Ha iskolába készül a gyerek, valóban sok változás várható a család életén belül. Nagyon fontos tudni és felkészülni arra, hogy az iskola elvárásokkal fordul a gyerek és a szülő felé. Mindezt azért, hogy jobb teljesítményre sarkallja. Az iskola nem játszóház, nem bulihelyszín, mert sok szülő azzal búcsúzik reggelente a gyerekétől, hogy legyen érezze jól magát. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen ez lenne az egyik követelmény, viszont azt is tudatosítani kellene benne, hogy ott figyelnie kell, hogy kötelességei vannak, és nemcsak akkor jó egy iskola, ha ott buli, haverok, meg Fanta várja.
A 21. század embere, ezeken belül a gyerekek is, azt gondolják, hogy az élet arról szól, hogy mindenhol komfortosan, nehézségek nélkül tudunk haladni előre, és a világ a benne élőkkel azért létezik, hogy bennünket szórakoztasson, netán kiszolgáljon. Az iskola nem rózsaszín habos-babos felhő, amelyben minden gyerek csillámpónin lovagol és csakis piros pontot meg ötöst kap. A tanító néni meg tündérbe oltott tyúkanyó, akinek más dolga sincs, csak őt dicsérni, támogatni és ajnározni. Természetesen mind tudjuk, hogy az a legjobb, hogy valahol kedvesek velünk, ha sokszor dicsérnek meg, ha elismernek. Viszont az iskolába lépő gyereknek azt is meg kell tanítani, méghozzá a családban, hogy bár ő otthon a világ közepe, az iskolai közegben nem lesz az.
Fontos, hogy türelemmel és elfogadással legyen mások iránt, hogy megértse, nem tudnak mindig rá figyelni, és nem mondhatja el minden pillanatban, amit szeretne, mert, ha mások is ezt teszik, megáll az élet. Az iskolai élet millió súrlódással jár, mivel a gyerekek mind hasonlóképpen gondolkodnak, azaz önmagukat tartják a legfontosabbnak, legkülönlegesebbnek. Persze akadnak visszafogottabb, önbizalomhiányosabb gyerekek, de egyre kevesebben.
A mai gyerekek jó része olyan családban nő fel, amelyben a szülők folyamatosan kompenzálják az időhiányt, a gondoskodás hiányát. A szülőket állandó lelkifurdalás gyötri, ezért mindent megengednek, megvesznek, és hogy ne kelljen konfrontálódniuk, rá nem szólnának a gyerekükre. Ez a helyzet azonban az iskolai térben erősen visszaüt. Olyan az egész, mint egy ring, ahová beszabadul egy rakás bokszoló, és mind győzni akar. Sérülés nélkül egy se ússza meg. Nem lehet szomorúság, csalódás és kudarcok nélkül felnőni. Viszont a szülők nagy hányada azt várja az iskolától, hogy ott a tanuláson, nevelésen kívül mindent megkapjon: szeressék, dédelgessék, folyamatosan szem előtt tartsák a kiválóságukat. Ez lehetetlen. Mivel mindenki azonos dolgot vár el egy 25-26 fős osztályban, egyszer csak azt veszik észre, hogy a gyerek panaszkodik otthon. Mert nem a kedvenc, mert nem mosolygott a tanító néni, mert nem szólította fel, hiába jelentkezett, nem olvas, szerepel annyit, amennyit akar. Ezek a dolgok igen frusztrálóak, de gondoljunk bele: van a világnak olyan szeglete, ahol mi, felnőttek azt csinálunk, amit akarunk, úgy tiporunk el másokat, ahogy nekünk tetszik, és ennek nem lesz következménye? Nincs. Még a család sem az, mert az ottani bajok, konfliktusok is egy idő után felszínre kerülnek, és váláshoz vezethetnek.
Visszatérve az iskolakezdéshez: akkor lehetünk legjobban gyerekünk hasznára, ha azt tanítjuk meg neki, hogy a világ színes, tarka, és mi elfogadásra kell, hogy törekedjünk. Azt is el kell mondanunk, hogy a tisztelet, a szófogadás, a fegyelem nem ördögtől való, mert ahhoz, hogy egy közösség jól működjön, minderre nagyon nagy szükség van. A csúfolódás, a gúny, mások kinevetése viszont ronda és fájdalmas, ezt bizonyára megérti, ha majd vele történik.
Egy jövendő iskolásnak fontos, hogy legyen elég türelme várakozni, elviselni a nehézségeket, fontos, hogy másokat ne bántson, és megértse, hogy a kudarcok az élet velejárói. Nem kellemesek, de a siker, amelyért megdolgozik, annál inkább az. Nem megy minden azonnal. Sem járni, sem enni, de biciklizni se tanultunk meg két pillanat alatt. Viszont sikerült. Sok gyakorlással, szorgalommal igenis nagyot lehet ugrani, viszont az ellenkezője nem segít, hiába támadjuk a környezetet, a pedagógust, vagy bárkit.
Szülőnek lenni sosem egyszerű. De azzal feltétlenül jót tehetünk a gyereknek, ha nem arra neveljük, hogy ököllel, törtetve haladjon előre. A jó szó, a kedvesség ingyen van. Gyerekeknél is. Ha pedig társaival kedves, valószínűbb, hogy vele is azok lesznek. Persze akad jó néhány kivétel, de mégse tehetjük meg, hogy arra biztatjuk a gyerekünket, hogy élje ki agresszióját a közösségben. Minden durvaság durvaságot szül.
Az iskola, legyen az ma bármilyen, még mindig értéket képvisel. Az ott dolgozó pedagógusok, bár mindig akad kivétel, arra nevelik a gyerekeket, hogy köszönjenek, legyenek udvariasak, fegyelmezettek. Ezért a pedagógus mindig egy kicsit megmarad anyának, apának, de csak annyira, amennyire muszáj, hiszen minden szeretet, törődés, odafigyelés forrása mégiscsak a család kell, hogy legyen. Az a gyerek, aki ezt megkapja, ritkán üt-vág az iskolában.
Szülőként bíznunk kell magunkban, a pedagógusban és a gyerekünkben is. És ne féljünk, venni fogja az akadályokat a csapatjáték minden résztvevője. Ahogy tudja.
Kép forrása: Pinterest
