Mese a szerelemről, ami nem az égből pottyant 2. rész

" - Honnan tudja, hogy egyedülálló vagyok? – nézett rá merészen. - Megérzés. Ha nem lenne az, akkor most biztosan a férjével vagy a barátjával ülne itt. - És ha épp megcsalom őt?"

Nem mert a férfira nézni, mert az egész gyerekesnek tűnt. Mégis mit képzelt? Eljött, mert randira hívták? Egy felnőtt nő nem ugrik ennyire könnyen. Ő viszont mintha mást se akart volna, csak azt, hogy ez az idegen úgy viselkedjen vele, mint a férje, akit soha nem szűnt meg szeretni. Nem, képtelen volt Ricsi szemébe nézni, mert úgy érezte, minden mozdulata, gondolata hazugság. Kit csapna be? Önmagát, vagy ezt a kedves idegent, aki pár napja megmentette egy bokatöréstől?

 – Honnan tudja, hogy egyedülálló vagyok? – nézett rá merészen.

 
 

 – Megérzés. Ha nem lenne az, akkor most biztosan a férjével vagy a barátjával ülne itt.

 – És ha épp megcsalom őt?

Richárd jóízűen felnevetett.

 – Maga meg van ijedve. Itt is akar lenni, meg nem is. Igazam van?

Anna kezében megállt a villa. Ennyire átlátszó lenne?

 – Tulajdonképpen igaza van. Nem tudom eldönteni, hogy a ravioli vonz-e vagy a desszert?  Ennyire szemtelen válaszadásra nem volt felkészülve, de úgy érezte, muszáj bátornak lennie. Ha ez a pasas akar tőle valamit, küzdjön meg érte, különben nem adja magát könnyedén.

Mese a szerelemről, ami nem az égből pottyant 1. rész

 – Helyes! Javaslom a mákos tiramisut, ha befejezte. Mondja, van kedve utána sétálni egyet?

Ahogy ezt kimondta, leszakadt az ég. Mintha megnyíltak volna az égi csatornák, úgy kezdett ömleni az eső. Ekkor nagy elánnal egy nő esett be az ajtón, fején a táskája és egy vékony zacskó.

 – Azt a rohadt mindenit! – kiáltotta. Páran felkapták a fejüket, és azt látták, hogy egy modellszépségű, vékony, magas nő káromkodik, miközben a haját igazgatja.

 – Azt hiszem, jelenésem van! – állt fel Ricsi. – El ne tűnjön, orvosolnom kell egy helyzetet.

Egyenesen a nőhöz lépett, akinek hosszú lábait múzeumban kellett volna mutogatni, miközben nedves haja úgy tapadt a fejére, hogy még az is szexivé tette.

Valamit sutyorgott, mire Ricsi megfogta a karját és az egyik távoli asztalhoz vezette. Letett elé egy pohár gyümölcslevet, és magára hagyta. Közben intett a fejével az egyik pincérnek, aki rögvest a nő mellett termett.

 – Szóval, hogy ízlett a vacsora? – huppant le újra Annával szemben, aki úgy nézte végig az eseményeket, mint egy mozit. Ez a férfi nem átlagos, gondolta magában. Biztosan millió nő veszi körül, és ez a sok nő mind azt hiszi, hogy ő a kiválasztott. Mindig is gyűlölte ezt a fajtát. Az ilyeneknek nincs lelkiismerete, mind skalpvadász. Ha szőkét láttak, barnát akartak, ha fiatal mászott rájuk, még fiatalabbra hajtottak. Nem, az ilyen mellé csak keserűség jár a csomaggal.

 – Köszönöm, hihetetlenül finom volt. Viszont nem élnék a desszert lehetőségével. Ilyen későn már pláne nem.

Mondja, maga menekül előlem? Mit gondol, hogy megenném, ha netán itt maradna velem? –Sajnálom, de sokat képzel magáról. Nem menekülök, de tisztában vagyok azzal, hogy az én életem nem átjáróház. A magafajta meg nem ismeri a nem szót. Eljöttem, mert…

Itt elhallgatott. Ugyan miért? Miért csinált bolondot magából? Csak azért maradt, mert az idegent Ricsinek hívják? Szinte elpirult ettől az ostoba elgondolástól.

Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, hatalmas csörömpölés hallatszott a távoli asztal felől, amelynél az a csodaszép nő kapálózott kézzel-lábbal.

– Főnök! – intett az egyik pincér. Ricsi felállt és ajkába harapott. Ezt a jelenetet ismerte. Ezerszer kérte már Mariannt, hogy ne jöjjön be az étterembe. Ezerszer megbeszélte vele, hogy nincs szükség arra, hogy tönkre tegye az üzletet, de a nő nem értett a szóból. Azt kiabálta, joga van hozzá, elvégre a fele az övé. Ez igaz is volt, de ez nem jogosította fel arra, hogy mások munkáját veszélyeztesse. Sokan egyre inkább elkerülték a helyet az utóbbi időben, mert ő több alkalommal jelenetet rendezett.

Ennek sose lesz vége, gondolta a férfi. Hiába váltak el, hiába fizette ki, a nő nem akart saját lábára állni, és amióta megtudta, hogy beteg, pláne figyelmet követelt.  Nem dobhatta ki, nem tehetett ellene semmit, mert sajnálta. Viszont ott ült az a másik, mint egy riadt kisegér, és látszott rajta, hogy menekülni fog, mihelyt megteheti. Nagyot sóhajtott, és ahogy már ezerszer is, azt kérdezte a fentiektől, hogy vajon miért büntetik őt? Tény, hogy nem volt angyal, de ördög se. Ha valaki elmondta volna neki, hogyan szabadulhatna meg kíméletesen a volt nejétől, aranyba foglalta volna a nevét. De már egy barátja se maradt, mindenki eltávolodott tőle. Mariann mindegyikkel kikezdett, bajba sodorta őket lehengerlő külsejével, de ő nem tudott ellene semmit tenni. A nő haldoklott, csak még nem látszott rajta. Még szép volt és izgalmas, olyan, amilyennek ő is megismerte pár évvel ezelőtt. Istenem, mennyire boldog volt, hogy ez az istennő őt választotta! Sose gondolta volna, hogy átkozni fogja a pillanatot, amikor gyenge volt, és feleségül kérte.

Mariann felállt és a poharát mosolyogva a sarokba hajította. A vendégek felszisszentek. Ricsi ideges arccal indult felé, miközben Anna az asztalon hagyva az étel árát, kislisszolt az ajtón.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here