Öt éve, gondolta Mara. Mintha tegnap lett volna, ahogy remegő lábakkal leszállt a gépről. Gábor várta, mosolygott és ideges volt. Titkolta, de ő érezte. Nem volt könnyű időszak, de nem miattuk. Ők jól döntöttek, ezt akkor is tudta, ahogy azóta százszor is kimondta magában. Hamar megtanult angolul, akcentusa is alig volt, és bár nem könnyen, de el tudott helyezkedni egy kisebb cégnél, ahol felvették asszisztensnek. Azóta annyira meg voltak vele elégedve, hogy többször javasolták neki, hogy szálljon bele az üzletbe. A festék és vegyiáru üzlet remekül működött és terjeszkedett egész New Yorkban, de főleg a környező kisebb városokban.
Amint az várható volt, Tara összeveszett az apjával, de persze nem maradt Magyarországon. A fiú, akibe annyira, de annyira szerelmes lett, utána jött, de fél év után elmúlt a rajongás, és már külön utakra tévedtek. Még nem is sírt utána különösebben, aminek az apja kifejezetten örült, mert remélte, hogy tanulmányaira fog koncentrálni. Így is lett, azóta marketing szakon végzett, és sikeres munkatárs lett egy multinál, amiért egyelőre nem rajongott, ám az önállóság elkezdésére megfelelő volt a kezdőfizetése, amit kapott.
A legnagyobb öröm a nyáron érte Marát, amikor a fia eljött hozzá, és egyik este bevallotta, hogy szeretne kiköltözni egy időre. Legszívesebben kiugrott volna a bőréből örömében, különösen azért, mert később olyan kis lakást béreltek neki, amely csak pár utcányira volt tőlük. Aprócska volt, egy valódi garzon, de így is vagyonokba került, mégse bánta. Az elmúlt öt évben pontosan ötször látta, mindig a július volt az övék, és olyankor kettejüké lett a város. Nem volt véletlen, hogy Mirkó rájött, Amerika vonzó hely, bár nem New Yorkért rajongott. Kisvárosba vágyott, ahol nyugodtan élhet. Mara ezen mindig nevetett, hiszen kamasz volt, épp ebben az időben kellett volna, hogy beszippantsa a szórakozás minden formája. Nem a durvák, de azért nem bánta volna, ha nem húzódik vissza a csigaházába.
Emese sokkal hamarabb felépült a balesetéből mintsem bárki várta volna. Mara párszor próbálta hívni, de egyszer se vette fel a telefont. Ki tudja hányadik próbálkozás után feladta, és minden jót kívánt neki a régi idők emlékére.
És persze ott volt Gábor, aki egyre sármosabb és dögösebb lett, ahogy múltak az évek. Nem csalódott benne. Egyszerűen rajongott érte, és hiába múltak a napok, nem csökkent szerelme. Mellette volt azokban az időkben is, amikor gyötörte a honvágy, amikor anyja megbetegedett és villámgyorsan elvitte a rák. A kiesett húsz év megérlelte kettejük jellemét, és kihozta belőlük a legtöbbet. Talán, ha akkor maradnak együtt a gimi után, nem lettek volna ilyen boldogok. Ki tudja?
– Szeretnél nagymama lenni? – kérdezte a férfi váratlanul, amikor felpillantott a telefonjából. Szemében volt valami huncutság, de Mara nem hallotta ki, ezért azonnal felcsillant a szeme, de ki is hunyt a fény, amikor eszébe jutott, hogy még túl fiatal hozzá.
– Tara terhes?
– Nem, csak kíváncsi voltam, mit lépsz!
– Milyen kis szemétkedés ez megint? – mosolyodott el, és befúrta magát a férfi vállába. – Ha majd eljön az ideje, még kuglófot is sütök.
– Kötni tudsz? – Gábor elnevette magát.
– Még nem, de ne hidd, hogy nem tudnék megtanulni. Bár utálnám, és azt hiszem te is azokat a sálakat, amiket rád erőltetnék!
– A jó ég mentsen meg tőlük!
– Akkor ne provokáld az alvó oroszlánt!
Gábor belecsókolt a hajába, majd a nyakába és végül szenvedélyesen megcsókolta. Igen, ez volt az az élet, amire vágyott, amire mindketten vágytak. Semmi különös, csak együtt és szerelmesen. A többi meg nem számít.
Kép forrása: Pinterest
