A Johns Hopkins University 6188 személy bevonásával készült, idén véget érő kutatásának eredményei szerint azok a felnőttek, akiknek saját elmondásuk alapján boldog gyermekkoruk volt, kevésbé szenvednek felnőttkori depresszióban vagy egyéb mentális betegségekben. Tehát a jó emlékekkel teli, békés, szeretetben töltött gyermekkor pozitívan hat felnőtt korunk lelki egészségére. Ebben talán semmi meglepő nincs.
A kutatás inkább azt vizsgálta, mit is jelent egészen pontosan a boldog illetve a boldogtalan gyermekkor. Mi “kell” ahhoz, hogy valakinek rossz sora legyen gyermekként, és mi szükséges ahhoz, hogy jó legyen a lelkének?
A kutatók szerint boldogtalan gyermekkora annak volt, aki minél többet tapasztalt meg a következőkből: bántalmazó (verbális, szexuális, fizikai), (fizikailag vagy érzelmileg) elhagyangoló és/vagy diszfunkcionális család (válás, szenvedélybetegség, börtönben ülő családtag, bántalmazott anya).
A boldog gyermekkor kulcsát pedig 7 pontban határozták meg:
- Képes voltam az érzéseimről beszélni a családom tagjaival
- Úgy éreztem, hogy a családom mellettem állt a nehéz időkben
- Együtt éltünk át közösségi élményeket, hagyományokat
- A gimiben úgy éreztem, tartozom valahová
- A barátaim támogattak
- Volt legalább két felnőtt, akikre a szüleimen kívül felnézhettem
- Jól éreztem magam otthon, és volt legalább egy felnőtt, aki mellett biztonságban voltam
Ez alapján a két csoportosítás alapján próbálták meg a tesztalanyok gyermekkorát besorolni boldog illetve boldogtalan kategóriába, és analizálni azt, hogy kinek hogyan alakult a mentális egészsége felnőtt korában. A konklúzió természetesen az lett, hogy minél több pontszámot ér el valaki a második felsorolásból, és minél kevesebbet az elsőből, annál egészségesebb lelkületű felnőtt válik belőle.
A cél tehát az, hogy a gyermekeinknek minél kevesebbet kelljen átélniük a bántalmazó-elhanyagoló-diszfunkcionális csoportból, és minél többet pipálhassanak ki a 7 pontból álló “boldogság-kulcsból”. Ez a garancia arra, hogy ép lelkű felnőttek váljanak belőlük.