Mondanám, hogy ismerem, de nem. Mondhatnám azt is, hogy bárcsak ismerném. Viszont ismerem a történetét, amely nagyon sok nő története lehetne, mert sajnos sokan voltak, vannak hozzá hasonló helyzetben életük során. Mérő Vera olyan könyvet írt róla és támadójáról, a szörnyetegről, amely után napokig nem tér magához az ember, azt se tudja, hogy ordítson, vagy sírjon. Íme egy részlet belőle:
„A vállával löki be az ajtót. Egyenesen torokra megy. Mielőtt Erika felocsúdhatna, és felfoghatná, hogy mi történik, magához ragadja az egyensúlyából kibillentett testet. Megfordítja. Most hátulról szorít rá a torkára, nem úgy, hogy fájjon, épp csak annyira, hogy ne tudjon kiáltani. A kétoldali karotiszt szorítja le, úgy tolja befelé az ablaktalan, sötét előszobába. Géphangon mondja:
Sikít, elvágom torkát. Nem nézi arcom. Nem fogom bántani.
Kicsavarja a nő kezéből a kulcsot, feleslegesen szólal meg, amikor megkérdezi, melyik való a hevederzárba, azonnal felismeri. Hátrafordul, fél kézzel bezárja az ajtót, közben vasmarokkal tartja Erika torkát. Lefogja a kezei között vergődő nőt, és arccal lefelé a földre viszi, fél kézzel a padlóra nyomja. A fejére húzza a kabátját, majd a nő csuklóján meghúzza a zsebéből elővett műanyag gyorskötöző szárát. Erika könyörög, csak ezt ne, csak a kabátot vegye le. Persze, klausztrofóbiás, a liftbe alig lehet beszállni vele. Lehúzza a fejéről a kabátot. A telefonját kéri, persze kettő van, és hol máshol lennének, mint a kabátja zsebében, megint feleslegesen szólalt meg, jobban kell figyelnie. Leragasztja a nő száját, mert bár elég ideig szorította a torkát ahhoz, hogy kiabálni ne tudjon egy darabig, nem akarja hallani a könyörgését. Összekötözi a lábát is, így már teljesen tehetetlen.
A kutya még mindig nem ugat, azt hiszi, játszanak. Vidáman ugrál körülöttük. Feltámaszkodik, felveszi az ölebet, hagyja, hogy megnyalja az arcát, pedig nagyon nem szereti, ha az állatok túl közvetlenek vele. De ez most jól viselkedik, megjutalmazza. Kiviszi a konyhába, tápot önt a táljába. Egy kevés kiszóródik a padlóra, nem baj, majd feleszegeti. Ha a nő nem feküdne kint a padlón, olyan lehetne minden, mint máskor, amikor megérkezett a kutyáért. Lehetne úgy is. Erika döntött másképp. Ideje beadni a koktélt.
A tűzhelyen lábas, benne kamillafőzet. Biztosan Flórának fájt megint a füle. Félig tele a fazék, épp jó lesz később, a helyszín berendezésekor. Összeszívja a hátizsákból előkotort ketamint, a dormikumot, klonazepamot és meprobamátot. A midazolámot külön szívja fel, mert ha az a ketaminnal találkozik, pelyhes kicsapódás keletkezik. Kevesen tudják ezt, de ő farmakológus, legalább annyira jó, mint amilyen jó égési szakértő. Alaposan felkészült, nem fog hibázni.
Az előszobában felkapja Erika táskáját, majd a magatehetetlenül fekvő, nyöszörgő nő mellé térdel. A táska tartalmát a földre borítja. Erika nem sűrűn tesz rendet a táskájában, jól sejtette, azóta benne hányódik az ő albérletkulcsa is, hogy újra rátukmálta. Gyorsan zsebre vágja. Az oldalára fekteti a nőt, aki erre fájdalmasan felnyög. Eszébe jut, hogy ez a póz fájdalmat okoz neki, hiszen ő maga küldte el a gerincével egy kollégához, aludni is csak a lába alá helyezett párnával tud. Felkap egy pár csizmát, Erika térdei alá helyezi. Így már meg tudja tartani, hogy ne rángatózzon, amíg beadja neki az injekciót. A mellényzsebéből előveszi a tűket, a fogával az első műanyag sapkájára harap, de miután egy fejmozdulattal lerántja, nem köpi el, ahogy szokta. Adok injekciót, aludni fog. Összenyomja a nyüszítő nő combját, és gyakorlott mozdulattal beadja a két injekciót, egyiket a másik után. A test elernyed, a nyöszörgés abbamarad.
Eloldozza az ájult nőt. Nem megy könnyen a nagy kesztyűben, a műanyag gyorskötöző több helyen Erika húsába vág. Meztelenre vetkőzteti, lehúzza a cipőt, a zoknit, a farmert, a bugyit, a kabátot, a pulóvert, a pólót, a melltartót. (Nem tudhatjuk, hogy ezután meg is erőszakolta-e a nőt, mindenesetre a bűnügyi labor „fehérje eredetű” foltokat talált Erika farmerén. Sosem derül ki, mi történt: az esetleges bizonyítékot – a nő hüvelyét – ugyanis pár perccel később megsemmisítette. A nadrágon esett, „fehérje eredetű”, spermiumra emlékeztető foltok elemzését a hatóság sosem kérte a labortól. Tény, hogy az ügyészség és a vádlott sem.)
Felnyalábolja a testet, és beviszi a fürdőszobába, majd a kádba fekteti. A hátizsákjából előveszi a flaskát, benne a lúggranulátummal. Felengedi vízzel az anyagot. Amíg feloldódik, még egyszer utoljára alaposan megnézi a meztelen testet. A telt, kerek melleket, a karcsú derekat, a gyerekek után is sima hasat, az íves csípőt. Ő az utolsó, aki szépnek látja. Ő az utolsó, aki egyáltalán látja, mielőtt a lúg lassan lemarja a húst a testről.
Mindkét lábat felhúzza, hogy hozzáférjen, és hogy a szer be is folyjon a hüvelybe, ne csak a környékre jusson. Az oldat marja az orrát és a torkát, jó erős lett. Amikor befejezi, a maradék folyadékkal keresztet vet a nő testén. Jut a nemi szerv köré, a hasra, a combokra és a lábfejre is. Végzett. A hüvely első harmadába bőségesen befolyt, sőt talán még tovább, így a bűn forrása biztosan elapad, abban többet nem leli örömét sem ő, sem bárki más, aki megkívánja. Ha lesz egyáltalán, aki megkívánja. A nőt és a kádat leöblíti a zuhannyal, ne maradjon nyoma az anyagnak. Épp csak annyira zuhanyozza le a testet, hogy a hígabb oldat kívülről nagyon lassan tudja tenni a dolgát. A lényeg belül történik majd. A hüvely alapos irrigációja, ha megmenteni már nem tudná is, talán még segítene valamit, de azt nem adja meg neki. Ott többet ne legyen rendben sehogy, még úgy-ahogy sem. A lúg már teszi a dolgát, nincs menekvés.
A kád lefolyóját bedugja, a vizet tovább folyatja. Később majd jó alaposan körbe is lögyböli még, hogy biztosan ne maradjon nyoma az oldatnak. Kiemeli a nőt a kádból. Nehezen bírja, küszködve cipeli, többször nekiveri az ajtófélfának. Nem baj, az a pár kék folt lesz a legkisebb baja. A magatehetetlen testet a nappaliba viszi, majd a kanapéra ülteti. Visszamegy a fürdőbe, kihúzza a kádból a dugót, mire a víz elkezd visszabugyogni a padlón a túlfolyóból. Az egész helyiségben áll a víz. A polcról az összes törölközőt a földre dobálja, be ne ázzon az alsó lakó, az kéne még. A nappaliba megy, Erika a kanapén, ahogy hagyta. Nem bírja látni a meztelenségét, most, hogy megtörtént, aminek meg kellett történnie, már zavarja a látvány. Azt sem akarja, hogy amikor rátalálnak, láthassák a testét. Ne lássa többet senki, csak a kezelőorvosok. Vagy a patológus. A kanapé mellől felkap egy pokrócot, belebugyolálja. Közben észreveszi, hogy az anyag csupa kutyaszőr. Ez van, így járt. Még egyszer körbenéz a helyszínen. Ami segélykérésre alkalmas eszköz akadt a lakásban, azt magához vette. A kulcsokat is. A konyhába megy a lábasért. A kamillás főzetből itt-ott kilögyböl a nappaliban, a fürdőszoba ajtaja előtt. Igyekszik a sűrűjéből locsolni, hogy a virágzat darabjai által kiadott útvonal nyílként mutasson a fürdő irányába. Egy kis térképes segítség a nyomozóknak. A lábast elgurítja a nappaliban, mintha a betörő okozta zajra ijedtében önmagát leforrázó nő a fürdőből kitántorogva ejtette volna el, amikor az idegent meglátta. Kész is van. Csinál egy kis kuplerájt, ezt-azt felborogat, hogy az egész egyszerű betörésnek nézzen ki. A félszobában még felkapja és a hátizsákjába süllyeszti az egyik gyerek matricákkal dekorált laptopját. Ahogy az irodájában is minden távozáskor, itt is kényszeresen mindenütt kihúzza a csatlakozókat a falból, az internetkábelt kirántja a routerből, majd az asztali gépből is.
Ennyi volt. Isten veled, Erika!”
(Mérő Vera: Lúg c. könyve)
Bene Krisztián korábban kórházigazgató és orvos volt. 2013-ban bosszúból rátámadt volt kedvesére, mert az szakított vele. Nemcsak elképesztően brutális tettet hajtott végre, hanem tette után megpróbálta eltüntetni a nyomokat. Orvosi tudását arra használta fel, hogy Renner Erikának a legnagyobb szenvedést okozza, miközben ezt úgy csinálta, hogy áldozata életben maradjon és fájdalmai felemésszék. Olyan szintű embertelenséget és szadizmust mutat ez a támadás, amely túlmutat „egyszerű” bűncselekményen. Ez egy előre eltervezett, hidegvérű bosszú volt. Bebizonyította, hogy nincs lelkiismerete, manipulatív és veszélyes ember, és semmilyen szempontból nem érdemel kegyelmet és megbocsátást. A napokban megint felvetődött, hogy szabadlábra helyezhetik, pedig le sem töltötte a 11 éves büntetését, amellyel vezekelni tudott volna. Tettét soha el nem ismerte és megbocsátást nem mutatott. Ez az ember kerülne vissza a társadalomba… Belegondolni se lehet ép ésszel, hogy mit kell átélnie megint Erikának, akinek élete, teste millió szenvedésen és műtéten esett át. Bene nemcsak leöntötte lúggal, nem mintha az kevésbé lenne brutális, hanem a nemi szervébe juttatta.
Mi, nők, akik úgy éltük és éljük az életünket, hogy gyakran tapasztalunk bántalmazást, ha nem is a saját, de baráti körünkben, munkahelyünkön, utcán és tágabb családunkban is, nem csukhatjuk be a szemünket, és nem mondhatjuk, hogy ez van, ilyen a nők sorsa. Mindenki, hangsúlyozom mindenki megérdemli, hogy emberként bánjanak vele, még akkor is, ha szakít, ha kilép egy kapcsolatból vagy házasságból. Társadalmunk nem fogadhat el semmilyen mentséget arra, hogy egy férfi szóban vagy tettekben bántalmaz egy nőt. A fordítottjára sem. Nem mondhatjuk, hogy a visszautasítást lehetetlen feldolgozni, hogy a sérült ego megmagyarázza a szörnyűséget. Nincs olyan érv, amely igazolná egy ember ilyen mértékű gonoszságát.
A tettes, aki nem bánta meg tettét, aki nem fogja fel, mit csinált, nem kerülhet szabadlábra. Renner Erika eleget szenvedett már! Olyan fájdalmakat, amelyeken ő ment keresztül, senkinek sem kíván az ember. De él, itt van köztünk, és megpróbál nem rettegni. Úgy gondolom, ő a világ egyik legbátrabb és legerősebb asszonya. Szívem minden melegével ölelem, és azt kívánom neki, leljen békére és élete hátralevő része teljen nyugalomban! Vigyázzon magára, kedves Erika és bízzunk benne, hogy mások is vigyáznak Önre!
Kép forrása: Life.hu
