Créme Brulée – 5. rész – A baleset

Felnyitotta a ládikót és egy pici kártyán ennyi állt benne: Állandóan. B.
A mai napon már másodszor látta ezt. Ijesztőnek tűnt. Mint valami horrorfilmben. Nem érezte, hogy kedves, vagy figyelmes ajándék.

Állandóan mi?  Állandóan követi? Megfigyeli? És ki? Miért?

A dobozt viszont ugyanolyan gyönyörűnek találta, mint az üzletben. Luca csodálkozó tekintete azonban felébresztette. Tudta, hogy némi magyarázattal tartozik neki, mert az arcára volt írva a döbbenet.

Az előző részeket itt olvashatod

– El sem hiszem, hogy titkolsz előlem valamit! – kiáltott fel Luca. – Ki a fene az a B? És mit jelent az üzenet?
– Elhiszed, ha azt mondom, fogalmam sincs?
– Nehezen. Valami sejtésed csak van!

Laura leült és ölében az ajándékkal töviről-hegyére elmondott mindent, ami ma történt vele. Mesélt az érzéseiről, arról, hogy nem találja az egészet annyira titokzatosnak, mint inkább félelmetesnek. Valahol legbelül fura gondolatok vertek tanyát a szívében. Aggodalma szorongásba csapott volna át, ha Luca nem kacag fel hangosan.
– Az az ostoba Juditka lenyúlta az ajándékod! – visította hangosan. – Nyilvánvaló, hogy azt is te kaptad. Egy nap kétszer ugyanaz az üzenet nem mehet két nőnek.
– Bolond vagy! Mi van, ha egy sorozatgyilkos gyűjti így az áldozatait?

 
 

Laura fejében ilyen gondolatok is felmerültek.
– Nagyon életszerű! – nevetett a húga hangosan. – Ha sorozatgyilkos, akkor biztosan a gazdagabbik fajtából való. Legközelebb remélhetőleg gyémántkarkötővel próbál lépre csalni.
– Ne bosszants! Valld be, hogy akkor is furcsa ez az egész.
– Tényleg az, de ellentétben veled én romantikusnak látom, te meg a horrort látod benne.

Laura nem adta meg magát egykönnyen.
– Tudta a nevem és a címem! Ez nem kis dolog! Ehhez kell némi rafkósság.
– Azt hiszem, inkább remek szervezés vagy jól informáltság kell ehhez legfőképp.

A két lány egy pillanatra elhallgatott. Luca a szíve mélyén igazságtalannak érezte, hogy a nővére ilyen “kalandokba” keveredhet, hiszen kettejük közül mindig ő volt a szebb, csinosabb, még ha gömbölydedebb is. Neki volt több szerencséje a férfiakkal, mondjuk ebbe az is belejátszott, hogy bevállalósabb volt. Nem kérette annyit magát, és a szerelmet sem vette véresen komolyan. Nem is sérült meg soha a szíve. Laura azonban tört már össze párszor, mert mindig elhitte, hogy a nagy Ő került útjába, pedig csak egy ócska strici jött, aki amilyen gyorsan csak tudott, megszabadult a szerelmes lánytól.

A szép dobozka azonban most még csodásabbnak tűnt, mint elsőre. Lehet, hogy ez igazi kedvesség volt egy férfi részéről, aki állandóan?  Állandóan mi?

Végül Luca úgy köszönt el a nővérétől, hogy magában nyugtázta a tényt, egyszerűbb az élete, mert egyszerűbben fogja fel. Másnap majd azonnal támadásba lendül, és úgy, de úgy behálózza a morcos igazgatót, mint annak a rendje. Egy biztos, karikagyűrűt nem visel, tehát nőtlen vagy elvált. És mindkettő jót jelentett.

Laura ahogy a húga elment, azonnal megtalálta a ládikó helyét a komódon. Ott, ahol egy régi fényképen a nagymamája mosolygott a világba. Gyönyörű, hullámos hajú, szőke szépség volt, Grace Kellyre hasonlított. Ugyanaz a jéghideg szépség, de az álarc mögött törékeny szív lakozott.

Reggel egyszerűen nem csörgött az órája, sem a telefonja. Az egyiket elfelejtette beállítani, a másik meg lemerült. Hirtelen azt sem tudta, mihez kapjon. Már nem volt ideje hajat mosni, és a kapkodásban elfelejtett másik cipőt is magával vinni. Maradt a tornacipő, farmer és a lófarok, amely nem tűnt túl izgalmasnak. Még szerencse, hogy sminkes szütyője mindig a táskája alján lapult.

Levágtatott a lépcsőn, és a bejárati nagy fakaput úgy rántotta magára, hogy a lábujja alatta maradt. A fájdalom éles volt és kegyetlen. Tudta, hogy ennek következményei lesznek. Mivel nem volt szabad elkésnie, összeszorította a fogát, és futni kezdett a nagyon távolinak tűnő kávézó felé. Ha lehet percre pontosan érkezni, akkor neki sikerült. A toronyóra akkor ütötte a 8-at, amikor beesett. Zilált haja, riadt szemei nem keltettek túl jó benyomást Madame Novákban.
– Nem tudna esetleg pár perccel előbb érkezni, ahelyett, hogy bezuhan ide, mint valami veszedelem? – kérdezte zsémbesen.
– Bocsánat, elaludtam – mentegetőzött sírásra görbülő szájjal.
– Rendben, azért nehogy nekem bőgni kezdjen! Nem eszek embert!- mondta megenyhülve.
– Köszönöm, azonnal átöltözöm!
– nyelte vissza a könnyeit Laura hálás tekintettel. Érezte, hogy a haragos tekintet mögött lágy szív lakozik.
– Egy-kettő, egy-kettő, kislány, jönnek a vendégek!

Juditka azonnal kiszúrta, hogy baj van. Izabel aznap nem dolgozott. Egy új fiú törölgette az asztalokat.
– Mi történt veled? –kérdezte Laurát, akinek a lábujja már öklömnyire dagadt, amikor kihúzta a cipőből.
– Szerintem eltört, amikor a kaput ráhúztam.

– Szűzanyám, ez valóban ronda! – kiáltott fel a másik. – Várj, hozok jeget! Addig ülj le, majd kitalálunk valamit.

Az öltöző mélybarna faburkolatát bámulva Laura a világ legszerencsétlenebbjének érezte magát. El sem tudta képzelni, hogy nem sokára órákon át egy helyben fog toporogni a lüktető lábával. És közben majd várni fogja a zöldszemű pasit, akinek tekintetében eddig elmerülni sem tudott. Most jobb is lesz, ha nem, mert a kinézete gyászos volt, gyászosabb, mint a kedve meg a lábujja együttvéve. Miközben várakozott, a táskájáért nyúlt. Kivette a kék szemceruzáját és kihúzta a szemét, majd kifestette a szempilláját. Arcbőre ragyogott az öltöző homályában. Vagy csak a tükre játszott vele könnyű játékot?

Juditka beviharzott a jéggel és úgy nyomta a kendőbe burkolt jégkockákat Laura nagylábujjára, hogy az felordított.
– Ezzel az erővel amputálhatnád is! – mondta mosolyt erőltetve az arcára.
– Mindjárt jobb lesz, ne aggódj! Ma maradj végig a pult mögött zokniban. Azt ki fogod bírni, úgysem lát senki. Jó?
– Hogy te mekkora ész vagy! – mondta Laura melegen. Végtelenül jólesett neki a gondoskodás.
– Ezt eddig is tudtuk! – kacagott Juditka. – Madame Novák nem veheti észre, mert repülsz. Most pedig siess, nem akarok lemaradni a titokzatos pasiról.
– Sietek… Persze, hogy a fenébe ne sietnék!

Azzal feltápászkodott. Amikor meglátta a fejét a tükörben, rájött, hogy a hajával is kezdenie kell valamit. Lazán felcsavarta, és a táskája alján rejtőző csattal megtűzte. Hát nem élete frizurája nézett vissza rá, de legyintett. A zöldszeműről ő sem akart lemaradni.

Amikor kisántikált az öltözőből már csillagok köröztek a feje körül. De összeszorította a fogát és várta, hogy elkezdődjön a nap, amely csak tartogat valami jót is a kezdeti borzalmas indulás után.

Szívesen megkérdezte volna Izabelt, vajon tud-e valamit a tegnapi rózsa eredetéről. Judittal még nem volt annyira bizalmas viszonyban, hogy érdeklődni merjen. Látta, hogy a lány gondterhelten rendezgeti a csodaszép süteményes tálcákat, virágokat cserél a vázákban, de eközben, mintha mégse lett volna felhőtlenül boldog. Úgy látszik, nem a barátja próbálta visszaédesgetni magához őt.

Kilenc óra után pár perccel elkezdtek szállingózni a vásárlók. A rejtelmes kis sarkok megteltek párokkal, akik ki tudja milyen oknál fogva nem dolgoztak, pedig még csak csütörtök volt. Laura nagyon erősen koncentrált a vevők kéréseire, így egészen jól sikerült megfeledkeznie a lábujjáról.

A zöldszemű férfi azonban nem jött. Már dél is elmúlt, amikor szélvészként beviharzott a tejszínt szállító fiú, akivel első nap összefutott.
– Bonjour mindenkinek!- köszönt kissé hangosabban a kelleténél. Pólóján az Eiffel torony virított.
– Ma a helyhez öltöztem – súgta oda cinkosan Laurának, aki a nap folyamán először elnevette magát. Viszont a fiú neve nem jutott eszébe. Csak az, hogy Alain Delonra hasonlít.

A fiú vidámsága, könnyed pimaszsága már az első nap feldobta. Azt sem felejtette el, hogy ismeretlenül is segítette őt pár jó szóval.
– Van egy kis gond!  – közölte a srác. – Azaz több is.
– Na, mondd! – biztatta.
– Nem tudom a neved.
– Én se a tied
–súgta oda neki a lány kuncogva.
– Na, szép.
– Laura vagyok. És a mi a gond még?
– Oliver vagyok, te meg az a lány, aki zokniban szolgál fel, és elfelejti a nevem.

Laura elvörösödött.

Madame Novák épp ekkor érkezett meg. Amikor meghallotta az utolsó mondatot, kikerekedett a szeme épp úgy, mint a zöldszeműnek is, aki vele egyszerre érkezett.

Folytatás szombaton

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here