Egy családban az átlag hétköznapok sem telnek el konfliktusmentesen. Hiszen az egyik gyerek harsány, a másik pedig befelé forduló, az anya szereti a békét, az apa viszont ordibálással engedi ki a gőzt… miért lenne hát zökkenőmentes és egyforma a gyász megélése?
Fontos, hogy egy ilyen nehéz helyzetben még inkább figyeljünk a sokszínűségre, a tagok habitusára… Vedd figyelembe, hogy nincs egyforma gyász, mint ahogy nincs “rossz gyász” sem. A csendes, befelé forduló ember ugyanúgy szenved, mint a hangosan síró, vagy az, aki röhögőgörcsöt kap, és hisztérikusan fetreng egy idióta sorozat előtt, a mama halálát követő napon…
Ugyanígy, azt se nézd rossz szemmel, hogy ki milyen ütemben gyászol. A gyász egy folyamat, amely mindenkiben máshogy zajlik le. Sem siettetni nem szabad, sem valakit visszafogni az elengedés egyik fázisában: mindkettő depresszióhoz vezethet. Engedd meg, hogy minden családtagod a saját tempójában dolgozza fel a történteket!
Ha gyermeked van, rájuk, a saját érzéseiden túl, külön figyelmet kell szentelned: biztosítsd őket (naponta, szóban, és öleléssel, odafigyeléssel) arról, hogy teljesen okés, ha éppen nem éreznek fájdalmat, de normális az is, ha nagyon letörtek. Hogy nem mindig kell jól éreznünk magunkat, és, hogy ez az időszak pont a szabadon engedett fájdalomé…
Nem szégyen külső segítséget kérni: egy gyászterapeuta külsősként, de szakértőként tud benneteket kivezetni ebből a sötét időszakból. Ha gyászol az egész család, és nem tudsz mindenki érzéseire megfelelő időt fordítani és tökéletes gyógyírt találni, fordulj szakemberhez!
