„Izabel még utána kiáltott, mielőtt a hátsó ajtón kilépett:
– Itt hagytak neked valamit! – mondta sejtelmesen.”
Az előző részeket itt olvashatod
Laura megfordult. Olyan lassan, vontatottan, mint egy régi filmben. Azt hitte, mára több meglepetés nem várja. Sajgó lábát és töprengő lelkét szerette volna mielőbb hazavinni. És ebben a pillanatban nem azt érezte, hogy valami jó várna még rá. Izabel iránti oktalan féltékenysége is zavarba ejtette. Még jó, hogy a lány nem sejt semmit, mert nem mosolyogna rá így, az egyszer biztos.
– Csak azt ne mondd, hogy egy újabb rózsa! – mondta kelletlenül.
– Nem, ez annál valamivel kisebb, és örülni fogsz neki – válaszolta Izabel és átnyújtott neki egy négyzet alakú dobozt. És ez a doboz nem volt meglepetés Laura számára. Már látta aznap a zöldszemű kezében.
Elpirult. Aztán elsápadt. Hirtelen nem is tudta, hogy örüljön-e vagy szégyellje magát. Izabel az aznapi futár volt, méghozzá annak a férfinak a szépséges küldönce, akiért ő napok óta rajongott.
Nézte a dobozt, amely alig volt nagyobb egy bűvös kockánál. A kék-arany csomagolás elegáns külsőt kölcsönzött neki. Szinte vétek volt leszedni róla.
– Kibontod? – türelmetlenkedett Izabel. – Már nagyon furdalja az oldalam a kíváncsiság . És hogyhogy nem kérded, ki küldte?
– Mert pontosan tudom – mosolyodott el most először szívből Laura.
– Én megmondtam, hogy te vagy a kiszemeltje. Annyira tudtam! Hogy a pokolban csináltad?
– Nem csináltam semmit.
Izabel felnevetett. Kedvesen, vidáman. Nem volt benne szemernyi irigység sem.
– Egy biztos, közel s távol nem terem ilyen pasi minden bokorban! Erre jössz te, és elhappolod előlünk… Pedig már egy ideje próbálkoztunk nála…
– Hidd el, én nem tettem semmit. Csak nagyon bejött nekem is. De kinek nem?
– Mindegy már! Bontsd ki azt a fránya dobozt, mert szétvet az izgalom!
Laura finoman lefejtette a papírt, és a csodás csomagolás egy régimódi, pumpás parfümös üveget rejtett. Olyat, amilyet a régi hölgyek használtak a boudoirjaikban. A metszett kristályüveg ragyogott a fényben. Mint valami ékszer.
– Istenem, ez gyönyörű! – kiáltotta. – Megnyomta a pumpát és a levegő megtelt édes illattal. Volt abban jázmin, vanília és valami leírhatatlan édesség.
– A szerelem illata – közölte mindentudóan Izabel. – Fantasztikus!
Valóban az volt. És a kis doboz alján megint ott lapult egy kártya. Laura kihalászta és szétnyitva azt várta, hogy az az egy szó legyen rajta, ami eddig. De csalódnia kellett.
Csak egy B betű volt apró kis képbe rejtve. Pontosan olyan volt, mint a kódexek díszes iniciáléi. Most már biztos volt, hogy a férfi nevének kezdőbetűje. Más nem lehetett. Akkor nem véletlenül hallotta a régiségboltban, hogy Balázsnak hívják. Végre nevet kapott az Igazi!
A legjobb érzés viszont mégiscsak az volt, hogy viszonzásra talált a rajongása. Mi mást jelenthetne az ajándékok sora?
– És mit mondott neked, amikor odaadta? De pontosan idézd fel, minden szavát tudni akarom!
– Jól van, jól van, hidd el, figyeltem! – kacagott a másik. – Már azt hittem, fel akar szedni, amikor szólt, hogy várjak egy percet, mikor felvettem a rendelést. Nem is akart, csak a szokásosat kérte. Arra is gondoltam, hogy most duplán szórok rá fahéjat, mert valahol olvastam, hogy az vágykeltő. És a süteményt is majd valami különleges szalvétára teszem, vagy csempészek mellé valami finom étcsoki golyót, mert a pasik inkább azt szeretik.
– Izabel! Ne a dinoszauruszok kihalásától kezdd! Meg akarsz ölni? Mondd már, de csak a lényeget!
– Hű, de türelmetlen vagy! – játszotta a sértettet a történet mellékszereplője, aki most hirtelen jelentős szereplővé lépett elő. – Kérdezte, hogy barátnőm vagy-e. Meg hogy átadnék-e neked valamit, és ez nem terhes-e nekem. Istenem, annyira udvarias volt!
– És te mit válaszoltál! Gyerünk, mondd már gyorsabban!
– Persze, hogy azt mondtam, szívesen, meg hogy barátnőm vagy. Ő meg előkapta a parfümöd, hatalmas borravalót adott, és arra kért, hogy csak akkor adjam oda, amikor ő elment. Ja, és tudta a neved.
Ezen Laura nem lepődött meg. Viszont azon a szemérmességen igen, ahogy Balázs, és innentől kezdve mindig kimondja a nevét, szóval Balázs intézte az egészet. Miért nem szólította meg? Miért nem kérte el a telefonszámát? Ez a romantikus udvarlás valahogy nem illett teljesen hozzá. Vagy egyszerűen ő csak elszokott tőle? Hány olyan férfi futkározik még a világon, aki ajándékokat küld, és utána nem akar ismerkedni azonnal? És méghozzá milyen ajándékokat!
– Köszönöm, Izabel, én olyan, de olyan boldog vagyok!
Sugárzó arcát látva ehhez kétség sem fért. Elmúlt a lábfájása, a cipő sem szorította, a titkok is háttérbe szorultak, mert ott volt valaki, aki ennyire figyel rá, akinek ő, Egressy Laura kell.
Izabel kedvesen nézte az új lányt, akit azonnal szívébe zárt. Hihetetlenül jó volt látni, hogy a szürke hétköznapok sodrában valaki ki meri mutatni az érzéseit, mer nevetni, anélkül, hogy félne a következményektől. Ő mindig azt hallotta otthon, hogy ne örüljön túlságosan semminek, a jót nagyon gyorsan rossz követi. Szerette volna azt gondolni, ez most nem így lesz.
Laura magához szorította az üvegcsét, majd gyors mozdulattal a táskájába süllyesztette. Elköszönt és elindult hazafelé.
Az őszi nap továbbra sem pásztázta sugarával az eget, de mindez nem számított, hiszen Laura nem látott mást, csak rózsaszín fellegeket. Ebben a varázslatos állapotban eszébe jutott, hogy vennie kell egy kényelmes, de használható cipőt, amiben bírni fogja az álldogálást meg az egész napi strapát.
Amikor minden jó, akkor valahogy beindul valami szerencse-lavina is. Már a második üzletben talált egy csinos fekete cipőt, és mit ad isten, belefért a lába, nem nyomta, nem szorította sehol. Ez a világ legjobb napja, nyugtázta magában.
Befordulva a Galagonya közbe messziről kiszúrta, hogy a kapucsengőt vizsgálgató srác nem lehet más, csak Oliver.
Halkan mögé lopózva megbökte a vállát. Oliver olyan lendülettel fordult hátra, hogy majdnem fellökte őt.
– A franc…! – kiáltotta. – Szerencse, hogy nem csaptalak le.
– Hát az tényleg szerencse – nevetett Laura. – Csak nem engem keresel?
– Á, csak erre jártam, és vizsgálgatom a neveket idegen kapuk mellett – mondta a srác kacsintva.
– Na, gyere, te bohóc!
– Ne haragudj, hogy nem jöttem, pedig megígértem. Apám mindig annyi munkával lát el, hogy levegőt sem tudok venni. Ha szólok neki, lehurrog. Mindig azt kapom, hogy bezzeg ő az én koromban pár óra alvással is beérte és ment, mint a güzü…
– Ne haragszom, tudtam, hogy valami közbejött.
Laura megsajnálta a bánatosan pislogó Olivert, akinek eddig csak a vicces oldalát látta. Azt képzelte, a fiú mindig bolondozik. Talán túlságosan is sokat, és fütyül az életre. Erre most kiderül, hogy a látszat mögé belátni nem egyszerű dolog.
– Nem jöttem ám üres kézzel! – mosolyodott el a fiú végre valahára. Egy zacskó mogyorót nyújtott át a lépcsőn felfelé menet. – Magam szedtem. Diónk is van, de a mogyoró annyira szép az idén, hogy gondoltam, azzal leplek meg.
A lány meghatódott. Egyszerű ajándék volt, de szívből jött.
– Mi lenne, ha csinálnék nekünk egy kis spagettit? – kérdezte miközben gyalogoltak felfelé a lépcsőn. – Ha éhes vagy… Vagy ha ráérsz.
Oliver bólintott. Kíváncsian nézett szét a lakásban, amikor helyet foglalt. Aztán felpattant.
– Segíthetek? – kérdezte.
Laura lerakta a cipős dobozt, kezet mosott. Oliver a világ legtermészetesebb módján kivonult a konyhába.
– Látom, a lábad rendbe jött. Ennek örülök – nyugtázta a fiú.
Benyúlt a konyhaszekrény fiókjába, és hagymapucolásba fogott. Nem volt nehéz tájékozódnia az aprócska konyhában. Laura apró kockára vágta a szalonnát, sonkát, majd sajtreszelésbe fogott. Mindketten úgy dolgoztak a konyhában együtt, mintha ezer éve ezt csinálták volna. Egy ideig hallgattak, majd Laura elmesélte neki, hogy annyira rendben van, hogy még új cipőt is vett. Sokat gondolkodott azon, vajon elmesélje-e Balázst, az ajándékokat vagy Madame Novákot, de aztán túl korainak érezte még ezt a bizalmaskodást.
Miközben forrni kezdett a víz, kiderült, hogy Oliver nem kifutófiú, csak egyszerűen nem akar ügyvéd lenni, ahogy az apja elvárja tőle. A birtok tulajdonképpen apja testvéréé, akiről már hosszú ideje nem hallottak, viszont az elmúlt évek során felvirágoztatták. Ez sem tetszett Oliver apjának, aki többször kijelentette, hogy nem tehénpásztornak vagy sofőrnek nevelte a legidősebb fiát.
Oliver hangja néha karcosabb lett, érezhető volt, hogy fáj neki apja viselkedése, és nagyon küzd az elismerésért. Mire megfőtt a tészta, Laura megterített. Jólesett leülni a hosszú nap után, nézni a fiú csibészes mosolyát, és nagyokat nevetni a tanyán történteken. A tanya azért nem fedte a valóságot, mert ahol vagy száz marha van, disznók, lovak, kecskék, sőt két strucc is, azt nem igazán lehetett tanyának nevezni. Még egy erdőség is tartozott hozzájuk patakkal és egy horgásztóval. Amikor a fiú ezekről mesélt, a szeme csillogni kezdett. Nyilvánvaló volt, hogy mindez az élete fontos része. Laura nehezen tudta volna elképzelni ingben, nyakkendőben és élére vasalt nadrágban szigorú arccal egy tárgyalóteremben vagy irodában.
– Hű, de jót főztünk! – jelentette a vendég, miután az utolsó falatot is eltüntették.
– Nem véletlenül szerződtettelek kuktának – kacagott a lány. – Már csak a mosogatás marad.
– Hagyd, majd megcsinálom, te addig pihentesd a lábad.
Laura azt hitte, rosszul hall. Van még ilyen a világmindenségben? És volt.
Nem tiltakozott. A fiú meg nekiállt elmosogatni a lábast meg a tányérokat. Ezalatt Laura átnézte az üzeneteit. Luca vagy háromszor kereste. Végül megint üzennie kellett, mert nem tudta elérni a nővérét.
Be kell ugrania okvetlenül, írta. És ha ő be akar, akkor jönni is fog. Laura most nem örült neki. Olyan meghitt és kedves volt az estébe futó délután, hogy egy csepp kedve sem volt a húgához. A telefonja mellett kitapintotta parfümös üveget is. Kivette és nézte a csillogó üvegcsét. Balázsra gondolt, aki gyönyörű kezeivel megérintette az üveget. Neki választotta. Megszagolta. Hogy is mondta Izabel? A szerelem illata… Milyen csodás elnevezés!
Az üvegcsét az ágya mellé helyezte, és mérhetetlen szerelemmel nézett rá. Ekkor csengetés törte meg a varázst. Oliver épp befejezte a mosogatást. Egy rakoncátlan barna tincset kifésült a szeméből és csendesen megjegyezte:
– Nagy forgalom van nálad!
– Csak hiszed! Ez biztosan a szeleburdi húgom lesz.
Azzal Laura ki is nyitotta az ajtót, és beviharzott rajta Luca kipirult arccal.
Folytatás kedden este
