Manapság egyre gyakrabban halljuk azt egyesektől, hogy nem állnak készen egy
kapcsolatra, vagy egyszerűen „képtelenek” az elköteleződésre. Foghatjuk ezt
éretlenségre vagy akár egyszerű kifogásnak is, de léteznek olyanok, akik kifejezetten irtóznak attól, hogy hosszú távon lehorgonyozzanak valaki mellett.
Az esetek többségében egy úgynevezett kötelékfóbia bújhat meg, ami lényegében
annyit jelent, hogy az egyén igyekszik kerülni a komoly kapcsolatok iránti elhivatottságot.
Timi és Andris már közel 5 éve vannak együtt egy látszólag kiegyensúlyozott és
boldog párkapcsolatban. Andris egy kisvállalat vezetője, melynek sikeres működése
megkívánja az eltökéltséget és a nagyfokú felelősséget, viszont kevés szabadidőt és hétvégi
túlórákat von maga után.
Amíg azonban a munkáját szenvedélyesen űző Andrist ez egy cseppet sem zavarja, addig
Timit kissé megviseli, hogy párjával, hozzá igazodva emiatt aligha tudnak közös programokat
szervezni. Amennyiben Andris mégis időt szánna egy kis kikapcsolódásra, azt inkább a
barátaival, semmint a barátnőjével töltené.
Amikor egyszer Timi kérdőre vonta ennek miértjére, válasza csupán annyi volt, hogy a
barátaival sokkal jobban fel tud töltődni. Ettől még ő ugyanúgy szereti és jól érzi magát vele,
csak mivel együtt élnek, úgy érzi nem kap elég levegőt, és a barátai mellett tudja csak igazán kiereszteni a gőzt.
Timi természetesen nem elégedett meg ennyivel, viszont nem is próbálta betörni
párját, mondván, hogy úgysem tudja megváltoztatni, hiszen a férfi elmondása szerint ő
minden kapcsolatában ilyen volt, és neki egyszerűen szüksége van a szabadságára.
A lánynak ráadásul nemcsak Andris nagyfokú szabadságérzetével, hanem az állandó
hozzá szegezett kritikájával is meg kell alkudnia. Folyamatosan kapja a párjától, hogy miért nem vágyik többre az életben, hogy nincsenek nagyratörő céljai, megelégszik csupán egy alkalmazotti pozícióval, és nem akar kiemelkedni a tömegből.
Timi annak ellenére, hogy szereti a munkáját és anyagilag is jövedelmezőnek találja, szüntelenül azt érzi, hogy párjának nem méltó társa, és örökösen megfelelni kényszerül számára. Andris a kötelékfóbiásoknak azon típusa, aki mondhatni kapcsolatban van, de
mégsem, hiszen együtt él a nővel, de mégis veszettül keresi a kibúvókat, rengeteget van távol, és szinte csak a munkájának és a hétvégi haverozásnak él.
A kötődéskerülők leginkább azért félnek teljes mértékben átadni magukat a szerelemnek, mert a múltban olyan tapasztalatokat szereztek, amelyet nem akarnak újra átélni.
Ez lehetett egy bántalmazó, hűtlen kapcsolat, vagy akár egy viszonzatlan szerelem, de félelmeik eredhetnek a torz szülői mintából is.
Andris vezető szerepét természetesen a munkán kívül is örömmel viselte. A kötődésfóbiásról általánosságban elmondható, hogy szeret mindent kontroll alatt tartani, legyen szó akár a párkapcsolatáról, munkájáról, idejéről. Nem szereti, ha valaki irányítani próbálja, vagy beosztja az idejét, megmondja, hogy mit tegyen és mit nem, vagy akár csak meg próbálja őt változtatni. A kapcsolataiban is ő dönti el, hogy kit mennyire enged közel magához, és partnerétől el is várja, hogy mindezt elfogadja.
Timit párja folyamatosan becsmérelte, amiért nem tart ott, ahol szerinte tartania kellene, és úgy próbálta a lányt ösztönözni, hogy voltaképp a saját képére kívánta formálni. Számára ugyanis az a tökéletes nő, akivel nemcsak szexuálisan, hanem intellektuálisan is egy
hullámhosszon vannak, vagyis olyan, mint Andris maga, akit az ágybeli teljesítményéért a
nők az egekig magasztalnak, a munkájában pedig törtető és sikeres.
Bevallása szerint csak kisfiú korában volt szerelmes, de az nem nyert viszonzást, kapcsolatai viszont szerinte azért nem működtek, mert a nők nem voltak az ő szintjén, ezért is nem tudott beléjük szeretni, és igazán tisztelni sem volt képes őket.
Gondolhatjuk azt, hogy Andris talán még nem találta meg az „igazit”, de valójában
csak egy illúziót kerget. Fóbiája feltehetően a gyerekkori plátói szerelmi csalódásából eredhet, hiszen egy olyan lányt szeretett, kinek érzései felé nemhogy nem voltak kölcsönösek, de igazán sose kerültek közel egymáshoz. Nem tudhatta valójában milyen lehet a lány személyisége, erőssége, gyengesége, csupán úgy szerette őt, ahogyan az elméjében elképzelte.
Meg kell érteni és el kell fogadni, hogy a kerülő fél feltehetően olyan sérelmeket és
rossz berögződéseket hordoz magában, amelyek teljesen meggátolják abban, hogy újra
érzelmileg megnyíljanak más előtt. A kötelékkerülő partnert erőszakkal és segítséggel nem
lehet rávenni az elköteleződésre és a szeretni akarásra, mert akkor is érezheti azt, hogy
valamit az akarta ellenére tesz meg. Mindezt magában kell letisztáznia és elengednie.
