Egész életemben arra törekedtem, hogy tökéletes feleség legyek. Már az óvodában eljátszottam, valami hasonlót, bár ott a többiek azt hitték, hogy csak egy mindent eltűrő, nyavalygásmentes liba vagyok, akinek fát lehet vágni a hátán. Az óvó néni azonban szeretett. Kincsemnek szólított, ami azért is tetszett, mert senki nem hívott így előtte.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Később sem akartam más lenni, csak kincs egy férfi mellett. Úgy gondoltam, a tökéletes feleség okos, kedves, odaadó, és csak akkor szól, ha fontos mondandója van, mert tudja, hogy a férfi áll első helyen a családban. Ez nem jelenti, hogy ő ostoba, ellenkezőleg. Tisztában van azzal, mikor kell hátralépnie, mikor kell megfelelően támogatni a férjét és közben okos tanácsaival ellátnia.
Nem kertvárosi feleség akartam lenni, félreértés ne essék, az más. Azok unalmasak és gonoszak, mert napjaikat a házi munka és a kukkolás teszi ki. Ez utóbbiba tartozik a folyamatos versenyzés is. A kukkolás pedig a más életébe való belemászást jelenti, ténylegesen is, meg távolról.
Én olyan nő szerepét akartam betölteni, mi több, akarom most is, aki igazi társa a férjének.
Mivel elképesztően jól főzök és sütök, így soha nem vallok szégyent, ha vendégek jönnek. Naprakész vagyok a hírekben, sőt a bulvárt is követem, mert férjem kollégái nem okvetlenül agytrösztök, feleségeik meg pláne. Ezért kell a cinkos összekacsintás, ha megint valamelyik idióta celeb kiteregeti a szennyesét a tizenöt perces hírnév reményében, aztán meg akkorát taknyol, hogy az aszfalt is sírva fakad utána.
Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb férfi nem szereti, ha a nő sokat beszél, főleg nem otthoni dolgokról. Én nem teszem ki a férjem unalmas blablának, először is, mert nem érdekli, másodszor meg azért, mert esze ágában sincs erről dumálgatni velem. Mivel nem szeretném, ha unna engem, hagyom, hogy ő beszéljen, hadd higgye, hogy engem minden piszlicsáré ügye érdekel. Legtöbben azt hiszik, hogy sivár életük annyira izgalmas, hogy minden egyes reakciójukat, gondolatfoszlányukat, netán véleményüket meg kell osztaniuk másokkal. Még nem jöttek rá, hogy szürkék, üresek és ostobák, természetesen senkit nem hoznak lázba, de már megtanulták, hogy arcukat az érdeklődés fátyla mögé rejtsék.
Magam előtt látom a fénylő női szemeket, amelyek eljátsszák, hogy a férfi az isten, ötleteitől a Marsra jutunk akár öt éven belül, közben meg nem gondolnak másra, mint egy másik szerencsétlen lúzerre, vagy a gyerekre, aki hányt, esetleg egy süteményreceptre.
Mindenki hazudik. Aki nem, az csak azért nem, mert még nem jött rá az ízére. Hazudni hasznos és jó. Tényleg senki nem kíváncsi a valódi énedre, elég neki a magáé, azzal sem tud mit kezdeni. Még meg is ijed tőle, ezért bekapcsolja a tévét, hátha más hülye eltereli a figyelmét, és akkor neki nem kell szembesülne saját semmilyenségével.
A legtöbb nő és férfi valóban jelentéktelen. De ezt nem közvetítheti a világnak. Attól kétségbe esne a társadalom. Ezért hazudik magának egy álarcot. Nemcsak álarca van, hanem egész kelléktára a világ felé. A gyerekének a jó anya képét mutatja, miközben halálosan unja a nyafogását, mégis mosolyog, mert ezt várják tőle. A szomszéd kertjét is megdicséri, miközben tudja, hogy a fű csúnya, a talaj egyenetlen, és a hátsó ajtón heti kétszer beoson a szerető, aki nem a kertész, hisz az öreg és trotli.
Senkinek nincs szüksége a bírálatra, de legfőképpen a férjnek nincs. Ő várja el a legtöbb hazugságot, és ha megkapja, úgy érzi, sikeres, boldog és kiegyensúlyozott, mert lám, tudott három gyereket csinálni, van kocsija, akár kettő is és a munkahelyén is istenkirály. A pökhendi majom! De a többi is az, csak ők egymás háta mögött gúnyolódnak, szemben pedig fényezik egymás nem létező auráját.
Aztán a félisten, vagy tán egész, a kocsijába ül és felteszi az i-re a pontot, ami azt jelenti, hogy az utak királyává koronázza magát. Szentségel, mutogat, miközben trónja gurul alatta és percről percre megerősödik benne a felismerés, hatalma van. Igaz, hogy csak egy kocsi felett, de ott aztán teljes egészében. Képes lenne a felhőt is ledudálni az égről, mert elfelejti, hogy nem óvodás, ahol a homokozó lapátért csatát kell vívnia.
Otthon meg várja a feleség. Legyen az bármilyen. Persze tökéletes aligha. Abból kevés van. Én viszont a tökélyre akarom fejleszteni ezt a dolgot. Az a minimum, hogy rendben vagyok külsőleg. Megdolgoztam érte két gyerek után, minek szépítsem a dolgot. Hajnalban keltem, hogy munka előtt fussak, majd reggelit készítettem, vagy épp csomagoltam és elmondtam mindenkinek, amit hallani akart: hogy szép, hogy ügyes és legyen jó napja, meg tanuljon jól, mert akkor sokra viszi. Való igaz. Csak azt nem tettem hozzá, miféle tanulással.
Egy matekpélda még soha nem mentett meg egy házasságot, de egy jól elkészített vacsora tálalással együtt már többször is. A tálalásban benne van asz asztal, az illatok és persze én is. Kell hozzá egy csipetnyi rajongás, érdeklődő tekintet, jókor kiejtett biztatás és ezt még megfűszerezhetjük egy csinos fehérneművel. Ha valaki azt hiszi, hogy ez csak filmes trükk, próbálja ki. Ugyan melyik férfi tud ellenállni a telt fenekű mamabugyik után egy csipkés tangának? Aki mást mond, hazug és képmutató.
A férfiakat sokkal könnyebb manipulálni, mint gondolnánk. Csak a bátorság hiányzik a legtöbb nőből. Megszokta, hogy rabszolgaként viselkedjen, ezt látta otthon és olyan erősen belenevelték, hogy nem mer mást gondolni magáról. Nincs akarata, és a meghunyászkodást mesterfokra fejlesztette. Pedig a nő született irányító, csak nem meri kézbe venni az életét. Gyámoltalan, kényelmes és eljátssza, hogy gyenge. Ez utóbbi remek trükk. Nem sok gyenge nőt ismerek, de sokkal több olyat, aki elhazudja. Azt hiszi, ez a dolga. Mint mondottam, a hazugság jó, az viszi előre a dolgokat… Jaj, hogy ez csúnya dolog? Igen, ha annak mondjuk.
Gondoljunk csak bele, tényleg kíváncsian várjuk a hogy vagy kérdésre a választ? És hányszor mondunk le egy barátnőt hazugsággal? Ha nem így lenne, akkor talán tele lenne a világ empatákkal, ahogy nincs. Hazudnak a munkahelyen, az iskolában a gyerekről, és a boltban is minden pillanatban. Biztosan nem vennénk meg a csirkét, ha tudnánk, hogy két napja ki kellett volna dobni, de most grillezve extra finom illatot áraszt elnyomva a rothadásét. Vagy netán van, aki szívesen hallgatná, hogy a gyereke ostoba? Á, inkább fizet egy magániskolában, mert ott a pénzéért csendben maradnak. A hazugság jobban behálózza egy napunkat, mint az internet. És ezt szeretjük. Gyűlöljük a száraz valóságot, mert szembe kellene néznünk önön sivárságunkkal.
Tökéletes feleség vagyok, mi több, tökéletes nő is. Szőkés barna, közepes idomokkal megáldva, ahogy a férjem szereti. Tudok pacalt csinálni, de ötfogásos francia ebédet is, és képes vagyok mosolyogva hazudni a nap minden pillanatában. Nem panaszkodom, nem pletykázom. Kell ennél több?
Ti mit hazudtok minden nap az életetekről? Az egészet? Vagy netán semmit? Ugyan már!
fotó: Pinterest
