Blue Palace – 9. rész – Franco

“Lassan gyülekezett az aznapi társaság. Éva asszony tőle szokatlan vidámsággal lépett be az étterembe valakivel. Ez a valaki nagyon ismerős volt Vikinek. Nem azonnal, de rövid gondolkodás után beugrott neki: a srác a vonatról. Mr. Adidas.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Mr. Adidas most nem volt olyan leharcolt, mint a vonaton. Sőt. A haja is frissen volt mosva. Arca derű játszott és úgy nézett ki, mint aki alig várja, hogy dolgozhasson.

Viki megállapította, hogy harminc körül lehet, és az is megfordult a fejében, hogy itt úgy látszik mindenkinek hosszabb a haja a kelleténél. De jól áll neki. Most, hogy nem bújt meg a baseball sapka takarásában, kiderült, hogy a szeme kék. Helyes volt.

 
 

– Hölgyeim és uraim, van szerencsém bemutatni az új szakácsot! – mondta Éva asszony és finoman megérintette a srác vállát. – Fogadják szeretettel! Nem volt könnyű meggyőznöm, hogy csapatunkban jó helye lesz, de sikerült.

Néhányan mosolyogtak, a másik szakács felhúzta a szemöldökét.

– Íme, az új sztárunk! – jegyezte meg félhangosan az egyik pincérfiú, az alacsony, kissé köpcös Kristóf, akit mindenki csak Krisznek hívott. A mellette álló oldalba bökte, mire elhallgatott.
– Helló! Örülök, hogy itt lehetek! Hívjatok csak Franconak! – szólalt meg a sztárnak titulált fiú végtelenül kellemes hangon.

A lányok kuncogni kezdtek.

– Igen, tudom, a tábornok! – mondta kedvesen.  – De higgyétek el, nincs közöm hozzá! Nevetése felszabadult és vidám volt. Viki megállapította magában, hogy az első benyomása hamis volt róla. Nem olyan, mint, amilyennek a vonaton látta. Lehet, hogy az valóban egy kivételesen rossz nap volt és azóta rendeződött körülötte pár dolog.

A főnökasszony még mondott pár szót, de ő nem hallott semmit. Kibámult a teraszra, amely még üres volt, nézte a fehér leandereket, a sarokban pompázó olajfákat és Zoran járt az eszében. Vajon keresni fogja-e? Vajon találkoznak-e még?

Azt sem vette észre, hogy szétszéled a tömeg és az fiú odalép hozzá.

– Szia – mondta neki magyarul. – Ennyi, amit tudok ezen a nyelven – és megint nevetett. – Olaszul, horvátul azonban szót érthetünk – ezt viszont angolul tette hozzá.

Viki úgy rezzent össze, mintha egy másik világból pottyant volna ide.

– Ne haragudj, elgondolkodtam! Maradjunk az angolban, mert nekem más nem nagyon megy.

– Hát… – hümmögött Mr. Adidas, azaz Franco. – Nem bánom, de azt még tökéletesítenem kell. – Meleg, barátságos tekintete megpihent a lányon. – Ha tudtam volna, hogy itt találkozunk, biztosan nem aludtam volna egész úton. A sors útjai azonban…
– Kifürkészhetetlenek – fejezte be a lány. – Semmi gond, látod, téged is idekavart valahogy.
– Szó szerint és ez nem is egyszerű történet, de nem untatnálak vele! Örülök, hogy újra találkoztunk. Megkérdezhetem a neved?
– Viktória.
– A győzelem istennője. Nem ismerlek, de annyira illik hozzád ez a név!
– Ha nem ismersz, honnan tudod?
– Ebben igazad van, de ráérzek az ilyesmire, mint arra is, hogy a másik szakács már most nem kedvel.
– Ne aggódj, Marcus egy kedves, nagy mackó! Ki fogsz jönni vele!
– Remélem, mert nem szeretem, ha rossz a hangulat egy munkahelyen.

– Ejnye, ejnye Viktória
! – szólalt meg váratlanul Éva asszony. – Feltartja az új munkaerőt? Kérem, hagyja, hogy felmérje a terepet! Azt hiszem, önt is várja a teendők sora, nem igaz?

Mindketten rápillantottak és látták, hogy a nő nem viccel. Arca piros volt, szeme csillogott. Blúza szorosan követte gömbölyded testének vonalát.

Tuti, hogy klimaxol, szögezte le Viki, és ez nem nyugtatta meg, főleg, ha Enikőre gondolt. Ki tudja, mi lesz vele, ha kiderül a terhessége? Vajon az anyja ki fogja dobni? Vagy Iván lép le? Attól tartott, mindkettő be fog következni. Volt ebben az asszonyban valami keménység, kegyetlenség, ami kiült az arcára bárhogy igyekezett palástolni.

– Nem, asszonyom! Megyek is! – válaszolta sietve.
Még vetett egy pillantást a srácra és már el is tűnt, hogy tiszta kötényt keressen, mielőtt észrevennék, hogy elfelejtett magára kötni egyet.

Azt már nem látta, hogy a nő szorosan Franco sarkában maradt, magyarázott neki, terelgette az étteremben, majd a konyhában. Úgy viselkedett, mintha idegenvezetést tartana neki a Blue Palace-ban. Franco még Viki után nézett és meglepetéssel vette tudomásul, mennyire örül, hogy viszontláthatja.

A délelőtt, ha beindult, szinte repült. Igaz, hogy ez azzal járt, hogy levegőt sem volt idejük venni. Az első fellélegzéskor Viki a raktáron keresztül ment ki a hátsó udvarra, amikor megpillantotta Ivánt az egyik lánnyal. A lány a falnak dőlt és Iván a nyakát csókolgatta.

– A szemét disznó! – gondolta, és úgy osont el, hogy semmiképp ne vegyék észre.

Meg kell neki mondani, hogy apa lesz, hátha attól lehiggad, morfondírozott, de tudta, hogy ez nem az ő feladata.

Az udvaron lerogyott egy faládára és elgondolkodva elmajszolt egy apró szendvicset.

– Inkább összeütök neked valamit! – szólat meg Franco. – Máskor szólj! Jobb, mintha ilyen gagyi szendvicset eszegetsz!

Viki felkacagott. A srác nem volt gunyoros vagy undok, inkább csak beszélgetést akart kezdeményezni.

– Ezt remélem, senki nem hallotta!

Franco megrántotta a vállát és rágyújtott. A füstöt az ég felé fújta és lazán nekidőlt a falnak.

– Ne aggódj! Ismerem már az éttermi etikettet. Mindenki érzékeny és mindenki a legjobb! Ez már csak így van egy ilyen helyen!
– Van benne valami! Nem jutott eszembe ilyen szépen összegezni.
– Á, én öreg róka vagyok már! Nehéz újat mondani. Mondd, miért jöttél éppen ide Magyarországról? Hívott a tenger?

Viki elkomorodott. Mindenki ezt kérdezi tőle… Vajon miért ne jöhetne el, hiszen 7-800 kilométer nem a világ vége?

– Ez is egy hosszú történet. És talán hívott a tenger – válaszolta komoly arccal.

A srác beleszívott a cigarettájába.

– Mindenkinek van egy hosszú sztorija és talán ezek a sztorik nem túl szépek… Én ráérek. Van kedved munka után elmesélni?

A lány úgy meglepődött, hogy el sem tudta titkolni.

– Nem is tudom – hebegte. – Még nem tudom.
– Más programod van? – Franco szája megrándult. Érezhetően nem erre a válaszra számított. Szeme most nem mosolygott.

– Lehet, de inkább beszéljünk erről később, jó? – hadarta a választ, miközben úgy érezte, megbántja ezt a kedves srácot, aki érezhetően kereste a társaságát. Mégse tudott azonnal igent mondani, mert Zoranra gondolt, az előző estére és arra, milyen könnyen olvadt el az ölelésében. Erre itt egy másik, aki szintén nagyon kedves, és minden lehető módon ki is mutatja, pedig csak pár órája ismerik egymást.

Bezzeg otthon, ahol hónapokig rá se nézett senki, hiába járt el szórakozni. Lehet, hogy a tenger tesz, vagy a nyár? Maga sem tudta.

A raktár ajtaja, ami az udvarra nyílt, ebben a pillanatban feltárult és mindkettőjük óriási meglepetésére Éva asszony jelent meg. Átöltözve, frissen sminkelve és  bűbájosan mosolyogva arra kérte Francot, hogy azonnal jöjjön, mert különleges vendégek érkeztek. Ebből a bájolgásból azonban egy fikarcnyi sem jutott Vikinek, aki úgy érezte, menten felökleli őt a tekintetével.

Honnan a fenéből tudta, hogy Franco itt lehet, kérdezte magában, de már tudta is a választ. A főnökasszony mindenre és mindenkire figyel, különösen az újakra. Ami a Blue Palace-ban történik, az nem kerüli el a figyelmét, ahogy Enikő mondta. És ez most megint beigazolódott.

Franco még egyet szívott a cigarettából, majd kidobta és szó nélkül követte a nőt, akinek arcáról nem olvadt le a neki szánt negédes mosoly.

Előző rész
Következő rész:

Blue Palace – 10. rész – Vannak még lovagok!

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here