A szarajevói Rómeó és Júlia

Jugoszlávia. A majdnem Nyugat. Az ország, amit puzzle darabokból összeférceltek. Békében és jólétben élt együtt sokféle nemzet majdnem 50 évig. Jugoszlávia, ami a Nyugat felé kacsingatott, ahol volt Coca Cola és farmer is, amik után mi csak ácsingóztunk. 1980-ban, Tito halálával vége lett a kierőltetett álomnak. A kisebb ún. köztársaságok elkezdték előkészíteni önállósodásukat.  1991-ben robban a bomba, amikor Szlovénia bejelentett, hogy kilép. Aztán Horvátország. És elkezdődött a háború, amelyre senki nem volt felkészülve. Abban az országban, ahol addig együtt élt szerb, horvát, bosnyák, macedón, szlovén és még sorolhatnám, hirtelen ellenség lett a két különböző nemzetiségű szomszéd gyerek is.

A vegyes házasságok, amelyek cseppet sem voltak ritkák, hirtelen éles hadszintérré váltak. Csak a különböző nemzetiség miatt.

 
 

1993-ban, Boszniában is tarolt az értelmetlen halál. Az áldozatok száma elfogadhatatlan volt, pláne azért, mert sokan a civilek közül kerültek ki. Közülük is kiemelkedik két fiatal története, akiket a szerelem egybe kapcsolt.

Az 1984-es szarajevói téli olimpián megismerkedett egy szerb fiú Bosko és egy bosnyák lány, Admira. Igazi romantikus szerelem volt az övék. Mindketten 16 évesek voltak ekkor. Nagyon különböztek.  A szertelen és vad Admira elvarázsolta a nyugodt, mindig mosolygós Boskot. A szülők nem ellenezték a kapcsolatot, mert abban az összetákolt országban természetes volt a különbözőség. Ha szeretik egymást, semmi nem számít, mondták a szülők.

De jött a háború, ami kimondta, hogy nem maradhat minden így. Szítani kezdték a mélyben lappangó gyűlöletet. Mesterségesen, tudatosan. 1992-ben elkezdődött a pokol Boszniában is. Barátok fordultak egymás ellen, szomszédok ölték meg egymást, mert a hatalom eljátszatta velük szennyes kis játszmáit.

Bosko és Admira menekülni akart Szarajevóból. Valahová, ahol nem fenyegeti őket senki. Még nem házasodtak össze, mert a média óriási nyomást gyakorolt az emberekre. Azt sulykolta, hogy a vegyes házasság negatív bélyeg.

1993. május 18-án, amikor át akartak kelni a bosnyákok által őrzött területről a szerbekére, egy mesterlövész lelőtte őket. Először a fiút, aki azonnal meghalt. Utána a lányt, akinek még volt ereje odakúszni szerelméhez és megfogni a kezét. Meghaltak egymást ölelve a hídon. Nyolc napig vitázott a két fél azon, ki vigye el a holttesteket. Nyolc napig! Azalatt senki nem tett semmit. Mindenki vádaskodott, de igazi nyomozás a felelős után soha nem indult. Végül a szerb rendőrség vitte el őket, de nem engedték meg, hogy Szarajevóban temessék el a párt.

Két szerelmes fiatal. Soha senki nem bűnhődött a haláluk miatt. Senki nem adott számot két élet kioltásáért. Soha nem lehettek boldogok, önfeledtek és nem láthatták majdani gyerekeiket.

Ma közös sírban nyugszik egy szerb fiú és egy bosnyák lány, akiket a halál sem tudott elválasztani.

A kép illusztráció, forrása: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here