Hány nő él bennem?

Nő vagyok. Ez biztos.  Ízig-vérig nő. Nő vagyok reggel, délután, esőben, sárban, ősszel, tavasszal. Mindig. Vajon mikor tudjuk meg, hogy azok vagyunk? Amikor rózsaszínű ruhácskába öltöztetnek csecsemőként? Amikor nem szólnak ránk, ha pityergünk minden kis apróságon három évesen? Amikor rájövünk arra, hogy szabad sírnunk, szabad szeszélyeskednünk, mert az együtt jár a női mivoltunkkal? Amikor felvesszük anya magas sarkúját és mindenki ellágyultan mosolyog? Vagy, amikor a mosolyunktól a felnőtt férfiak is olvadoznak, pedig csak ovisok vagyunk, és csábítani még nem akarunk? Valahol, nagyon korán kezdődik el ez bennünk.

Hogy jó-e nőnek lenni, arról vitatkozhatnánk reggelig. Mert sokszor jó. Ha megdicsérnek bennünket a szépségünkért, a finom bájunkért, az odaadásunkért, a ragaszkodásunkért, akkor nagyon jó.  De ha fintorogva közlik, hogy az adott munkakörbe nem valók vagyunk, mert az nem tűr hisztit, kemény kezet igényel, hogy oda határozott fellépés kell, s mi pedig nem vagyunk azok, akkor nem biztos, hogy rajongunk a női mivoltunkért. Ugyanez vonatkozik a parkolásra, az autóvezetésre, a tájékozódásra, a kütyük összeszerelésére. Ilyenkor csak hátrány nőnek lenni. Egy nő nem tudhat jól, lendületesen vezetni, hát még parkolni, mert akkor biztos, hogy rásütik, hogy nézd meg, semmi nőies sincs benne. Jó, jó sikerült neki, de ez csak a véletlen szülötte lehet. Ha vezetőként boldogul, biztosan megkapja a kis szurka-piszka megjegyzést, hogy tutira nem tud főzni, rossz anya, még rosszabb feleség, hiszen valószínűleg ő hordja otthon is a nadrágot, ha a cégnél ilyen kemény.

 
 

Hány nő él bennem? Nem tudom… ezer… vagy több….

Nő vagyok, ha szerelmes vagyok és figyelmes. Ha lángolok, bújok, kedveskedek. Ha főzök egy isteni vacsorát, tiszta a lakás, vasalt az ing, akkor jól szerepeltem a nőt megcímkéző férfitársadalomban.

Nő vagyok, ha törődöm a gyerekkel, ha reggel hatkor képes vagyok a nagy rohanásban tejbegrízt készíteni egy szem csomó nélkül. Ilyenkor fantasztikus anya is vagyok. Nőként néznek rám, ha a munkahelyemen az első kudarcnál bőgök egy sarokban. Természetesen gyenge nőnek tartanak, aki nem bírja a nyomást. De a nők már csak ilyenek, teszik hozzá, nevezzük néven, a férfiak!, ezért nem léphetett volna elsőként nő a Holdra, mert neki nem kis lépés lett volna ez, hanem kis lábmutogatás. (az emberiségnek!)

Nő vagyok a fürdőszobában, ha ezer kenceficém van, ha nem tudok smink nélkül élni, és elájulok egy csinos cipőtől. Ilyenkor a divatmajom vagyok, de mégiscsak majom-nő!

Nő vagyok, ha vásárolok, vásárolgatok céltalanul, ha tudom, hogy mikor vannak a Glamour-napok, ha egy leárazás lázba hoz. Ha pletykázom eszeveszettül, közben pedig észreveszem az utca másik oldalán sétáló sármos pasit, aki mosolyogva telefonál, és látom is rajta, hogy a mosolya csodás. Hallom a hangszínén, hogy nővel beszél… közben azért hallgatom a másik nő fogyásának történetét, ami már századik próbálkozás az elmúlt másfél évben. De meghallgatom készségesen, adok egy-két jó tanácsot, sajnálkozom egy keveset, közben pedig megdicsérem az igyekezetét.

Nő vagyok, ha hazudok, játszmázom, hogy megszerezzek egy férfit. Ha megszereztem, akkor meg azon dolgozom rafkós kis trükkökkel, hogy megtartsam. Sosem vagyok egészen nyílt, nem teregetem ki a lapjaim, mert megtanultam, hogy a sejtelmesség, a titokzatosság sokszor célravezetőbb.

Nő vagyok, ha kuncsorgok a figyelemért, a szeretetért, ha elnézem a férfi gyarlóságát, megdicsérem ügyetlenségében is, közben meg csak arra vágyom, hogy senkit és semmit ne vegyen észre rajtam kívül.

Nő vagyok, ha tombolok a féltékenységtől, pedig tudom, hogy azt senki nem szereti. Ha cirkuszolok egy kanapén hagyott koszos zokni miatt. Ha szóvá teszem a vécédeszka lehajtásának problémáját,  no akkor igazi NŐ.

Ezer csodálatos és kevésbé csodálatos nő lakik bennem. Mindnek bérlete van, néha előjön, eljátssza a szerepét, majd visszamegy és várja, hogy újabb jelenése legyen.

Nő vagyok, más nem lehetek. Vedd észre!

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here