A tökéletes feleség 5. rész

Szép pár, állapítom meg azonnal. A fiú, vagy pasi, nevezzük akárhogy az a hím, aki tudja magáról, hogy jól néz ki, és mindenkit megkaphat. Ehhez még pénz is párosul, és ez félelmetes kombináció, már akkor, ha valakit lázba hoz a személye. Nem is értem a férjem kérését, vajon miért kellene nekem különösen figyelmesnek lennem velem, hiszen nem egyedül érkezik. A lány fiatalabb nála, a húszas évei közepén járhat, elég riadt képe van, de minden más első osztályú rajta. Vékony derék, formás cicik, izmos lábak… Mindemellett gesztenye vörös, hullámos haj, kész samponreklám.

A sorozat többi részét itt olvashatod

A férjem úgy mosolyog rájuk, mintha élete üzlete sétált volna be az ajtón két lábon. Szokatlan tőle ez a nyomulás. Úgy látszik, tényleg nagyon fontos, hogy minden zökkenőmentes legyen. Rajtam nem múlik, én is eléjük sietek, mosolygok, hogy szép szabályos fogaim jól látszódjanak. Azonnal a bárpult felé invitálom őket, martinit és whiskyt kérnek, én pezsgővel koccintok.

Lassan beindul az este, kellemes zene szűrődik a hangfalakból, mindenki eszik, iszik és illedelmesen beszélget. Sokan vagyunk, de nem aggódom, mert akár száz embert is jól tudnánk lakatni, a pia meg mindig ládaszámra áll pincében. Már van rutinom az ilyen fogadásokban. Mindenkihez van egy-két kedves szavam, és amikor kinyitjuk a kert felőli ajtót, néhányan a poharukat fogva sétára indulnak. Már előre tudom, hogy biztos lehánynak pár bokrot, anélkül egy est sem múlhat el. Beszélgetek pár ismeretlennel, aztán csatlakozom a fiatal örököshöz, aki szemlátomást feszeng, és már a harmadik italt kéri ki. Igyekszem feltűnésmentesen megközelíteni, nem lehetek tolakodó.

 
 

– Kedves Martin, jól érzi magát? – kérdem bűbájosan.
– Tudom, hogy nem illik nekem kérnem, de tegeződjünk már, sokkal kényelmesebb lenne – mondja és belekortyol a poharába.
– Rendben! Akkor legyen pertu! Aliz vagyok.
– Én meg Martin Sven, de ezt már tudod. És nem, nem érzem jól magam.
– Komolyan? – nyugtázom meglepődve szokatlan őszinteségét.
– Mindenki a pénzeszsákot látja bennem… Amióta visszajöttem Magyarországra, nincs olyan este, hogy valaki ne hívna el valamilyen eseményre. Unom.

Felnevetek.

– Ugye, tudod, hogy én a háziasszony vagyok? – kérdem, tettetett haraggal.
– Bocsáss meg, ez nem rólad szól… Én nem az a bulizós természet vagyok. Itt meg mindenki azt várja, hogy eljátsszam a nagyágyút.
– És nem vagy az?
– Tudom a dolgom, és azt jól csinálom, csak a képmutatást nem bírom, amikor az emberek úgy viselkednek, mintha remekül lennének, közben meg csak a pénz és a siker motiválja őket.

Felsóhajtok. No, egy moralista, aki az élet értelmét keresi? Nem tudok kiigazodni rajta.

– Igazad lehet, de hát nem ez éltet mindenkit?
– Nem vagyok naiv, persze, hogy ez, de ki a francot érdekel, hogy hány milliód van, ha üres az életed, vagy beteg a gyereked és egyebek?
– Őt biztos nem – mutatok ki a kertbe, ahol a tuja tövében rókázik valaki, akit nem ismerek.

Mindketten nevetünk és ez a nevetés hirtelen feloldja ezt a karót nyelt, jóképű srácot.

– Ígérem, nem foglak üzlettel nyaggatni – mondom és kérek még egy pezsgőt. A pincér srác  le nem veszi rólam a szemét, és mintha haragos lenne. Vagy képzelődöm?

– Köszönöm. Ti tényleg tíz éve vagytok együtt?

Hűha, ez nem kispályás támadás lesz, érzem.

– Igen! Napra pontosan.
– És boldog vagy?
– Nem gondolod, hogy ez túl bizalmas kérdés így első alkalommal?

Rám néz. Arca ismét komoly. A rókázós fazon épp a zsebkendőjével törli a száját. Na, csodás.

– Nem válaszoltál azonnal. Terelsz…
– Szó sincs róla, csak semmi közöd hozzá.

Elfintorodik.

– Álszent vagy – jegyzi meg. Felmegy bennem a pumpa. – Álszent és dögös. Ez a ruha olyan, amilyennek lennie kell. Állatira jól áll neked.
– Te mindig ilyen tolakodó vagy ismeretlen emberek között? Nem tudom, hogy a bókod őszinte-e, de fogjuk rá, hogy tetszik.

– Pontosan így gondoltam. Miért ne tetszene? Tíz éve vagy házas, unhatod a férjed minden szavát, mozdulatát.
– Nem unom, a férjem egy igazi gavallér. A tenyerén hordoz és nincs olyan kívánságom, amit ne teljesítene.

Nem hazudok, valóban nincs. Azt nem teszem hozzá, hogy azért a kívánságokkal észen vagyok, nem megyek bele olyasmibe, ami lehetetlen.

– Ha mindez igaz, akkor minek ez a vacsora? Miért nem ünnepeltek kettesben vagy mentek el valahová? Természetesen te is tudod a választ, Aliz, csak hazudsz magadnak, ahogy mindenki. Hazudni jó és kényelmes.

Nem akarok vitatkozni, nem ez a feladatom, de nem értem, hogy ez a szemtelen alak miért mond ilyesmiket? Honnan veszi a bátorságot, hogy beolvasson nekem, amikor semmit nem tud rólam?

– Szerintem te mérhetetlenül keserű vagy! Talán átvert életed szerelme? Vagy csak becsapott és kihasznált?

Felvesz egy szendvicsfalatkát és bekapja. Ha nem lenne utálatos, azt mondanám, még az is erotikus, ahogy eszik.

– Én keserű? – nevet hangosan. – Csak realista. Eszem ágában sincs megbántani téged, de annyira unatkozom, hogy muszáj volt feszegetnem a határokat.
– És hol a barátnőd, akivel érkeztél? – Hangomban továbbra sincs méreg, tudom a dolgom, egy tökéletes feleség nem rendez jelenetet, ha a vendég egy kiállhatatlan ember. Nem utasítja rendre, hanem elhatározza magában, hogy józanságával borítja ki, hadd érezze, hogy az ő korlátai is végesek.
– A barátnőm? Nincs barátnőm. Inez csak ismerősöm. Kérlelt, hogy hozzam el, így beleegyeztem.
– Csak ezért jött veled? – Ez nagyon fura és cseppet sem tetszik nekem, amit az arcán látok.
– Nem hinném, de ha érdekel, hogy mit csinál most, menj utána. Láttam, hogy elindult a hallból nyíló szobák felé. Sejtem, hogy nem egyedül.

Én meg tudom. Ezért kellett Martint szóval tartanom. A zsigereimben érzem, hogy ami az est alatt történik, az a legszennyesebb dolog, ami életem során történt velem.

Martin megfogja a vállam és fejével a távolba bök. Megfordulok. Még látom, hogy a férjem csukja az ajtót, és nem messze tőle Inez áll. Talán várja, hogy végre ihasson valamit. Az után. Testem jéghideg, libabőrös leszek. Érzem, hogy ereimbe nem akar visszatérni a lüktetés.

Évfordulónk van. Életünk fordulója az este. Mégse szólok semmit, várok, ez a dolgom, a ház tele vendégekkel.

Folytatjuk

fotó: Pinterest

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here