„Franco még egyet szívott a cigarettából, majd kidobta és szó nélkül követte a nőt, akinek arcáról nem olvadt le a neki szánt negédes mosoly.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
A nap további része munkával telt. Az emberek csak jöttek és jöttek, de Vikinek nem volt türelme hozzájuk. Egész nap ingerült volt. Több dolog nyomasztotta. Természetesen elsősorban a tegnapi srác, utána Enikő és úgy egészében az otthoni dolgok. Tudta, hogy ez utóbbiban van egy adag önsajnálat is, de nem tudta kikerülni, bár igazi panaszra nem volt oka. Inkább a kérdések sora volt, ami elvette a jókedvét.
Az Éva asszony által említett társaság Magyarországról érkezett. Frissek és hangosak voltak, tipikus turisták, akik azt hiszik, hogy abban az egy hétben, amikor más országban tartózkodnak, a világ csak rájuk figyel.
Amikor az egyik lányt megkérdezte, miért kedveskedik Éva asszony ennyire nekik, akkor az lepisszentette. Később odasúgta, hogy valami államtitkár csemetéje tüntette ki őket a bizalmával és jó benyomást akartak tenni rá és a sleppjére. Így már érthető volt az egész. A főnökasszony jól ismerte őket, mert valaha egy osztályba járt az államtitkár úrral.
Nem sokkal ebéd után megjelent Enikő is. Ivánt kereste. Vikinek azonnal eszébe jutott, hogy mit látott pár órája, de hallgatott. Tudta, jobb nem beleavatkozni az ilyesmibe, mert a végén mindig a rossz hír hozója jár pórul. A lány sokkal összeszedettebb volt, mint reggel. Önkéntelenül a hasára tévedt tekintete, de persze semmi nem látszott rajta, és különben is a bő ruha alatt eltűnt volna.
A nyár teljes erejével tört a városra és a tenger talán még a megszokottnál is kékebb volt. Lehetne ez egy jó nap, gondolta Viki, de nem tűnt annak. És hogy ez még jobban be is igazolódjon, egy nagyon kellemetlen meglepetésben volt része. A már említett társasághoz csapódott Zsolt is, azzal a lánnyal, akivel látta. Szeme üres volt és vézna teste beteges színben tüntette fel a srácot. Sokáig nem vette észre őt és szerencsére nem is hozzá tartozott a társaság. De amikor felfedezte, kikerekedett a szeme. Gúnyosan elmosolyodott és súgott valamit a mellette ülőnek.
– Hé, kis hölgy! – kiáltott oda és próbálta magához inteni Vikit, de ő elfordult. Eleve undorító volt, ahogy kipécézte magának, és az is, ahogy közönséges módon oda ordította volna.
– Viki! – kiabálta a srác. – Told már ide a segged!
A lány elpirult. Még szerencse, hogy a többi vendég nem értett magyarul. Be van állva, tudatosult a lányban. Biztosan be van állva, különben nem lenne ennyire bunkó.
Az egyik srác, egy kedves mackó átlátta a helyzetet és odasietett, hogy mentse a menthetőt.
Valamit mondott Zsoltnak, aki bólogatott, de aztán vigyorogva még nagyobbat ordított. A társaságból azonban ez mintha mindenkinek természetes lett volna. A főnökasszony, ha látta is a jelenetet, nem avatkozott közbe. A vendégért mindent-szabály most is életbe lépett.
Viki mogorván végezte a munkáját, sőt az egyik vendégnek rosszul adott vissza, de az kedvesen figyelmeztette, hogy ennyi nem jár neki. Kezdett a sírás határára kerülni, amikor rájött, hogy második napja kész tragédia.
Enikő, mint valami mentőangyal, ekkor egy óriási pezsgővel egyensúlyozott a kerthelyiségbe és közölte, hogy a ház ajándéka az ünnepeltnek. Mindenki éljenzett. A társaság lecsendesedett, és koccintottak valamelyikük egészségére. Zsolt nem volt köztük. Ő a mosdót és Vikit kereste.
– Na, már nem is állsz velem szóba? – kérdezte, ahogy meglátta a lányt kifordulni a konyha kétszárnyú, billenő ajtaján. – Mire vagy oda magadtól? Gazdagok vagytok, és te itt robotolsz? Talán erre?
– Fogd be! – szólt rá a lány és megpróbált elslisszolni mellette két tányér csevappal.
– Azt szeretném, ha te fognád be azzal a szép kis száddal, ahogy régen! – Azzal elkapta a lány derekát, aki nem tudott védekezni a két tányér miatt.
– Hagyj békén! – kiáltotta.
– Azonnal, csak kicsit közelebbről megnézem, milyen az, amikor egy gazdag lányból csicska lesz! – vigyorgott a srác.
Viki szeme teleszaladt könnyel. A fiú keze a derekáról a mellére csúszott. Legszívesebben az arcába nyomta volna az egyik tányér kaját, de mielőtt ez bekövetkezett volna, megjelent az új szakács.
– Vedd le róla a kezed! – mondta Zsoltra nézve. Hangja nem volt durva, de vészjóslóan csengett.
– No, nézd csak! Itt az utódom!
– Még egyszer nem mondom!
– Mit akarsz, te szánalmas szakács? Kellene neked is ez a friss hús?
A következő pillanatban Zsolt már úgy esett be az asztalok közé, hogy a székek jobbra-balra dőltek el mellette.
– Mondtam, hogy hagyd békén! És most tűnés, mielőtt hívom a rendőrséget!
A srác letörölte a vért szája széléről és feltápászkodott. Vikire nézett, aztán Francora, a következő pillanatban pedig már ütött is. De Franco résen volt és elhajolt. A lány felsikoltott, mint aki csak most tér magához kábulatából.
A szakács elkapta Zsolt karját és hátracsavarta. Olyan erősen szorította, hogy az feljajdult.
– Viki! Szólj valakinek abból a bandából, hogy távolítsa el innét ezt a barmot, nem akarok látványos cirkuszt!
A lány kezében a két tányérral sarkon fordult és kivitte a rendelést. Olyan nyugodtan tette, mintha pár perce semmi nem történt volna odabenn. Franco kiállása érte nagyon meghatotta. Megint eszébe jutott, hogy lám az első benyomás milyen gyakran csapja be az embert.
Még ahhoz is volt ereje, hogy a vendégekre mosolyogjon. Szerencsére senki nem látta a benn lejátszódó eseményeket. Odament a lányhoz, akivel az exe érkezett és kérte, hogy menjen vele. Az nem kérdezett semmit. Felállt és követte Vikit. Mire beértek az étterembe, már Éva asszony is előkerült. Zavartan hablatyolt és annyit kért, távozzanak.
Zsolt kézfejével újra letörölte a vért a szája sarkából, és vad tekintete azt sugallta, ez a játszma még nincs lezárva. A másik állta a tekintetét.
– Rendben van – sziszegte. – Látom, ez a gazdag ribanc mindenkit ujja köré csavart.
Éva asszony felhúzta a szemöldökét és összefonta karját a mellkasán. Tekintete csak akkor lágyult el, amikor Francora pillantott.
– Viszontlátásra! – mondta és sarkon fordult.
– Az lesz – morogta Zsolt és kitámolygott a lánnyal az egyik oldalbejáraton. Ahogy elhagyták az éttermet, Viki hallotta, hogy a főnök szólítja.
– Köszönöm Franco! – súgta oda a fiúnak. – Fantasztikus vagy.
Az nem válaszolt, de a szája fülig szaladt. Nagyon helyes, ha nevet, gondolta Viki és belépett a tágas, modern irodába, amelynek falait vitorlások képei díszítették.
– Megkérdezhetem, hogy ez mi volt? – dörrent rá az asszony. – Erre kell számítanom majd ezután?
– Nem, asszonyom! Még véletlenül sem.
A kérdés nagyon bántotta, de azért kihúzva magát a nő szemébe nézett.
– Ki a fene volt ez a kellemetlen alak?
– Valaha a barátom volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy épp itt összefutunk.
– És mit akart tőled? Ilyesmire ebben az étteremben eddig nem volt példa. Nincs rá szükség továbbra sem! Megértetted?
– Bocsásson meg, de nem tehetek róla. Nem tudom, mit akart, hiszen ő lépett le, nem értem miért csinálta ezt.
– Rendben van. Fogjuk rá, hogy elhiszem! Szeretném, ha több barátod nem kerülne elő, amíg itt dolgozol, világos?
– Nem fog, ebben biztos lehet!
– Akkor jó. Menj, csináld a dolgod, mert szerencsére van mit! És ne felejtsd megköszönni Franconak, hogy milyen lovagiasan kiállt érted. Egy igazi férfi!
Az utolsó mondat szinte elolvadt a szájában. A lány kissé megütközve nézte a korosodó nőt, majd megfordult és kisietett.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
