Az igaz történetekkel sokszor úgy van az ember, hogy csodálkozni sem mer nagyon, mert nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Sok emberrel találkozom, még több ember között dolgozom, mindig megtalálnak a különös történetek. Ezekből hoztam egy csokornyit a történetek főszereplőinek engedélyével. Csak a neveket és a helyszíneket változtattam meg. (Imre Hilda)
Ági története egyszerre vicces és cseppet sem az.
Pár éve egy tavaszon esett meg vele, amit most elmesélek, amikor egy langyos estén színházba készült a párjával, de előtte még nem bírt kihagyni egy kis sétát, mondjuk ki, shoppingot a Westendben. Vett magának egy fülbevalót, meg egy tavaszi sálat, amikor hirtelen az órájára pillantott, meglepve látta, hogy késésben van.
Robi már biztosan türelmetlenül toporog a színház előtt és biztosan megjegyzi majd, hogy a nők folyton vásárolnak. Kivágtatott az üzletből, és az aluljárón keresztül a villamosmegálló felé sietett. Azaz sietett volna, ha meg nem állítja egy asszony, aki ott koldult a gyerekével. Csak egy százast kért tőle, abból majd zsemlét vesz a gyerekének, mondta. Ági nem akart arra gondolni, hogy igaz-e vagy sem, gyorsan adott egy százforintost és futott is volna tovább, de az asszony elkapta a karját.
Szívesen megjósolná neki a jövőt, mondta kedvesen, ha már ennyire jó volt hozzá. Ez a minimum. Még soha senki nem jósolt neki, ezért Ági megtorpant. Kíváncsi lett. A nagy szoknyás, kendőbe bújt asszony látva tétovázását, megragadta a kezét, és mindenféle szépeket mondott. Volt abban sok pénz, utazás és egy jóképű idegen is, mire a lány kis híján nevetésben tört ki.
Az járt a fejében, hogy így jár, aki hülyeségekre adja fejét. Ekkor azonban az asszony gyorsan megkérdezte, van-e nála papírpénz. Arra mondana jóslatot, mert az hozza meg igazán az ember szerencséjét. Nyugtatta, hogy nem kell nagy, a legkisebb is megteszi. Persze Áginál nem volt ötszázas, csak egy kétezres. Arra gondolt, egye fene, hadd hallja azt a világhíres nagy szerencsét.
Az aluljáró alkalmi jósnője nem vette el a pénzt, inkább kérte, hogy Ági adjon neki két hajszálat is. Mielőtt azonban ő szóhoz juthatott volna, villámgyorsan kitépett kettőt a sajátjából, és átnyújtotta neki, hogy tekerje be azzal a pénzt. Aztán intett, hogy „ügyfele” is tegyen hasonlóképpen.
Az egész hókuszpókusz nem volt jó semmire, de ha már az ember benne van, nehezen tud kilépni. A nő felnézett a mennyezetre, hablatyolt valamit, és kérte, hogy Ági fújjon rá háromszor, majd amikor ez megtörtént, elvette a pénzt. Ájtatos ábrázattal kijelentette, hogy neki is rá kell fújnia, és akkor teljesül minden szép és jó, ami a lányra vár. A pénzt megfogva azonban nem fújt egyszer sem, hanem összegyűjtve nyálát, rácsorgatta a kétezresre.
Barátnőm lemerevedve figyelte. Nem azért, mert undorító volt, vagy épp különleges, hanem maga a mód döbbentette meg, ahogy tálalta a nő a jelenetet, akivel az előbb jót tett. Amikor a papírpénz már a nyálban úszott, akkor az asszony elmosolyodott és vigyorogva ennyit kérdezett:
– Ugye, ez már nem kell magának kis kisasszony?
Mielőtt bármit is válaszolhatott volna, a „jósnő” sarkon fordult és eltűnt az aluljáró forgatagában. Ági meg csak állt ostobán, megalázottan, és a szíve majd kiugrott a helyéből. Okos, rátermett nőnek tartotta magát, de ez az érzés azonnal elmúlt, ahogy végiggondolta a helyzetet.
Ő, aki mindig óvatos, mindig elővigyázatos volt, szemrebbenés nélkül besétált egy ócska csapdába. A legfájdalmasabb nem a kétezres elvesztése volt, habár annak örült, hogy nem nagyobb pénzt vett ki a pénztárcájából, hanem az érzés, hogy ily módon be tudták csapni. A lehető legegyszerűbben, fényes nappal, nyilvános helyen elvették a pénzét úgy, hogy ő semmit nem tett érte, csak hagyta, hogy átverjék.
Rosszkedvűen sietett tovább és a villamosra szállva már kevésbé vert a szíve csalódottságában. Nem másban csalódott igazán, inkább önmagában. Azt azért elhatározta, hogy Robinak semmiképp nem meséli el, hogy kétezret dobott ki, elég lesz, ha egy ötszázas kerül a történetbe, rossz az így is, úgy is. Legalább nem kell még azt hallgatnia, hogy kétezret ért az ostobasága, hadd higgye csak a párja, hogy ötszázzal megúszta. Kicsit szégyellte magát ezekért a gondolatokért, de amikor leszállt az Oktogonon, már nem rágódott tovább. Elég volt aznapra annyi is a jövendőmondásból.
fotó: Pinterest
