Harmincöt évvel ezelőtt halt meg hazájától távol, New Yorkban a 20. század egyik legnagyobb színésznője, Karády Katalin. Énekesnőként legalább akkora sikere volt, mint a filmek királynőjeként. Impozáns megjelenésével, különleges vonásaival és utánozhatatlan hangjával már első filmjében megmutatta, milyen az, ha valaki sztárnak születik. Azonnal berobbant a köztudatba, és szélvészgyorsan díva lett belőle.
A Halálos tavaszt Zilahy Lajos regénye alapján forgatták, és a kor már elismert sztárja, Jávor Pál mellé került Karády, aki Ralben Edit szerepében tündökölt. Pontosan olyan rideg és kimért volt, mint a könyv főhőse, aki bár ismeri a szerelem érzését, inkább a státuszt és a pénzt választja halálba taszítva kedvesét. A film egyik dala, az Ez lett a vesztünk c. dal pillanatokon belül sláger lett.
Kanczler Katalin néven látta meg a napvilágot egy szegény, proli családban, ahol az édesapa nadrágszíjjal verte a családot. Ha a hét gyerek közül valamelyik rossz fát tett a tűzre, mindannyian kaptak verést, amelyet az apa nem aprózott el. Nadrágszíjat vett elő és a kőbányai lakás zengett a hét gyerek sírásától. A családban tilos volt az újságolvasás, de a mozibajárás is. Egy nemzetközi akció keretében Katalin öt évet Svájcban tölthetett, és amikor hazatért, azonnal látszott, hogy más lett, mint a többiek. Idegen nyelveken tudott és csinosabb, mutatósabb volt, mint a testvérei.
1930-ban férjhez ment, de ez a házassága nem volt boldog, három évvel később a jóval idősebb férj javasolta, hogy váljanak el, mert úgy érezte, felesége nem való hozzá, tönkre is teszi az egyszerű vámtisztet folytonos igényeivel.
Katalin 1936-ban kezdett színészi tanulmányokat folytatni, ekkor már 26 éves volt, de korát mindig is módosította. Egyed Zoltán, újságíró fedezte fel, ő adta neki a sokkal jobban hangzó Karády művésznevet is. Tanulmányai után egy ideig a Vígszínházban és a Pesti Színházban kapott kisebb szerepeket, de az áttörés nem következett be. A véletlen azonban a kezére játszott, és sikerült bekerülnie a Halálos tavasz c. filmbe, ahol egy vetkőzős jelenetet is bemutatott, amely megalapozta erotikus kisugárzásának elterjedését. Egyszeriben szexszimbólum lett belőle. Egyed Zoltán új nőt kreált belőle, és Marlene Dietrich mintájára, nadrágkosztümökben szerepeltette, ami nagyon egyedi ötlet volt akkortájt.
Elmondása szerint sztársága csúcsán napi 170 levelet kapott, és ahogy már lenni szokott, a lányok utánozták hajviseletét, ruházatát. Nevére tódult a közönség, évről évre többet forgatott, egyedül 1942-ben hét film készült vele. Gyakran volt Jávor Pál partnere, így a Valamit visz a vízben, a Szováthy Évában és az Egy tál lencsében is, amely kivételesen vígjáték volt. Karády ugyanis nem szívesen mosolygott, mindig hűvösnek és távolinak mutatkozott. „A mosolyt csak más ajkán szeretem” – nyilatkozta egy alkalommal.
Magánélete sok találgatásra adott okot. Főleg azután, amikor Ujszászy Istvánnal, a hírszerzés vezetőjével keveredett szenvedélyes viszonyba. A II. világháború idején zsidókat bújtatott kockáztatva saját életét, amelyért később Izrael állam a Világ Igaza posztumusz kitüntetéssel jutalmazta.
1944. március 19-én, a nyilas hatalomátvételnél a Gestapo letartóztatta és megkínozta. Dalait betiltották, és azzal vádolták, hogy kémkedett. Agyba-főbe verték, fogait is kiverték, de nem volt mit bevallania. Egy ideig magánzárkába tették, hogy az őrök kedvükre erőszakoskodjanak vele. Majd elengedték. Úgy érkezett haza, hogy lakását feldúlták, kifosztották.
1945 nyarán tudta meg, hogy vőlegényét, Ujszászyt meggyilkolták. Ezután hónapokig nem kelt ki az ágyból. A férfi sorsának alakulásáról ma sem tudunk sokat, talán az orosz levéltárakban kutatva kiderülne, mi lett vele a valóságban, hiszen azt is beszélték, hogy az ÁVH végzett vele.
A háború befejeztével már nem találta helyét a kommunista rezsim alatt. Ő is, mint sok más színész a Horthy korszak sztárjai közül, már nem kapott jelentős munkát. Így Karády 1951-ben emigrált. Kisebb kitérők után Brazíliában telepedett le, majd New Yorkban kalapszalont nyitott. Ott élt élete végéig az egyik legszebb, legsikeresebb magyar színésznő, aki hírnévre született, de a politika tönkretette álmait és vele együtt a sikereit is.
Idehaza beszélni se volt szabad róla, dalait nem játszották a rádióban. Rokonait, akik itthon maradtak, folyamatosan zaklatta a hatóság és bosszúból internálták is. Sose látogatott haza, meg akarta őrizni régi szépsége imázsát. Fellépést külföldön sem vállalt, ritkán mozdult ki otthonából, mert szégyellte korát. Amerika se fogadta tárt karokkal, sokáig kémnek tartották.
1990. február 7-én halt meg. Végakarata szerint a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a színésznőt, akit sikerei csúcsán mindenki csodált és irigyelt.
„Az a fajtájú női típus, amely még magyar színpadon nem is volt. Százszázalékosan és legelsősorban az van meg benne, amit szerintem Hollywoodban Marlene Dietrichből szerettek volna kicsiholni. Titokzatos, rejtélyes, izgató az egész lénye. Bestia típus, halálsugár és szivárvány, mert minden fantasztikus és örvénylő, veszett és megható káprázása mellett is gyerekes is, szóval: a Nő…” (Bajor Gizi)
„A színpadról szép, mély női orgánum ütötte meg a fülemet. Figyelni kezdtem. Értelmes, tiszta, magyar beszéd, jól hangsúlyozva. Ez már valami!” (Fedák Sári)
„Adottságai olyanok, hogy amit csinál, sem jónak, sem rossznak nem mondható. Egy nagy színésznő minden biológiai kelléke: sötét drámai test, indulatban föllobogó szemek, érzéki mosoly. A színészi öntudat s az önálló alakító erő azonban hiányzik. Mosolyog, villog – s mégsem játszik. Inkább színészi médium, mint színész.” (Németh László, író)
„Karádyt valóságos hisztérikus népszerűség vette körül, fellépésének hírére megrohanták a színház pénztárát az emberek, és rendőröket kellett kivezényelni a rend fenntartására.” (Rátonyi Róbert) – mondták róla, de már nem hallhatta a végtelenül megtisztelő szavakat.
Kép forrása: Pinterest
