Az életem előtted

Milyen furcsa arra gondolni, hogy az élet akkor is haladt a medrében, amikor még nem ismertük azt az embert, akibe szerelmesek lettünk igazán, mélyen és visszavonhatatlanul! Reggelente kávéztunk, munkába siettünk, vásárolgattunk és fodrásznál pletykáltunk. Vártak ránk barátok, ismerősök, feladatok jöttek-mentek, és este úgy feküdtünk le, hogy sokszor gondolkodni sem volt erőnk. Aztán megismertünk valakit, aki nem szándékosan, de felforgatta bejáratott mindennapjainkat.

Elkezdtünk vágyni, gondolni rá, aggódni érte. Lestük a tekintetét, a mozdulatait, a reakcióit és hirtelen minden nagyon fontos lett, ami vele kapcsolatos. A szerelem előtt egy bizonyos fokú szabadság is életünk része volt, amelyben csak mi voltunk önmagunknak. Volt ebben jó is, meg rossz is, mert ki megszenvedi ezt, ki pedig szárnyal általa. Vannak nők, férfiak, akik ekkor a legsugárzóbbak, szó szerint a legvonzóbbak. Mert függetlenek. Mert azt tesznek, amihez kedvük van, már ha képesek rá. Aztán ha jön valaki, akiben hirtelen meglátjuk az Igazi lehetőségét, megváltozunk. Épp azt veszítjük el, amely tulajdonságunk felkeltette a másik érdeklődését.
Milyen csalafinta játéka ez a kapcsolatoknak! A nők sajátossága kiváltképp, hogy alárendelik magukat az új szerelemnek. Van bennük valami, ami által arra kényszerülnek, hogy folyton adjanak. Törődést, figyelmet, kedvességet, apró ajándékokat, szép szavakat. És észre sem veszik, hogy szép lassan eltűnnek a kapcsolatban. Feloldódik az egyéniségük, mert meg akarják tartani a szerelmet.

 
 

A szerelem a maga varázslatosságával nagy rabló is. Ha nem csináljuk jól. Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy keveseknek sikerül mesterfokon művelni. Érzelmileg és szellemileg a topon maradni egy szerelmes állapotban nem egyszerű. A szerelem magával hozza a ragaszkodást, a féltést, a féltékenységet és az elvárásokat. Jó esetben ezekből nem mindet, hanem tudunk szelektálni. A nők nagy része nem tud. Birtokolni akar, mert megtanultuk kiskorunktól kezdve, hogy ami a miénk, arra vigyázni kell, mert idegen kezek és szemek becserkészhetik.

A fellángoló és erőt adó kapcsolatokban is előfordul, hogy sokan úgy érzik, minden téren mindent meg kell adniuk a párjuknak. Ezért beáldozható lesz a szabadság, a függetlenség, a lényük varázsa.

Azt hisszük, hogy ha mindig jók vagyunk, kedvesek, figyelmesek és szívünk minden szeretetével a kiválasztott felé fordulunk, akkor tartós marad a szerelem.

Megeshet.

Mégis a kutatások és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a jó túl könnyen megszokható és elfogadható. A jó, amelyről sokat beszélünk, a mesékben is győzedelmeskedik, gyakran unalmassá válik. Nem tudjuk, akarjuk értékelni, mert már észre sem vesszük. Aki folyton ad, egyszer csak kiürül. Bár sokáig ez észrevétlen. Természetesen az egy másik kérdés, hogy miért adunk. Valóban a másik miatt, mert adni jó, vagy azért, mert ezzel önmagunk előtt tetszelgünk? Nem ritka az utóbbi sem.

És most felmerül a kérdés, hogy akkor ne legyünk benne szívvel-lélekkel egy kapcsolatban? Dehogynem. Ha valóban szeretünk, úgysem tudjuk másképpen csinálni. Reménykedjünk, hogy mi a kivételek leszünk, és bennünket értékelni fognak? Mindenképp. Mert lehet, hogy igen, és fityiszt mutathatunk a kétkedőknek.

Egy dolog azonban megszívlelendő: kis részt azért csak tartsunk meg önmagunknak. Ne alá, hanem mellérendelt félként éljük meg a szerelmet. És merjünk nemet mondani, még akkor is, ha nagyon nehezünkre esik. A bólogató kiskutyákat, a túlzott lelkesedést csak egy ideig szeretik. A vadászösztön kimondva kimondatlanul, nem teszi érdekessé a zsákmányt, miután elejtették, és még fotót is készítettek róla.

Talán elszomorító ez, talán inspiráló. Egy biztos: mi nem mások részei vagyunk, a mi lelkünk, szívünk csak a miénk. Nem adhatjuk oda teljesen senkinek, mert egy napon fájdalmasan üresek maradunk.

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here