Annabella Rose – Egy szerelem története 3. rész

A történet előző részeit itt olvashatod

A megállapodás szerint kedden, csütörtökön és vasárnap kell menjek Mortonékhoz. Nem is értem miért teszem többes számba, egyelőre Mr. Mortonon kívül nem találkoztam senkivel. Szombaton egész nap főpróbát tartottam takarításból a saját kis kuckómban, gondoltam nem árt, ha kicsit ráhangolódom, bár az én lakásom akkora, mint Erik Morton hálószobája. Kiválasztottam egy tiszta kék farmert, és egy fehér vászoninget a munkához, és nagynénémtől kapott hétpróbás tisztítószerekkel vasárnap reggel 9-kor már ott álltam a kapuban. A kulccsal simán bejutottam, és ahogy átléptem a kiskapun, valahogy sokkal komorabbnak és félelmetesebbnek láttam most a házat. Valószínűleg a hideg, nyírkos köd sem dobott az összképen, ellenben egy sötét ruhában ácsorgó férfit pillantottam meg a garázsfeljárónál a hatalmas fekete autó mellett. A férfi biccentett, majd elmosolyodott és felém lépve nyújtotta a kezét.

 
 

– Helló Annabella! Anna már említette, hogy Ön fogja helyettesíteni, amíg Ő távol lesz a műtét miatt. Én Gordon vagyok, Mr. Morton sofőrje. Annáról tud esetleg valamit? Mikor fogják műteni?
Hangjában őszinte érdeklődés, és talán egy kis aggódás vegyült. Gordon magas volt, hatvanas évei derekán járhatott, kiállása határozott, hangja mégis nagyon kedves és valamiért megnyugtató. No lám csak lám, úgy látszik Anna valamit nem mesélt el nekem.
– Helló Gordon! Nem, még nem tudjuk a pontos napját, holnap fog befeküdni a klinikára, és majd a vizsgálatok után tudják megmondani, hogy mikor lesz a műtét. Tegnap itt volt, és körbevezetett a házban, de akkor nem láttuk Önt. De kérem, hogy hívjon nyugodtan Bellának!
– Igen, tegnap csak kitettem Mr. Mortont délután a háznál, aztán ki kellett vigyek egy csomagot a nyaralóba. Mire visszaértem már nem voltak itt. És rendben Bella, örülök, hogy végre itt van!
Hangjában valami kis keserűséget véltem felfedezni, és hirtelen megesett rajta a szívem. Finoman elmosolyodtam és elindulva a ház felé még a vállam fölött visszaszóltam.
– Délután úgy is akartam hívni Annát, megemlítem majd, hogy érdeklődött a hogyléte felől, biztos jól fog esni Neki.
Gordon is finoman elmosolyodott, és köszönés képpen kissé meghajolté

Sietve léptem be a házba, nem akartam rögtön az első nap elkésni, így kapkodva vettem át a cipőmet a kis öltözőben, és már robogtam is a nappali felé. A ház csendes volt, bár sejtettem, hogy valószínűleg nem véletlenül ácsorog Gordon a kocsi mellett, várja az utasát, Mr. Mortont.
A nappaliba belépve az üvegfal mellett egy hatalmas fotel állt, mellette állólámpa, a földön szanaszét könyvek és újságok. A fotel másik oldalán üres borosüveget és poharat találok, szerencsére talpon voltak, és nem veszélyeztették a közelben elnyúló hatalmas mélypuha törtfehér szőnyeget. Csendben szedegettem össze az újságot, és a könyveket, igyekeztem mindennek megtalálni a helyét. A fotelt az ablak mellett hagytam, bár szombaton nem itt állt, amikor körbe néztem először a házban, és a lámpa is valahonnan máshonnan került elő. De biztos, hogy az Úr tette ide, és akkor maradjon így. A kezemben a borosüveggel és a pohárral indultam volna kifele, amikor a dohányzóasztalon megláttam két koszos tányért az evőeszközökkel, ezek szerint a vacsora is itt lett elköltve. Azt is összepakoltam, így egyik kezemben a tányérokkal, míg másik kezemben az itókás szettel indultam volna kifele, amikor felnéztem az ajtó irányába, ahol Mr. Morton állt és figyelt csendben. Egy pillanatra ledermedtem a váratlan találkozástól, és attól, hogy az elmúlt 2 nap alatt semmivel nem lett csúnyább. Most is garbót visel, kabátja a kezében, sötét farmer és sötétkék bőrcipő van rajta. A bal kezében aktatáska van, kezén fekete kesztyű.

– Jó reggelt Miss Rose. Kérem, hogy majd a hálószobám melletti szobát is nézze át, ma este vendégem érkezik pár napra.
– Jó reggelt Mr. Morton, természetesen át fogom nézni. Óhajt még valamit?
Hangom feltűnően határozott volt, még engem is meglepett.
– Nem, köszönöm. Egyelőre ennyi lesz, ha valami eszembe jut, akkor telefonálok.

Azzal sarkon fordult, és kiviharzott a házból.
Telefonálok? Hova? Hogy? Ezt nem tudtam értelmezni, kicsit zavarodottan néztem körbe a nappaliban vezetékes telefont keresve, de nem láttam sehol. Így a gondolataimba mélyedve, és a piszkos tányérokkal a kezemben a konyha fele vettem az irányt.
A konyha hatalmas volt és barátságos. A nagy konyhasziget, ami egyben a főzőlapot is rejtette, edények garmadával volt tele. Ahogy látom a vacsora tészta volt, valami paradicsomos szósszal. A főzősziget fölött különböző méretű edények lógtak, és egy hatalmas lámpa középen. A mosogató és a pult is tele volt piszkos konyhai eszközökkel, úgy látszik valaki nagy főzésben volt tegnap este. Hát jó, akkor már itt is maradok rendet tenni.
Egy jó órát suvickoltam a csatavesztett edényeket és eszközöket, miközben azon gondolkodtam, hogy az a rengeteg étel, ami ezekben készült, vajon hova lett? Mert a nappaliban csak két személy vacsorázott, gondolom az Úrfi és a vendége, de itt a konyhában a csatateret elnézve, legalább ötven emberre főztek. Jesszusom, már én is Úrfizok…
Az órára tekintve látom hogy igyekeznem kell, ha még a vendégszobát is elő akarom készíteni. Kíváncsi vagyok, ki a vendég, bár lehet, hogy mire kedden visszajövök, már itt sem lesz. Mindegy, nem rám tartozik. Dúdolászva mentem fel az emeletre, hogy nekiálljak a szobáknak is.
Mr. Morton hálószobája mellett volt a dolgozószobája, ami a tiltott terület volt. Kíváncsiságom ugyan egy pillanatra megtorpantott az ajtaja előtt, de végül úgy döntöttem, hogy jobb nem ujjat húzni Mr. Mortonnal, így tovább is siettem az egyik vendégszoba felé. Nem kellett nagy előkészületet tenni, rend volt és tisztaság, Anna alapos volt, így csak kicsit felráztam a párnákat, ellenőriztem a szobához tartozó fürdőt és már mentem is lefele, hogy visszabújva az utcai cipőmbe magára hagyjam a Morton rezidenciát.
Ekkor még nem sejtettem, hogy a hazajutásom igen csak kalandos lesz.

Következő rész: csütörtök este

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here