Balira eljutni az egy dolog. Nem ez a legnagyobb gond, hanem az, mit fog ott kezdeni, gondolta Milán. De már nem számított. Tudta, hogy egy régi haverjának apja kinn él már vagy egy évtizede, de ez nem jelenti, hogy tárt karokkal várná őt. Ahhoz meg nem volt kedve, hogy beavassa az életébe és így kérjen segítséget Alextől. Alex becsületes nevén Sanyi, tényleg egy jó fej, karakán fickó volt régen, mégis nehezen szánta rá magát, hogy felkeresse.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Álmában sem gondolta volna, hogy a srác ekkora lelkesedéssel fogadja. Betessékelte kicsi garzonjába és közölte vele, hogy örömmel beajánlja a faternak, de csak akkor, ha nem számít nagy fizetésre. Van egy kis szállodájuk, de ez nem jelenti, hogy szívesen és drágán alkalmazna bárkit. Főleg az európaiaktól ódzkodik, mert azok követelőzők.
Viszont mindig van munka, mert Balin is gyorsan keresnek jobb helyet azok, akik nem boldogulnak a túl sokat elváró munkahelyekkel. Alex megjegyezte, hogy az apja biztosan örülni fog neki, mert tudja, hogy a földijei szeretnek és tudnak is dolgozni.
Milán bólintott, és megjegyezte, hogy eddig sem volt a munka ellensége, és tulajdonképpen azért megy el, mert vágyik valami újra, valami teljesen másra, és szeretné kiheverni az előző kapcsolatát, amelyben csúnyán elbántak vele. Ebből egy szó sem volt igaz, de arra tökéletesen jó volt, hogy értelmes hazugságnak tűnjön. Alex nem faggatta, csak megértően bólogatott. Neki sem volt jobb a helyzete, mert nemrég vált el, és a háromszobás budai lakás az asszonyé és a gyerekeké lett, neki meg maradt a garzon.
– Te miért vagy még itt? – kérdezte Milán. – Emlékszem, hogy mindig búvár akartál lenni, utána meg tengerbiológus. Ezt soroltad folyton, amikor a többiek kiröhögtek.
– Gyerek voltam – mondta az legyintve. – Akkor még meg akartam váltani a világot.
– És mi lett ebből a világmegváltásból?
A barna szemű, rasztahajú srác hangos nevetésben tört ki válasz helyett.
– Ugyan már, nem látod? Ennyi! – mutatott a lakásra keserűen. – De a gyerekek miatt megérte. Őket nem tudnám elhagyni. Miattuk maradnom kell.
Milán erre nem tudott mit mondani. Ismerte Ercsit, akit Alex évekig üldözött a szerelmével. A gimnázium legjobb csaja volt, nehezen adta be a derekát. Aztán az egyetem utolsó évében összeházasodtak, mert terhes lett a nagyobbikkal, a lánnyal, és villámgyorsan jött egy kisfiú is.
– Megértelek – tette hozzá minden átélés nélkül és közben az járt a fejében, mekkora szerencse, hogy nincs gyereke, se felesége. Anyja is már jó helyen van, csak annyit üzent, hogy a sas leszállt. Vicces üzenet lett volna, ha nem tudja, hogy mögötte mi rejlik. Torontóban Gyuszi várta és elképesztően boldog volt, hogy láthatja az anyját. Ennyit tudott róluk.
Milán nem akart közvetlenül Alex apjával kapcsolatba kerülni, mert semmiféle nyomot nem akart maga után hagyni. Ezért nem hívta, nem írt neki.
Ha keresni kezdik, senki nem tudhatja meg, merre indult. Bali csodálatos, de nem túl nagy, viszont ahhoz mégis megfelel, hogy az ember ne legyen szem előtt. Tudta, hogy rejtőzködése nem tarthat a végtelenségig, de bízott benne, hogy valami csoda folytán megoldódnak a dolgok. Hogy csodára szükség lesz, efelől nem volt kétsége.
A Liszt Ferenc reptéren nagy volt a nyüzsgés, mint mindig. De most különösen jól esett neki elvegyülni a tömegben, nem zavarta a toporzékoló gyerek látványa sem, sőt az a nő sem, aki minden báját bevetve próbálta a nem megfelelő méretű csomagját felkönyörögni a gépre. Kizárólag az járt a fejében, hogy nem sokára messze lesz mindentől, és az ügyvédje, akinek nem mondta meg a címét, e-mailben tudja csak értesíteni, ha valaki netán megvenné a bárt. Sejtette, hogy erre nem kerül sor, mert Szurok egyik embere fog jelentkezni és az ő nevén fut majd a vétel.
A hosszú út most nem kedvetlenítette el, inkább felvillanyozta. Ahogy elhelyezkedett a cseppet sem kényelmes ülésen, azonnal filmnézésbe kezdett. Az elkövetkező 17 órába bőven belefér egy többévados sorozat, mondta magának.
Felszállás közben egy ismerős arcot pillantott meg, de az is lehet, hogy képzelődött. Pár méterrel előtte annak a lánynak a szomorú arca villant fel előtte, akit egyik nap majdnem elgázolt. Persze lehetett akárki, mert nem volt rajta semmi jellegzetes, már az is meglepte, hogy újra felismeri.
Az út nagy részét végül átaludta.
Denpasarba úgy érkezett, mint egy kifacsart citrom. Az átszállás és a várakozás nem volt ínyére. Nyúzott volt és borostás, emellett a nyaka is beállt. Remek, gondolta, ahogy a poggyászát kihalászta a többi közül.
A reptér csordultig tele volt orchideákkal, amitől kicsit a hideg rázta. Nem szerette őket, a halált juttatták eszébe érthetetlen módon. Bali nem a legszebb arcát mutatta. Hatalmas zuhé volt és a pára még jobban elálmosította. Vállára dobta a kézitáskáját és, amikor túlesett az útlevél vizsgálaton, legszívesebben utat vágott volna magának egy machetével az emberek között. A reptér úgy nézett ki, mintha az egész világ délután pontban négykor megérkezett volna Balira és nem is akarna máshová menni. Minden turista ide vágyik, és ez meg is látszott a zsúfoltan hullámzó embertömegen. Ennyi ember nem hiányzik még annak sem, aki fel akar szívódni.
Fogott egy taxit, ami szintén nem volt egyszerű dolog és a mosolygós, túlontúl barátságos vezetőnek bemondta a Maya Biru címét. Kis híján elaludt a melegben és a szűnni nem akaró esőben. A taxi komótosan haladt a nagy forgalomban, Milánnak lett volna ideje megcsodálni a tájat, de most nem volt ereje hozzá. A hétórás időeltolódás sem kedvezett neki, így alig várta, hogy bejelentkezhessen a szállodába.
A szálloda a vártnál jóval nagyobb volt. A buja növényzet már a bejáratnál elárasztotta varázsával az újonnan érkezőt. Az eső csendesedni látszott. Az épület elsőre egy középkori várra hasonlított, de amikor alaposan megszemlélte, rájött, mekkorát tévedett. A növények átvették az uralmat a falak felett. A gondosan elrejtett fények pár lépéssel beljebb már kellemesebbé tette a látványt az ideérkező fáradt utazó számára. Még hogy Alex apjának van egy kis vállalkozása… Milyen az, ha valakinek igazán nagy van? Szobája a megszokotthoz képest is tágas volt, és óriási üvegezett terasz nyílt belőle a kert egyik szegletére. Mindenhol virágok és mindenhol valami fenséges illat lengte be mind a külső, mind a belső teret. Ez a virág a fürtökben virágzó fehér frangepáni volt. A szoba sarkában az egyik asztalon barna fatálban gyümölcsök várták az elcsigázott vendéget.
Milán azonban nem törődött velük, ledobta a táskáját és korgó gyomra megtöltésére indult pár pillanattal később. Még nem akart Alex apjának szeme elé kerülni, úgy gondolta, jobb, ha előbb összeszedi magát, megfürdik és alszik egy nagyot.
Ekkor a paradicsomban kisütött a nap, és a nap folyamán először a fiú úgy érezte, nem is olyan rossz döntés volt ezt a szigetet választani, pedig még semmit nem látott belőle. És ha dolgozni fog, akkor nem is fog, de tisztában volt vele, hogy nem turistáskodni jött, ezért a modern, cseppet sem ázsiai mintázatra hajazó étterem felé vette az irányt. Elhelyezkedett a kék szövettel bevont karcsú székek egyikén a sarokban és rendelt egy adag nasi gorenget, majd ügyet sem vetve másokra farkaséhesen befalta.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
