Lehet-e túl sokat adni?

Gyakran hallani, főleg nők szájából, hogy túl sokat adtak. Többet tettek bele egy kapcsolatba, mint kellett volna. Jóval többször voltak figyelmesek, kedvesek, készültek apró meglepetésekkel, mint ahányszor az adott férfi vagy a kapcsolat elbírta volna.

Vajon lehet-e túl sokat adni magunkból? Lehetünk-e túl gondoskodóak, lelkesek? Létezik-e, hogy túlzásba visszük a szeretetünk kimutatását? Mindez előfordulhat fordítva is, csak kevesebbet tudunk róla, mert a férfiak ritkábban nyílnak meg. Ez nem jelenti, hogy ritkábban közvetítenek felfokozott érzelmeket.

 
 

Szeretni valakit egyértelműen azt is jelenti, hogy a saját szeretetnyelvünkön közvetítjük neki az érzéseinket. A nők hajlamosak mindent alárendelni, hogy egy kapcsolatban szeressék őket, vagy hogy megtarthassák a férfit.
A legtöbb nő egyszerre akar társ, anya, szerelmes nő, barát és szerető is lenni. Vágyik az izgalomra, a kedvességre, törődésre, viszont rengeteget szeretne adni önmagából. Nem azért, mert viszonzást vár. Később talán igen, de a legelején még megmutatja, hogy a szeretet kifejezése ezer formában létezik a számára.
Lehetetlen időben tortát süt, apró ajándékokat vesz, kis cetliket írogat, amiket elrejt a férfi kabátjának zsebében. Csodálatos dolgokat főz. Még ha nem is híve, jobban sminkel vagy épp az ellenkezője. Vesz magának szexi fehérneműt, gyertyafénnyel dobja fel a lakás hangulatát, programokat eszel ki. Minden egyes cselekvése mutatja, hogy szeret. Megveszi a méregdrága parfümöt, ha arra férfi egyszer kedvező megjegyzést tett.

Ad megállás nélkül. Mert isteni érzés adni. Mindezért kapni egy elismerő tekintetet, egy finom bókot, maga a mennyország. Ha férfiak okosan csinálnák, szép szavakkal szárnyakat varázsolhatnának a nőre.

Mégis elfogy a lendület egy bizonyos idő elteltével. Vajon miért?

Talán, mert elmaradnak a meghitt pillanatok. Vagy nem jön visszajelzés. Vagy, ha jön is, csak egyszerű, érezhetően szürke mondat képében.
A férfi elfogadja a jót. Ugyanígy a nő is hasonló szituációban.

Ki ne tenné? Nem bolond.

Sokszor úgy érzi a kapó fél, pláne jó pár rossz kapcsolattal a háta mögött, hogy ez jár neki. Elfelejti, hogy ebbe a kapcsolatba ő nem fektet elég energiát. Keleti kényúrként elismeri a hódolatot és biccent is az alattvalónak. Belekényelmesedik és lassan észre sem veszi, mert megszokja.

Tudja, hogy szeretik, ezért kicsit feszegeti a határokat. Tolja a találkozást vagy nagyon sokat késik. Nem veszi észre a másik fél változásait még akkor sem, ha kiverik a szemét.
Ha a nadrágos nő egyszer csak csinos szandálokba és ruhákba bújik, akkor ott már fúj a változás szele. Drasztikusabb esetben a frizuraváltozás sem tűnik fel. Ez szarvashiba. A nő részéről pláne, ha nem önmagáért teszi.

Azért valljuk be őszintén, a nők nagy része nem önmagának akar tetszeni. Tízből kilencszer a külvilágot célozza meg. Ájuljanak csak el a kolléganők, barátnők, az utcán félvakon siető férfiak! És nem utolsósorban a párjuk, aki előbb-utóbb elfelejti meglátni őket.
A fürdőszoba csempéjét sem dicsérjük naponta, hiába volt méregdrága. Szeretjük, tetszik, de már nem figyelünk rá. Valahogy így vagyunk a mellettünk élő társunkkal is. Mindkét nem esetében.

Hiába történik meg az elhidegülés, a „megvakulás”, adni soha nem lehet túl sokat. Akkor, abban a helyzetben úgy vagyunk képesek kimutatni az érzéseinket.

Egyszer egy barátnőm azt mondta, felesleges folyton csokit vennem a szerelmemnek. Nem lehet megvásárolni őt. Ez nagyon bántott. Soha nem gondoltam hasonlót. Akkor azonban elgondolkodtam, hogy vajon a másik fél valóban érezheti ezt testi-lelki felvásárlásnak?

Ha igen, akkor ez szomorú. A cél mindenesetre nem ez volt. Egyszerűen jól esett adni, látni egy futó mosolyt érte, vagy kapni egy gyengéd ölelést.

A szeretetpoharat nem lehet túltölteni. Legfeljebb a másik félnek már nem ízlik az itóka. Ekkor még keverhetünk újat, vagy egyszerűen hagyhatjuk, hogy új innivalót töltsön.

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here