Radnóti Miklós: Apámhoz – az égbe!
Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!
Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!
Ha az élet zajgó tengerén –
Irányitó, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám!
(1925)
Apák napja van. Nem annyira köztudott és nem is olyan népszerű, mint az anyáké. Pedig vannak bőven anyalelkű apák, akik erejükön felül nevelik, őrzik, terelgetik a gyerekeiket. Róluk ritkán esik szó, pedig egy ilyen férfi értékesebb minden kincsnél. Ezen a napon legtöbbünk a saját édesapjára gondol. Biztosan tudja, hogy nem tökéletes, hogy sokszor csodálatos, kedves, de nemtörődöm és szigorú is. Pontosan olyan, amilyen minden ember. Vannak jó apák és rosszak is. Vannak, akik életüket adnák a gyerekeikért, és olyanok is akadnak, akikben kevés az érzelem.
Nekem is eszembe jut a sajátom, aki tizennégy éve az égi mezőket szántja traktorjával. Már sokat írtam róla, elmondtam, hogy nem volt szeretgetős, puszilgatós, és sokat várt el tőlem. Akkortájt úgy éreztem, többet, mint szabadna neki. Adni nem adott, legalábbis látszólag. Felnevelt, taníttatott, de nincs olyan emlékem, hogy játszott volna velem. Olyan se, hogy megdicsért. Tette a dolgát. Reggeltől estig a földeken volt, szántott, vetett, aratott, nem ért rá velem foglalkozni, de az fontos volt neki, hogy tiszta ruhában járjak, ahogy az öcsém is, és az is, hogy a lehetőségekhez mérten mindent megadjon. A minden alatt nem a mai mindent kell érteni. Csak annyit, amennyit a józan ész diktált akkoriban. Egész életemben másra se törekedtem, amíg élt, mint hogy elfogadjon és büszke legyen rám. Ha gondolt is így énrám, nem mutatta. Viszont megtanultam tőle, mi a kemény munka, az akarat, a kitartás és a becsület. Haragudtam rá, mert nem bírta a nyafogást és a gyengeséget. Elég volt csak rám pillantania, és azonnal tudtam, hol a helyem. Eszem ágában sem volt visszabeszélni, és még a gondolataimat is úgy rendeztem, hogy ne látszódjanak az arcomon.
Kemény és szigorú ember volt. Életemben leglágyabbnak az esküvőmön láttam. Ott állt kalappal a fején, ami már gyerekkoromban sem volt divatos, hát még huszonpár évvel később, de ő hordta. Finoman, szinte szégyenlősen mosolygott. Pár hónapja műtötték, volt néhány nap, amikor azt hittük, nem éli túl, de ő vezetett az oltár elé. Apám kiváló táncos volt. Olyan könnyedén ropta, mintha nem száztíz kilót nyomott volna. Soha nem találkoztam senkivel, aki szebben tudott volna keringőzni. Úgy, ahogy a grófok, hercegek a bécsi bálakon valaha. Az esküvőm egyik legszebb pillanata az volt, amikor királylányként pörögtem vele a bálteremben. Az egyszerű falusi traktoros, aki alig menekült meg a halál torkából, gyönyörű tartással, sebesen forgott velem. Akkor, ott, tudom, hogy büszke volt rám.
Ha eszembe jut, én mindig így látom őt, nem olajos munkásnadrágban, izzadtan és idegesen, mint a hétköznapokban. Az én apám tudom, hogy több lehetett volna, ha nem oda születik. Még akkor is, ha hagyta, hogy a faluban maradjon minden tehetsége.
Soha senki nem volt rám akkora hatással, mint ő. Még akkor is, ha ez folytonos bizonyítási kényszerben mutatkozott meg. Hosszú évekig tartott, míg el tudtam fogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Ő sose hitte volna el, hogy miatta nem találom a helyem a világban. A lányok szemében az apák varázslók: jót, szépet, csillámport is szórhatnak, de megesik, hogy az ellenkezőjét. Nem is ritkán. Nem azért, mert nem szeretnek vagy nem jól szeretnek bennünket. Úgy teszik, ahogy képesek rá. Mi, akik megéljük, eldönthetjük, mit kezdünk ezzel a szeretettel: erőt gyűjtünk belőle vagy sérelmeket. Én biztos vagyok benne, hogy a legtöbben nem akarnak rosszat. Csak szívük zugaiban eltéved a szeretet, és nem az kapja, akinek kellene.
Szeretném hinni, hogy a világban mindenkinek jut egy jó apa, nevelőapa, vagy pótapa, aki meg tudja mutatni, hogy sokféleképpen lehet szeretni, és ha nem is pótolhatnak minden földi jót, kedvességük, figyelmük, dicséreteik átsegítenek bennünket a nehézségeken.
Isten éltessen és áldjon minden apát Égen és Földön, akinek szeretet lakozik a szívében!
Kép forrása: Pinterest
