„Miközben azt lesed, hol eshet bele a gyermeked egy gödörbe, hogy még időben elkaphasd, számos lehetőséget elszalasztasz, amikor megbeszélhetnéd vele, mikor bukkanhatnak fel váratlanul új gödrök, és hogyan kerülheti ki őket.”
(Michelle Icard)
Ha tetszik, ha nem, el kell ismerni, hogy megváltoztak a dolgok a gyereknevelésben (is). Sokszor hivatkozunk arra, hogy a világ is más lett, meg a gyerekek ártatlanok, nem tehetnek arról, ami velük és körülöttük történik, amelyben sok igazság van. Régebben azt hitték, hogy a genetika mellett a nevelésnek jelentős szerepe van a gyerekek formálásában, ami szintén igaz, már ha beszélhetünk nevelésről. Ma egyre kevesebb, de erről nem a gyerekek tehetnek, hiszen olyan szabadság korát élik legtöbben, amely soha eddig nem fordult elő a világtörténelemben.
A 21. században bizonyos fokig a gyerekek körül forog a világ. A szülők folytonos készenléti állapotban lesik, mikor és hogyan teljesítsék szemük fénye kívánságait. Természetes, hogy gyerekünknek mindenkor a legjobbat akarjuk, az viszont nem, hogy önmagunkat cselédsorba taszítjuk. Erőnkön felül megvesszük a legjobb telefonokat, okosórákat, drónokat születésnapokra, karácsonyra, pedig valljuk be, nem lenne szükséges, de nem merünk nemet mondani. A gyerek egyértelműen és mindenkor főnök igen sok családban. Uralkodik, dirigál, követelőzik, és a legtöbben nem mernek nemet mondani neki. Sok-sok figyelmeztető jel utal arra, hogy rossz, amit teszünk, de nem tudunk leállni a folytonos vásárlással és a kívánságok teljesítésével. A mai gyerek mindent megkap, amit akar. Naponta vesznek neki ajándékokat, hol apróságot, hol nagyobbat, mert követeli. A legtöbb szülő nem mert konfliktusba keveredni, ezért enged. Képtelen nemet mondani, mert úgy gondolja, akkor nem szereti eléggé csemetéjét. A gyerek természetesen ezt ki is használja, így nagyon nehéz jelentősebb alkalmakon megfelelő ajándékkal meglepni. Mindig fokozni kell az előzőt. Régen az ajándéknak értéke volt, és nem borította el a gyerekszobát a felesleges dolgok sokasága. Vártuk, reméltük, hogy megkaphatunk valamit, és csalódtunk is, de volt időnk és lehetőségünk ábrándozni, vágyakozni. Ma ennek örömét vesszük el a gyerekünktől, aki türelmetlen és követelőző lesz ezáltal. Egyre nehezebben érti meg, hogy nem teljesülhet minden kívánsága. Így egy idő után istenkirállyá alakul, mert tudja, hogy elég nyekkennie, sírnia vagy épp tombolnia, és a legdrágább, leglehetetlenebb dolgot is megkaphatja.
Mindezekre azonnal az a válasz, hogy nekünk nem volt meg, és miért ne vennénk, ha tehetjük? No, meg a szeretet. A szeretet, amely időt, odafigyelést, törődést kellene, hogy tartalmazzon, amelyre nem vagyunk képesek, inkább nyitjuk a pénztárcánkat. Azt gondoljuk, ha nem vagyunk a gyerek pénzautomatája, akkor rossz szülők vagyunk.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az elszabadult, korlátokkal nem rendelkező, türelmet, empátiát nem ismerő gyerekek uralják a felnőttek életét. Játszótér lett nekik a világ, és ha valaki szólni mer, netán zavarja a rohangálás, a boltban való viselkedés, a hangoskodás egy cukrászdában, akkor megkapja, hogy rossz ember, és nem érti meg, hogy a gyerek már csak ilyen. Ez azonban nem igaz.
A gyerek sok esetben olyan, amilyennek neveljük. Ha nem tanítjuk meg köszönni, viselkedni, várakozni, udvariasnak lenni, ugyan honnan tudná magától? Ha nem mondjuk neki, hogy ne tolakodjon, ne visítson, várja ki a sorát, hogy mások is léteznek körülötte, nem fogja magától felfogni. Legfeljebb, ha más hozzá hasonlóval találkozik, aki legalább ennyire erőszakosan követeli a jogait. Ebből adódik rengeteg konfliktus, és a szülő a játszótéren, az óvodában és az iskolában elszenvedett sérelmekért nem hibáztatja magát, hogyan is tenné, hanem másokat, akik nem vették tudomásul, hogy az ő kiskirályuknak milyen különleges előjogai vannak másokkal szemben. Harcol, csapkod, szitkozódik, pedig arra kellene megtanítania a gyerekét, hogy fújja ki az orrát, húzza le maga után a vécét, hogy adja át a helyét a rászorulóknak, vagy legyen kedvesebb, figyelmesebb másokkal. Mivel a legtöbb gyerek nem tanulja meg ezt, egyre többször kerül összetűzésbe a másikkal, aki szintén úgy gondolja, a Föld miatta forog.
Fel kellene már fogni, hogy a szeretet nem egyenlő az engedékenységgel. Nem egyenlő azzal, hogy a szülő gyáván meghunyászkodik, ráhagy mindent, sőt úgy tesz, mintha nem látná, hogy mit csinál a gyereke. A korlátok, a szabályok nem azért léteznek, hogy okvetlenül áthágjuk őket. Értünk vannak, hogy megtanuljunk józan keretek között boldogulni. Ha az úttest bal oldalán nem jön semmi, nem megyünk át, hogy érezzük, miénk az út, mert veszélybe sodorjuk az életünket és másokét is. Hiába tudjuk, hogy el lehet lopni valamit, össze lehet törni egy padot, hirdetőtáblát, mégse esünk neki, mert megtanultuk, hogy értünk van, bennünket szolgál. Ez az, amit most nem akarunk felfogni és megtanítani. Tisztelet a kivételnek.
A mai gyerek nem tudja megtörölni a fenekét iskoláskorban, hagyja lógni orrából a taknyot, nem mos kezet, nem tud késsel-villával enni, csak kézzel, mert a Mekiben az van, de lökdösődni, törtetni, toporzékolni tud, ha nem teljesül azonnal a vágya. Ezért nehéz beilleszkednie egy közösségbe, mert hétévesen is öltöztetik, etetik, nem kérik meg, hogy saját dolgaival törődjön. Elvétve kell takarítania, beágyaznia maga után, vagy a mosogatóba tenni a használt evőeszközeit.
Azok a gyerekek, akik kis szörnyetegek óvodásként, nehezen alakulnak mássá nagyobb korukban. Kamaszként a szülők döbbenten tapasztalják, hogy milyen erős bírálatot kapnak, pedig addig úgy hitték, megtettek mindent. Viszont nem elég sikeresek, gazdagok, nincs jó kocsijuk, csak átlagos, és nem Dubajban nyaralnak, hanem Horvátországban, ami addig jó volt, de már rég unalmas. Ki fog derülni ezen szülőkről, hogy kevés zsebpénzt adnak, nem elég menők, buták az új kütyükhöz, egyszóval nem sok tiszteletet érdemelnek. Mondjuk, a gyerek azt se tudja, mi az, hiszen nem kellett tisztelnie addig senkit sem. Ha valaki ellene vagy rá mert szólni, azt simán elküldhette a fenébe, most ugyanezt teszi lúzer szüleivel, akik nem fogják érteni, és még inkább szolgái lesznek gyakran lusta, nemtörődöm és motiválatlan kamaszaiknak.
A nevelés kiskorban kezdődik. Egy gyereket akkor is lehet szeretni, ha nemet mondunk neki. Ő akkor is szeretni fog bennünket, sőt tisztelni, mert nem ugrálunk a kedve szerint. Higgyük el, ha ellenkezőjét tesszük, vissza fogjuk kapni, hogy mi voltunk a hibásak, minek hagytuk, hogy olyanok legyenek, amilyenek.
Csakis a felnőtt tehet azért, hogy ez a világ változzon. Tehet azáltal, hogy felelősségteljes, magabiztos és céltudatos gyereket nevel, nem pedig egy elégedetlen, mindent akaró, mindenkin átgázoló úthengert. Rajtunk múlik. A szeretet ára nem mérhető pénzben és folytonos igenlésben. Előbb-utóbb rájövünk. Csak utóbb kissé fájdalmasabb lesz.
Kép forrása: Pinterest
