Amikor Bori meglátta Esztert, egyszerűen megmerevedett. Az utca túloldalán tolta a babakocsit, mellette egy hároméves forma kisfiú vonszolta magát a hőségben. Vagy tíz év nem látta, pontosan a gimi utolsó éve óta, amikor is elterjedt róla, hogy olyan lány, akit minden fiú megkaphat. Nem csak arra, hanem jóval könnyedebb dolgokra is, mondjuk egy orális szexre a tornaterem mögötti beugróban. Azért terjedt el, mert Bori tett róla. Elindította a pletykát. A pletyka természeténél fogva olyan, hogy elég csak két irányba görgetni, már ha az egyik valami oknál fogva befuccsolna. Ha két embernek mondja el az ember, akkor valószínűleg abszolút sikere lesz. Megeshet, hogy az egyik nem mondja tovább, mert nem szereti az ilyen ócskaságot, de ez is ritka. Az meg pláne, hogy mindkettő hallgasson.
Eszter szép lány volt a gimiben. Nem úgy, mint most, amikor huszonnyolc évesen negyvennek látszott. Nem viselt napszemüveget sem, pedig az elfedhette volna a fekete árkokat szeme alatt. A haja sem volt friss, fésülködni sem volt ideje. Mindezt egy pillanat alatt szűrte le Bori, amikor váratlanul felbukkant az életében. Mindketten elköltöztek suli után, alig hallott róla az eset után. Sokáig mindenki Eszteren csámcsogott, és sokan elhitték, hogy rossz lány. Azt mondogatták, talán a szégyen miatt akart végezni magával.
Undorító volt, ahogy elterjedt a pletyka. Persze, nem ő lett volna az első lány a gimiben, akiről csúnyákat mondanak, de a kisváros mocskos szája még fokozta is a dolgot. A hógolyóból lavina lett, és az érettségi táján már az a hír járta, hogy a szóbeli jegyeit térdelve akarta megszerezni. Esztert kezdetben, nem érdekelte a dolog. Emelt fővel járkált a hatalmas épület folyosóin, és úgy nézett ki, felveszi a kesztyűt. Páran oda is szóltak neki, sőt néhány éretlen majom még mutogatta is a nadrágja elejét, majd csak annyit kérdezett, lehet rá kedvezményt kapni, elvégre egy suliba járnak. Ha el akart ülni a rágalom, mindig dobott valaki fát a szunnyadó parázsra.
Bori maga sem hitte, hogy az emberek ennyire durván elhiszik, amit mondanak mások. De elhitték, mert el akarták hinni. Ha mások életén gúnyolódhattak, nem kellett a sajátjukkal szembesülniük. Eszter anyja tanítónő volt, apja jegyző a városban. Azt se lehetett mondani, hogy rossz családból származott volna. Talán ez volt a legnagyobb vétke. Anyja nagyszájúsága, keménysége még rá is segített a bajra, mert fűnek-fának mondogatta, hogy az egész egy nagy hazugság, közben meg látszott rajta, hogy ő maga se hiszi el saját szavait.
Hiába vonta kérdőre a lányát, hiába volt minden fenyegetés, Eszter azt hajtotta, hogy az egész merő gonoszság, de akkor valaki bedobott egy levelet a postaládájukba, amit Zalán néven írt alá. Részletesen elmondta, hogy Eszter hogyan fogadott el tőle pénzt egy szimpla orálért, és megjelölte a helyet és az időt is, amikor ez történt. A lány épp edzésen volt, de rosszul lett, és kiment a levegőre, és húsz percen át nem jött vissza. Utána a kispadon ült lehajtott fejjel. Később azt mondta valakinek, hogy valami hirtelen összeszorította a mellkasát, nem kapott levegőt, és úgy érezte, meg fog halni. Kiverte a víz, ezért kitámolygott a levegőre, és lefeküdt az épület mögött a fűre. Ez épp elég volt ahhoz, hogy ne legyen alibije.
Anyja szeme vérben forgott, amikor elolvasta a levelet. A lány orra alá dugta, és csak annyit kérdezett, hogy ő másnap hogyan menjen be dolgozni? Mit fognak gondolni a kollégái? Hát milyen lányt nevelt ő? Aztán bevágta az ajtót, és elment valahová, ahonnét csak késő este jött haza. Azt meg se kérdezte, hogy igaz-e a levél tartalma.
Eszter apja némán tüntetett. Ő meghallgatta a lányát, de valamiért ő se hitt neki. Annyit jegyzett meg, hogy sajnálja, hogy nem gazdagabbak, és nem vehet jobb telefont vagy ruhákat a lányainak, hogy ne kelljen ilyen módszerekhez folyamodnia.
Eszter húga, Evelin a maga tizenegy évével némán szemlélte az eseményeket. Nem pontosan értett mindent, de azt látta, hogy a nővére lassan összeomlik. Már nem akar elmenni vele fagyizni, nem mennek együtt futni, és a boltba is őt küldte be, ha be kell vásárolniuk. Mondjuk, csak a közeli üzletig volt hajlandó kimozdulni, ami nagy szó volt.
Bori csendben figyelte, milyen szépen alakul a terve. A terv oka azonban továbbra se akarta észrevenni őt. Kendének hívták, a legszebb srác volt, akit valaha látott. Olyan, amilyen a sorozatokban szokott lenni, Zac Efron-féle, mármint amilyen ő volt tiniként. Ragyogó szem, atletikus test és gyönyörű mosoly. A fiú vízilabdázott, és ettől olyan háta volt, a csajok felszisszentek, ha meglátták. Ezer meg ezer barátnője akadt, de csak napokig. Viszont mindenki tudta, hogy Eszter tetszik neki. A lány azonban nem akart kötélnek állni. Nem volt vele barátságtalan, csak egyszerűen lerázta.
Bori meglapulva figyelte az eseményeket, és úgy látta, eljött az ideje, hogy kiábránduljon Zalán, nehogy még túlmisztifikálja, hisz nincs benne semmi különös, csakhogy képes nemet mondani. A folyosón, az egyik nap végén mondta el két lánynak, mit hallott. Persze somolyogva, bizalmasan és mindentudóan, ahogy kell. Már másnap megindult a pusmogás.
Majdnem két hónap alatt hajszolta bele Esztert az öngyilkosságba. Nem szándékosan. Nem volt benne ennyi gonoszság. Mégis egy június végi napon szirénázó mentőautó vitte be a lányt a kórházba, mert beszedte anyja össze nyugtatóját. A húga talált rá. Senki nem volt otthon, amikor Eszter döntött és lépett. Nem figyelemfelkeltés akart lenni, hanem komoly elhatározás. Már nem bírta el a várost, a sunyi tekinteteket, az üzeneteket, amiket kapott a telefonján, de szülei ridegségét sem. Evelin hegedűórája aznap elmaradt, előbb ért haza, és így találta meg a nővérét. Már eszméletlen volt. De a mentő időben kiért és megmentették.
Bori borzalmasan érezte magát, amikor megtudta. Az ördög nem annyira gonosz, mint ő, mondta magának. Szerette volna visszacsinálni az egészet, de már rég nem lehetett. Azon az őszön egyetemre került, Eszter pedig a fővárosba költözött egy albérletbe, nem kezdte el a tanulmányait, halasztott. Azt beszélték, házakhoz jár takarítani, de egyesek szerint valamelyik Mekiben vállalt munkát. Nem látta többé, egészen a mai napig, amikor észrevette. Úgy érezte, oda kell mennie hozzá. Meg kell mondania, hogy miatta volt az egész. Meg kell kérnie, hogy bocsásson meg, mert ostoba és féltékeny volt. Meg gonosz, meg szánalmas.
Vajon számítana mindez ennyi év után? Megoldana bármit is? Talán. Lépni akart, amikor kinyílt a kapu, amely előtt a lány állt a két gyerekkel és kilépett egy srác. Magas, vékony és tüsihajú. Odahajolt Eszterhez, puszit nyomott az arcára. Megsimogatta a kisfiú fejét, akinek felragyogott a szeme. Szépek, gondolta Bori. És ez most a jelen. A múltnak nyoma sincs. Szerencsére Eszter nem látta meg őt. Ezért gyorsan beugrott a kapualjba és merengve nézett a távolodó csapat után. Jobb így, nyugtatta magát. Minek bolygatni a múltat? Azzal megfordult és elsietett az ellenkező irányba. A nap kitartóan égette a hátát, miközben azon morfondírozott, tényleg jól döntött-e vagy csak megfutamodott.
Kép forrása: Pinterest
