, a városokban se szokás még mindig arra szoktatni a fiúkat, férfiakat, hogy segítsenek, arra meg pláne, hogy elismerjék, mennyi energiát igényel.

A két világháború után, amikor megfogyatkoztak a férfiak és szükség lett a női munkaerőre, hirtelen mindenki elfogadta, hogy nők is dolgozzanak olyan munkahelyeken, amelyeket régebben kifejezetten férfiasnak tartottunk. Gondoljunk csak traktoros munkákra, a gépesített földművelésre, busz- vagy villamosvezetésre. A nők rákényszerültek ezekre is, mert egy fizetésből már nem lehetett megélni, még akkor is, ha a családban volt kereső férj, ha meg nem, akkor pláne. Érdekes módon, a házimunka akkor is és most is a nőkre maradt, mondván, ők gondoskodóak, meg is szokták, és jobban értenek hozzá, ahogy a gyerekek gondozásához és neveléséhez is. Így a nők feladatai megsokszorozódtak, mégse értékelte senki, mert „láthatatlan” munkát végeztek. Való igaz, hogy egy tiszta konyha, egy finom ebéd pillanatok alatt megváltozik, de hogy mennyi energiát és odafigyelést, szervezést igényel, arra nem sokan gondolnak, mert természetes. Mert a nők dolga. Ezzel a mondattal szőnyeg alá seprünk mindent, hisz régebben is ők vitték a vállukon a háztartást, mi lenne ebben a különleges.

 
 

A különleges azonban az, hogy lett egy munkahelyük, ahol szintén helyt kell állniuk. Ott senkit nem érdekel, hogy beteg-e a gyerek, volt-e ideje kivasalni férje ingeit, és az sem, szalad-e a lakás. A férfiaknak ebből a szempontból is könnyebb dolguk van, mert ha valami nem kerek otthon, ha nincs rendben a holmijuk, akkor is a nő felé ítélkeznek, mintha a nőnek más feladata se lenne, mint a gondoskodás és istápolás. Egyenjogúság van, gúnyolódnak erre sokan, de ez sajnos nem vonatkozik az otthoni dolgokra, máshogy nézünk egy lusta nőre és máshogy egy lusta férfira. Hány apától várják el, hogy részt vegyen a szülői értekezleten, vagy orvoshoz vigye a gyerekét, vagy épp leckét írjon vele? Kevéstől, de aki megteszi, azt mennybe emelik. Vajon mikor lett  kizárólag a nő feladata gyereknevelés? Lehet erre tiltakozni, de vajon hány apuka ismeri a tanító nénit, hány tudja a napközis nevét? Természetesen ebben is, mint bármiben, lehet, de nem érdemes általánosítani. Nem azt állítom, hogy nincsenek jó apák, akik gondoskodnak a gyerekekről, és nemcsak akkor vannak vele tíz percen át, amikor beestek a konyhába munka után.

A házimunka és a gyereknevelés olyan tevékenység, amelyeknek nem látjuk mindig azonnal a következményeit, ezért hajlamosak vagyunk eltekinteni felettük. Pedig, ha pénzben mérnénk, bizonyára rájönnénk, hogy vasalónőt, bejárónőt, takarítónőt, bébicsőszt, korrepetítort tartani nem olcsó mulatság. És mindez még mindig jórészt a nő feladata, ami nem feltétlenül abból ered, hogy ő ért hozzá.

Ez a társadalmi elvárás, és a nyomás akkora, hogy a nők belefeszülve, de megpróbálnak helytállni minden téren. Ezért van egyre több fáradt, elcsigázott anya a boltokban, játszótereken és a munkahelyeken is. Erre biztos lesz, aki azzal vág vissza, hogy akkor otthon kellene maradni, mert a nő helye a konyhában van. Nem, a nő helye ott van, ahol jól érzi magát a bőrében. Ott, ahol megbecsülik azért, amit tesz. Legyen ez a munkahelyén vagy a családjában. A női ambíciókról ne is beszéljünk, mert nem mindenki születik arra, hogy fakanállal a kezében rohangáljon egész nap. Ha valakinek ez az élete vágya, tegye, és ne feledjük megköszönni neki, mert a tiszta ruha nem megy magától a szekrénybe, és a szennyes se a mosógépbe majd a szárítóba. Mindezek ugyanolyan fontosak, mint más világmegváltásnak hitt tevékenységek, csak nem szeretjük megköszönni. Pedig nem ártana. Még akkor is, ha a mai nő nem a patakra hordja a ruhát mosni. Olykor a jó szó sokat segít, hogy a nő fáradtsága csökkenjen. Néha egy mosoly, egy szál virág, vagy egy elismerő tekintet, szárnyalásra kész a feleség, az anya. Ne feledkezzünk meg róla. És azokról a nőkről se, akik nem otthon érnek el eredményeket!

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here