Annabella Rose – Egy szerelem története 4. rész

A szerelmi történet előző részeit itt olvashatod

Sietnem kellett, estére egyik legjobb barátnőmmel ígérkeztem el egy moziba. A házból kilépve konstatáltam, hogy valami furcsa jeges eső féle esik, ami komikusan síkossá varázsolja a járdát. Igyekeztem talpon maradni és legalább a kiskapuig eljutni, és elkezdtem aggódni, hogy valószínűleg amíg dolgoztam a házban, a város útjai és utcái is jégpályává változtak.

 
 

A kiskapun kilépve, elmormoltam egy ízesebb szentségelést, mert ekkor szembesültem vele, hogy nekem most meredeken lefele kell haladnom a jeges utcán, hogy elérjem az első tömegközlekedési eszközt, ami hazajuttat ebben a pokolban. Azt hiszem a negyedik lépésnél vágódtam el iszonyatos puffanással, kívülről még láttam azt is, ahogy hanyag eleganciával, és focistákat megszégyenítő módon ollózom a lábaimmal a levegőben. A fejemet is sikeresen odakoppintottam a járdához, így egy pillanatnyi szünetet engedélyeztem magamnak az utcán elterülve, hogy összeszedjem szétszóródott végtagjaimat és nekifussak annak hogy talpra kecmeregjek és lejussak az utcából.
Ekkor erős kéz markolta meg a karom és húzott felfele, az illető remélte, talpon is tudok maradni. Az utcai lámpa fénye kissé elvakított ahogy ott „heverésztem” pont alatta, így amikor a fényes karikák eltűntek a szemem elől, felismertem Mr. Mortont.

– Nos Miss Rose, azt hiszem rossz évszakot választott arra, hogy az utcán heverésszen. Így meg fog fázni.
Mr. Morton dörmögő éles hangja rögtön zavarba hozott, olyan volt mintha valami csínytevésen kapott volna hatévesen.
– Nagyon kedves Mr. Morton, de elcsúsztam és még az esélyét latolgattam, hogy ha felnézek, látok e nyílt törést magamon.
Nem tudtam, hogy fogja-e érteni a humort, még nem láttam mosolyogni, vagy valami vidámabb arckifejezést vágni.
– Értem, nos szerencsére, csak a nadrágja lett vizes és koszos, valamint lehet, hogy lett egy púp a fején. Ellenben a közlekedés most a városban gyalog nagyobb veszélyt jelent, mint autóval, így Gordon hazaviszi.
– Jajj nem, Mr. Morton, nem szükséges, az utca végén van a buszmegálló.
– Az lehet, ellenben magának nincs annyi életösztöne, hogy túlélje törés nélkül amíg odaér, nekem viszont szükségem van a munkájára, amíg Anna nincs. Szóval én már itthon vagyok, és be is jutok a házba gond nélkül, így Gordon hazaviszi Önt.
Nem volt kétségem afelől, hogy nem fogom tudni rávenni, hogy elengedjen, így hagytam, hogy a kocsihoz kísérjen, beültessen, és köszönés nélkül rám vágja az ajtót. Gordon finoman mosolygott a visszapillantó tükörben és kedvesen megkérdezte a címem. Kissé pironkodva mondtam be a csóró külvárosi címet, majd jólesően éreztem, hogy a meleg bőrülés finoman körbeveszi sajgó hátsómat.
A város tényleg kész káosz volt. Mindenki épp abba kapaszkodott a járdán, amibe vagy akibe tudott, így vicces kis emberláncok alakultak ki. A sötétített autónk finoman, hang nélkül suhant át a városon, már majdnem minden autós biztonságosan visszavonult az utakról otthonába. Csak a gyalogosok küzdöttek még, hogy talpon maradjanak.
Gordon álom jól vezetett, az autó a legkisebb döccenés nélkül indult el vagy állt meg egy-egy lámpánál. Fáradtan, sajgó fejjel vettem észre, hogy már be is kanyarodtunk az utcámba.
Gordon szó nélkül kipattant és kisegített az autóból, teljesen zavarban voltam.

– Köszönöm Gordon, hogy hazahozott, most már innen eljutok a lépcsőházig.
– Mr Morton azt kérte, hogy az ajtóig kísérjem, nehogy a tisztasági managere véletlenül újra megsérüljön.
– Kérte? Mikor?
– Pár perce kaptam tőle egy üzenetet, és nem szeretnék ellentmondani az Úrnak.

Kissé kótyagos fejjel néztem Gordonra, és botorkáltam az ajtómig, miközben végig a karjába kapaszkodtam. Nem értettem, Gordon hogy tud stabilan járni ezen a jégpáncélon, ami a járdát és az utat borította. Az ajtóhoz érve, kikotortam a kulcsomat, majd hálás köszönetet rebegve beléptem az otthonomba, magam mögött hagyva a mosolygó sofőrt. Az előszobában Lucifer várt hangos nyávogással, ez a vacsora követelését jelentette. A táskámat ledobva a cipősszekrény tetejére az akasztója beleakadt a kapucnimba, amivel a kabátomat egyidejűleg lehúztam, így furcsa ruhacsapdába kerültem. Lucifer nem érzékelte szorult helyzetemet, így továbbra is a lábam között tekergett. Ahogy próbáltam arrébb lépni, érzetem, hogy a cirnyó pont a talpam alá kanyarodik, így egyensúlyomat vesztve, újra elvágódtam.
Szuper. Talán most már így is maradok.
Ja, és a mozit tuti lemondom.

Folytatjuk!

Következő rész szombaton este 8-kor 😊

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here